Ebbe a sorrendbe


Az English helye a nyelvek listájában annál az első ügyetlen szavazáskiírásnál vagyok, amin már többen túl vagytok; kérem az esetleges idétlenkedés miatt a megértéseteket — Váradi Zsolt Meglepődve tapasztaltam, hogy egyes hangyaszorgalmú szerkesztők pedánsan kiemelik a sorból az ábécé szerinti rendezésből sorból az English hivatkozást.

Értetlenkedésemre két ajánlást mutatak, amelyben ez így szerepel követendő eljárásként. Bár maga Micimackó senm ismer semmi ilyen nevű állatot…. Butaság volna szembeszegülnöm a köz akaratával, ha valóban egyezik az ebbe a sorrendbe szokással, de a priori elfogadni nem tudom.

Ezért: Javaslom a jelenlegi szokásjog és automatikusan futó tárolt eljárások, az ún.

sarcocystis paraziták emberben a giardiasis köhögést okozhat

Ha magunknak, azaz a huwiki felhasználóinak és szerkesztőinek akarunk kedvezni azzal, hogy nem kell 50 pixellel lejjebb céloznunk az egérrel, akkor az esélyegyenlőség érdekében elkerülhetetlenül fel kell mérnünk és folyamatosan karban kell tartanunk a felhasználók nyelvi preferenciáit, azaz vagy számláljuk az egyes nyelvekre való kattintást, vagy időről-időre felméréseket kell végeznünk. Példa: Földrajzi—történelmi helyezetünkből eredően számos cikkhez nem a legnagyobb wikiben, hanem egy környező ország nyelvén találunk CSAK azonos témájú ebbe a sorrendbe, pl.

Kollonich Lipót friss élményem.

ebbe a sorrendbe nőkben a helminták tünetei

Mellette: a más wikikben túlnyomórészt használt ábécésorrendet kövessük Ellene: maradjunk az English elöl formánál Harmadik út: a felhasználói szokások szerinti sorrendben legyenek a nyelvek Negyedik út: a cikkhez legjobban kapcsolódó nyelv szerepeljen elöl, aztán a többi ábécé szerint NEM itt szavazunk, csak azt kérem, támogasd ebbe a sorrendbe szavazásra való kiírást.

Köszönettel — Váradi Zsolt Köszönöm a hozzászólásodat. Ez egyszerűen nem igaz. Ha tisztességesek akarunk lenni, akkor azt kell ebbe a sorrendbe, hogy a legtöbb Wikipédiában így van mert nem mindben.

Az összes alapjául a Friss változások, illetve a szavazási kiírásomat kiváltó cikkeim idegen nyelvű változatainak megvizsgálása szolgált. A kiírást megfelelően módosítom. Azonban, ha lenne ilyen pont, azt feltétlenül támogatnám.

platyhelminthes gázcsere üzenet a parazitákról

Ha a negyedik pont mégis így értette, akkor aláírom. NCurse Köszönöm a hozzászólásod. Ha mint nálunk, akkor meg tök mindegy. Egyébiránt úgy vélem, a nyelvkódokhoz tisztességes magyar ebbe a sorrendbe kellene párosítani, pölö English-hez az angolt, aztán arra rendezni, nem? A forrásbeli abc-sorrend az egyetlen tiszta megoldás megjegyzem az angolt kivéve most is az van. Az első kettő már megvan, csak át kell állítani.

Nyafogási sorrend

Ennek hiányában olyan, mintha népszavazáson elfogadnánk azt a javaslatot, ebbe a sorrendbe Magyarország küldjön űrhajósokat a Naprendszeren túlra. Nekem így is jó, ahogy van, az ábécérenddel is jól elleszek.

Azt se kedvelem, ha holnaptól kezdve a balkezemet nevezzük jobbnak, ha arrébb teszik a focikaput, miáltal nem érvényes a tegnap berúgott gól, satöbb. Az, hogy valaki szerint nem az angolt értik második nyelvnek a legtöbben az internetet használó magyarok, érdekes állítás, szerintem, de nehezen tudnék rá bizonyítékot találni.

Esetleg forrás? Így elöl van, nem kell keresgélni. Én nem emlékszem, hogy pl.

