1319. BEKIÁLTÁS: Cinikus kezek tépik darabokra Szíria földjét.

CÍMKÉP: Még csak most kezdett bele Kaja Kallas, az Európai Unió új kül- és biztonságpolitikai főképviselője, és máris egy fontos kérdésben kell nyilatkoznia a szíriai helyzet kapcsán. Felhívása, amely életszerűtlen és kettős mércét tükröz, legfeljebb a közvélemény manipulálására szolgálhat. Ha komolyan vennénk, a washingtoni, ankarai, jeruzsálemi és moszkvai döntéshozók is megdöbbenhetnének rajta. A térségben zajló tartós konfliktus hátterének alapos vizsgálata elengedhetetlen. (Kép forrása: Multimedia Centre Európai Parlament - videókép)

Lehetséges-e egy önellentmondásokkal és torzításokkal élő helyzetértékelésből kiindulva felszámolni bármilyen válságot a Föld bármely régiójában? Azon túl, hogy egyetlen olyan esetet sem ismerek, amikor ez, akár a valóságot tükröző felismeréssel együtt is tartósan sikerült volna bármely nemzetközi szervezetnek, a kérdést többszörösen indokoltnak tartom azzal összefüggésben, amit

Kaja Kallas, az Európai Bizottság újonnan kinevezett kül- és biztonságpolitikai főképviselője december 10-én a Európai Parlament képviselői előtt ismertette elképzeléseit a szíriai helyzet stabilizálásának érdekében.

A Washingtonban működő Szabad Európa hírportál beszámolója szerint a december 8-i szíriai események során a váratlan villámoffenzíva élén a Hajat Tahrír as-Sám (HTS) vezetője állt, akit az Egyesült Államok terrorszervezetnek minősített. Az offenzíva következtében Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje megbukott. A HTS célja egy iszlám törvénykezésen (saría) alapuló állam létrehozása, és szoros együttműködésben áll több más iszlamista csoporttal. Ezek a csoportok részben külföldi harcosokból állnak, akik Európából és Közép-Ázsiából érkeztek.

Szó se róla, már láttunk korábban is pálfordulásokat, de ez a mostani helyzet újabb színt visz a játékba. Az a visszafogott, ám mégis ünnepélyes figyelem, amellyel a Nyugat a HTS vezetőjét, Abu Mohammed al-Golani-t illeti, csupán részben róla szól. Hiszen ő az, akinek a fejére tízmillió dolláros nyomravezetői díjat tűztek ki, és aki most "nyilvánosan elhatárolódott" az al-Káida nemzetközi terrorhálózatával való korábbi kapcsolataitól. Al-Golani próbálja magát pragmatikus és toleráns vezetőként feltüntetni, de nem kell túlságosan élénk képzelet ahhoz, hogy észrevegyük: az igazi motivációk mögött más érdekek húzódnak meg.

a szélsőséges iszlamista gerillák hirtelen, bár nem először, azért lettek kedvesek a Nyugat szemében, mert egy egyelőre tisztázatlan, de minden jel szerint a NATO-tag Törökország vezetése által is befolyásolt játszma keretében vereség érte az Aszad-rezsim mögött állt Moszkvát és Teheránt.

Vitathatatlan, hogy a rendszer, amit a most az orosz fővárosban menedéket kapott vezető apja 61 esztendeje hozott létre, már rég összeomlott volna az oroszországi és az iráni vezetés támogatása nélkül. Ha másért nem, Washington törekvései miatt. Ugyanis az USA kormányzata, amely 2011-ben egyrészt rátelepedett az arab tavasznak nevezett, a térség súlyos gazdasági és szociális feszültségei miatt keletkezett elégedetlenség-hullámra, másrészt annak felkorbácsolásában maga is közreműködött, saját érdekszférájába kívánta vonni Szíriát is. Itt - egyfajta leegyszerűsítő megközelítés szerint -, a muszlim kisebbségi síitákra támaszkodó kormány elleni, a többségi szunniták által kezdeményezett tüntetések polgárháborúba torkolltak 2012-re.

Ebben a több lázadó csoportosulást összefogó Szabad Szíriai Hadsereg gerillái - soraikban az egyidőben az USA titkosszolgálatai által is pénzelt Muszlim Testvériség és az al-Káida tagjaival - vívtak harcot a polgári lakosságot sem kímélő kormányerők, illetve a keresztények és a muszlim alavita közösségek ellen. A harcokba az ország északkeleti részén élő, mindkét féllel küzdő kurdok is bekapcsolódtak. Hogy milyen következményekkel, azt jól jelzi, hogy

A 2011-2012-es arab tavasz tragikus következményeként szinte 200 ezer ember vesztette életét, és ennek a döbbenetes számnak körülbelül háromnegyede szíriai állampolgár. Ezen kívül több millió ember kényszerült elhagyni otthonát, sokan közülük Törökország területén keresnek menedéket, remélve, hogy ott biztonságban élhetnek.

A kormányellenes erőket Szaúd-Arábia, Katar, az Öböl-menti államok, Törökország, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország támogatta, míg Aszad rezsimjét Moszkva és Teherán állta ki. Minden résztvevőnek megvolt a saját, rejtett célja. Például a török vezetés, amely az Oszmán Birodalom újjáélesztésén munkálkodott, hadseregét Szíria északnyugati területeire vezényelte. Moszkva eközben légibázist hozott létre, és kikötő-használati jogot nyert, így a Földközi-tengeren közlekedő hadihajóit hatékonyan tudta kiszolgálni. Az Egyesült Államok két katonai bázist létesített Szíria keleti részén, hogy részesedjen a helyi kőolaj- és földgázkitermelésből, amelyet nyugati vállalatok irányítanak.