Tartalomjegyzék

A linkek kerülhetnek egy vagy több sorba; a több sor kézi frissítésnek kedvez, de sokkal feltűnőbb a forrásban. Elvileg mindegy, csak el kell dönteni. Most épp a fenti aktuális.

A koncentrikus körök elméletének megértése segít, hogyan támogassuk szeretteinket, barátainkat, hallgatótársainkat. A romboló mondatok helyett építőek!?

Ők mindannyian Anonim Alkoholisták, vagy a búr afrikaans nyelv kiművelt szakértői,hogy épp' azzal kezdik? Nem akarok háborút, ne fend a kést! Lásd pl. Szóval a "mindenkinél" ebbe a sorrendbe csak erõs közelítés Egyébként a legtöbb szócikknél ezt nem találom olyan nagy problémának, mert a viszonylag kevés nyelvet könnyű áttekinteni.

Az általam gyakran használt francia és angol mindenképpen a sor elején van, csak egy kis egérmozdulatot kell tennem. Eddigi tapasztalataim szerint a francia szócikkeknél - vélhetőleg azok a szerkesztők, akiket különösképpen nem érdekelnek a "finomságok" - egyszerűen a kódok sorrendjét követik. Így aztán a "magyart" rendszerint a "horvát" mellett találom; de ez sem zavar: -- Fekist Félrevezető olyan opciókat kiírni, amik akkor sem lesznek megvalósítva, ha megszavazzák őket.

Ebbe a városba utazik a legtöbb turista a világon

Javaslom a szavazás felbontását két kérdésre ezzel megússzuk a kettőnél több választási lehetőséggel járó problémákatés a harmadik és negyedik lehetőség sürgős elfelejtését: Elöl legyen-e az angol vagy a helyén? ISO kód vagy név szerint legyenek-e rendezve a nyelvek?

Más: azért vesszük előre az angolt, mert az kényelmesebb a szerkesztőknek, vagy mert kényelmesebb az ebbe a sorrendbe Szerintem mindkettő, és én a jelenlegi megoldás mellett vagyok; de azt azért érdemes figyelembevenni, hogy az angol előrehozatalát egy személyes javascripttel nem túl nehéz megoldani a fordítottját viszont közel lehetetlentehát ebbe a sorrendbe szerkesztők akármilyen sorrend mellett is könnyen megoldhatják, hogy az angolt elöl lássák.

homeopátiás gyógyszer férgek számára férgek számára

Azért vagyunk okosabbak, mert lehetőségünk van rá; nyilván az angoloknak mindegy, a búrok meg nem vettek részt az interwiki robot fejlesztésében.

Tegyünk egy próbát! Ne nézz fel! Mondd meg, hogy szerinted a Tonga nnyelvű interwikit te melyik nyelv után írnád?

  • Ezek a magyar papírok pörögtek be februárban: rengetegen tették ebbe a pénzüket - Pénzcentrum
  • Az enterobiasis diagnosztikai jele a detektálás
  • Kerek féreg széklettel, mit kell tenni

Én úgy érzem, hogy nem sokan vagyunk, akik a fenti táblázatot memorizáljuk. Programnak mindegy. Fekist: mi is volt az érved az angol kiemelése ellen? Én leírtam mellette az érveimet. TGr: tudnál whitewash élőhely egy ilyen scriptet?

ebbe a sorrendbe

JS-ben nem vagyok jó. De, tökmindegy, hogy hova raknám be kézzel, amikor egy héten belül jönne egy robot, és úgyis átírná a neki tetszõ sorrendre, nem? Ez alapján is azt állítom, hogy nem mindenkinél az a sorrend, "csak" a legtöbb wikipédiában.

Ezek a magyar papírok pörögtek be februárban: rengetegen tették ebbe a pénzüket

Csak ez nem győzne meg… Ha epés kedvem volna, javasolhatnám a jobbról balra való írást is ezek után ; — Váradi Zsolt Nem tudom, tényleg. VZs: De senki nem akart az alapján meggyőzni, ugye? Nyilván szavazás előtt kell megvitatni, hogy miről szavazunk Szerintem felhasználói szempontból az a leghasznosabb, hogyha a gyakran használt nyelvek kerülnek ebbe a sorrendbe lista tetejére.

Szerintem ez magyar olvasóközönség esetén kb valami ilyesmi: angol, német, francia, spanyol.

Navigációs menü

Ezután az összes többi lehet ABC sorrend szerint, ahogy most. Egyébként a fenti lista nagyjából a Wikik méret szerinti listájával en, de, fr, ja egyezik meg.

Kezdőlap Mindennapjaink a babával Hozzátáplálás — Milyen sorrendben vezessük be az ételeket? Ennek az érvényes WHO ajánlás értelmében nincs kötelezően követendő rendje. Fontos, hogy a baba helyben termelt, tápláló ételeket kapjon.

Egyáltalán nem tartom praktikusnak, hogy az Afrikaans, Alemannisch ebbe a sorrendbe. A fentiek miatt szerintem "az angol az első" jobb, mint az abc-sorrend. Viszont nem tenném egy sorba a robottal a linkeket, mert utána kézi erővel nehezebb módosítani őket.

Hozzátáplálás – Milyen sorrendben vezessük be az ételeket?

Ez utóbbira akkor van szükség, mikor pl. A kézi beillesztés szempontjából szerintem az a legkönnyebb, ha csak az angol van elöl mert akkor ebbe a sorrendbe angolból vett interwikiket egyszerűen csak berakhatom mögéjede keresés, tájékozódás szempontjából az lehet a legjobb, ha más ebbe a sorrendbe világnyelvek is elöl vannak, továbbá amelyeken érdemi infóra lehet számítani a svéd Wikiben pl. Jó lenne, ha úgy lenne ebbe a sorrendbe majdani irányelv, hogy lehessen az angolt önmagában a lista elején hagyni, de a robotok a fenti mondjuk négy világnyelvet tegyék előre, és nyilván ez utóbbi is lehetséges lenne a kézi beillesztéskor.

Adam78 üzenet Hasonlóan a navigáció ablakhoz, amely kövéren mutatja az aktuális cikket. A kéj legfelsőbb foka lenne, ha ez a beállítás felhasználószinten állítható volna. Én alapvetően Nyenyeccel és Adamcal értek egyet: kiemelném előre azokat a nyelveket, amik a WP olvasóinak túlnyomó többségének fontos lehet. A legjobb valóban az lenne, ha ezt mindenki magának állíthatná, és ez még meg is oldható javascriptes trükközéssel, de ez azért nem egészen triviális, másrészt az anonim olvasóknak nincs meg ez a lehetősége.

Viszont Zsolt javaslata kiemelés fettesítéssel könnyen megoldható mindenki számára: az összes interwiki link a HTML forrásban interwiki-nyelvkód osztályú. A közös monobook. Ha ez meglenne, akkor semmi kifogásom nem lenne az ellen, hogy az angolt is bekeverjük az ABC-rendbe. Nyenyec volt olyan kedves, és problémafelvetésemre reagálva erre az oldalra vezetett, majd javasolta, férgek terhesség alatt népi gyógyszerek itt fejtsem ki a véleményemet.

ebbe a sorrendbe a helminták tünetei a testben

Nos, ez az, hogy teljességgel értelmetlen dolog az angol wikipédia linkjét legelölre helyezni, így egymagában. Ezzel két esetben nem lenne probléma: A nyelvek világon becsült összes beszélőjük száma alapján lennének felsorolva A nyelvek magyarországi ismertségük alapján lennének felsorolva nem az igazi, mert felmérhetetlen, épp ezért szubjektív - most alemannul vagy afrikaansul beszélnek kevesebben?

Így, hogy csak az angol kap - sok esetben érdemtelen - kiemelést, és ebbe a sorrendbe többi ábécérendben van, szerintem nem valami racionális megoldás. Mert ugye ha figyelembe vesszük az angolul beszélők népes táborát, akkor a többiekét miért nem? Számos enwiki-cikk - jelesül az általam némileg rálátott ókori témák terén - elég gyengécske, így ez alapján igazán nem érdemel ilyen előkelő pozíciót.

Ha volt erről szavazás, nem igazán érdekel, mert ebbe a sorrendbe bővült a szerkesztőgárda, és az ő véleményükre is kíváncsiak volnánk - ugye? Tehát nem a beszélők nettó száma a mérvadó, hanem az, hogy az angol A Közös Nyelv.

Ki kerül a trónra? Íme a brit királyi család öröklési sorrendje