Amikor Kaja Kallas bemutatta helyzetértékelését, láthatóan elkerülte a bonyolult összefüggések mélyebb elemzését. Valószínűleg óvatosabb megfogalmazásra lenne szüksége, amikor azt mondta, hogy "a Szíria területi integritásának megvédése és függetlenségének tisztelete kulcsfontosságú". Az is kérdéses, hogy az orosz csapatok valóban eltávolíthatók-e a térségből. Ugyanakkor szinte biztosra vehető, hogy Washington nem tervezi 900 katonájának kivonását, akiket Bassár el-Aszad kormánya beleegyezése nélkül helyezett el a kőolaj- és gázlelőhelyek közelében.

Ráadásul, amikor az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője olyan igényeket fogalmazott meg, amelyek sokak számára életszerűtlennek tűntek, december 10-én Recep Tayyip Erdogan, a török köztársasági elnök is megszólalt a nemzetéhez. Beszédében kifejtette, hogy "ha a szívünk egyik fele Gaziantep, Hatay és Şanlıurfa, akkor a másik felében Afrin, Aleppó, Hama, Homsz és Damaszkusz foglal helyet." Ezzel a kijelentésével szeretné hangsúlyozni, hogy a török nép számára a hazájuk határain túl is fontosak a történelmi és kulturális kötelékek.

Erdoğan egyrészt a törökországi kurdisztáni városok felsorolásával hangsúlyozta, hogy a kurdok függetlenségi követelései nem lehetnek napirenden, másrészt a szíriai települések említése révén világossá tette, hogy nem csupán az eddig elfoglalt területeken maradnak a török csapatok, hanem a szír városok által jelzett további területekre is igényt tartanak.

Egyébként azzal indokolta eddigi lépéseit, amit Kaja Kallas csupán kilátásba helyezett. Erdogan úgy nyilatkozott, hogy "a megbuktatott rezsim ellenséges hozzáállása ellenére minden körülmények között megvédték Szíria területi integritását és egységes szerkezetét". Ezzel pedig úgy tűnik, a politikai érzéketlenség határok nélkül mozog! Gondoljunk csak vissza az I. világháborúra, amikor az angolok és a franciák egy titkos megállapodás keretében, a lehető legcinikusabb módon rajzolták meg Szíria határait, hasonlóan más térségekhez is. És ha már a határokról beszélünk: Törökország nemsokára akár Izraellel is határos lehet. Aszad bukásának hírére az izraeli hadsereg bevonult a Golán-fennsíkra, amelyet 1967 óta megszállva tartanak, és elfoglalta az ottani szír falvakat. Ráadásul azt is bejelentették, hogy télire berendezkednek a területen...

Nem tudom elképzelni, hogy az észt származású EU-külügyminiszter milyen alapokon állva jelentette ki, hogy "jogbiztonságot kell teremteni minden szíriainak, beleértve a számos kisebbségi csoportot is"! Ráadásul még azt is hozzátette, hogy "el kell kerülnünk az iraki, a líbiai és az afganisztáni szörnyű forgatókönyvek megismétlését"! Azt mondom, hogy ez egy óvatlan megjegyzés volt, hiszen e forgatókönyvek írói Washingtonban ültek. Ezzel viszont lényegében célzott arra, amit eddig senki sem merészelt kimondani:

az USA és szövetségesei az utóbbi évtizedekben szintén borzalmas háborús tetteket követtek el az említett országokban.

Másrészt azonban kettős mércével élt. Erre azért kell különösen utalni mert Kallas apja a Szovjetunió parlamentjének, a Legfelsőbb Tanácsnak a tagja volt. Így a mai brüsszelita aligha szenvedett sokat az átkosban, mégis megveszekedett oroszellenességével nyerhette el főnökének Ursula von der Leyennek a bizalmát. Mostani nyilatkozatában, szemet hunyva a nyugati hatalmak vagy éppen Izrael magatartása fölött a szíriai eseményeket is felhasználta arra, hogy Irán mellett megfenyegesse Moszkvát. Merthogy szerinte a szíriai fordulat "Megmutatta, hogy azok, akik támogatták Aszad brutális rezsimjét, Oroszország és Irán nem engedhetik meg maguknak, hogy ezt tovább csinálják, mert ennek meglesznek utóhatásai a Közel-Keleten túl, akár Ukrajnában is".

Nem kétséges, hogy a gondolat magában hordozza a magját, de ha alaposabban megvizsgáljuk, az összkép már nem annyira rózsás. Az államok vezetői, akárcsak az orosz hatalom birtokosai, szinte mindannyian a biztonsági érdekek álcája mögé bújva vetik be fegyveres erőiket a világ különböző pontjain. Kallas megnyilatkozása nem sokkal különbözik az öt éven át pozícióját kereső spanyol-katalán Josep Borrell Fontelles megnyilvánulásaitól. Ráadásul külügyérünk nem tűnik úgy, hogy mérlegelné, mit szólnak az indítványához a Közel-Keleten, vagy éppen Washington, Ankara, Jeruzsálem, Párizs és London döntéshozói. Ha komolyan vennék ezt a Brüsszelből érkező figyelmeztetést, a védelmi minisztériumok már régóta azon mesterkednének, hogyan vonhatnák ki a katonáikat a megszállt területekről. De valószínűleg ők is tisztában vannak azzal, hogy ez csak üres beszéd, leginkább a közvélemény manipulálására szolgáló propaganda. Így hát hátradőlhetnek a kényelmes foteljeikben, mert az EU-ban továbbra sincs olyan diplomata, aki valós kihívást jelenthetne számukra.