Természetesen! Íme egy egyedi változat: **25 év, 50 emlékezetes dalszöveg – Könyves Magazin 03.** Fedezd fel velünk a legjobb dalokat az elmúlt negyed évszázadból! A zene világában sokszor a szavak varázslata rejlik. Az alábbi összeállításban összegyűjt

Összegyűjtöttük Magyarország elmúlt 25 évének 50 legkiemelkedőbb dalszövegét. Tudatában vagyunk, hogy egyetlen ilyen válogatás sem lehet teljesen hibátlan, de reméljük, hogy a 2000-es évek gazdag dalszövegírói öröksége inspirálóan hat rátok is. Készen álltok, hogy felfedezzétek a részleteket?

A listaírás valóban izgalmas kihívás, ami gyakran határvonalat képez az istenkísértés és az emberi tűrőképesség között. Kockázatot jelent, hiszen a végeredmény vitákat generálhat, és feszültségeket szülhet, de mégis, sokan a legjobb szórakozások egyikeként tekintenek rá. Egy lista összeállítása igazságkeresés, hiszen igyekszünk a legrelevánsabb információkat összegyűjteni, ám ez a folyamat néha igazságtalan is lehet, hiszen a szubjektív preferenciák és vélemények mindig jelen vannak. Érdemes észben tartani, hogy egyetlen lista sem lehet tökéletes, hiszen mindenki másképp látja a világot, és ez az eltérés teszi a listaírást igazán különlegessé.

A magyar dalszövegírás gazdag örökséggel büszkélkedhet, különösen a kétezres évektől napjainkig. Célunk az volt, hogy a rajongói kényelmi zónánktól távolabb kalandozzunk a válogatás során, ugyanakkor nem kétséges, hogy még mindig akadnak felfedezésre váró kincsek a mélyben.

A módszertanunk részletezése: Mindhárman, akik részt vettünk a dalok listájának összeállításában, lehetőséget kaptunk arra, hogy a bővített listára (longlist) dalokat delegáljunk. Ezeket a számokat vakvoks keretében, egy 1-től 5-ig terjedő értékelési skálán bíráltuk, a véleményünket pedig kommentekkel is alátámasztottuk. A hosszúlistán végül 213 dal szerepelt, ami összesen több mint tíz óra zenei élményt jelent. A célunk az volt, hogy a lehető legszélesebb spektrumot mutassuk be, ezért úgy döntöttünk, hogy egy szövegírótól csak egyetlen dal kerülhet a végső, kiemelt ötven közé. Ennek érdekében a legmagasabb pontszámot elérő dalokat választottuk ki, és ha esetleg pontegyenlőség alakult ki, akkor a delegáló felekre bíztuk a végső döntést. Ha egy szövegíró több együttesnek is írt számokat, akkor a dalok közt is szoros versenyt kellett rendezni.

Íme, így formálódott meg az a válogatás, amelyben öt részletben, ábécé sorrendben ismerhetitek meg a tételeket. Az ismerős dallamok mellett valószínűleg új felfedezésekre is bukkantok. A zenekarokat az abc rendje szerint mutatjuk be nektek.

Az összeállítás létrehozásában Zsembery Borbála (kritikus, tanár) és Rédai Gergely (tanár), az Arany-köpés dalszövegelemző műsor vezetői, valamint Vass Norbert (kíváncsi punk, író, kritikus) vettek részt. A szócikkek megírásában a lista szerkesztőin kívül Bakó Sára, Borbély Zsuzsa, Szabolcsi Alexander, Tasi Annabella és Valuska László nyújtottak támogatást.

Nem sokkal azután, hogy kijött a Crocodile Juice Bar című harmadik Fran Palermo-lemez, a Covid befagyasztotta a koncerteket. Henri Gonzo szorongásoldóként versek megzenésítésébe fogott, futni kezdett, rengeteget olvasott és megírta az első magyar nyelvű dalszövegeit. Aztán zenekart toborzott, és 2023 tavaszán, a Papírsárkányokkal karöltve kiadta a Cementkert című albumot.

A Cementkert egy lenyűgözően megkomponált szabadtüdős merülés, amely a mágikus realizmus és avantgárd hatások ötvözéséből született. Ravel dallamai és az inszomnia feszültségei egyaránt tükröződnek benne, így nem meglepő, hogy ez a lemez a hazai dalszerzői örökség legmagasabb szintjeit célozza meg. Az album egy különleges utazásra hív, ahol a zene határvonalain túllépve bontakozik ki a művészet varázsa.

A tizenkettedik tétel, a Rájasimogató, mintha Kassák Lajos és a Pink Floyd egy közös műhelybe zárkóztak volna, hogy egy zűrzavaros Dickens-novellát pankhimnusszá alakítsanak. Ebben a különös, Rimbaud Kóborlásaim című versére emlékeztető, szimbolista szonettben impresszionista Instagram-pillanatok bontakoznak ki. Olyan érzés, mintha testre szabott halszemoptikával fedeznénk fel egy szindbádi szuburbiát, ahol teljesen természetes, hogy "egy banánhéj polipszerűen úszik a betonon / Beethovent hívják a kaputelefonon".

A Papírsárkányok lírai univerzuma olyan, mintha Csoóri Sándor, Julio Cortázar, Hajnóczy Péter, Nemes Nagy Ágnes és Petri György titokban egymásra mosolyognának. Ezen a színes, szinesztétikus tájon, ahol a múlt és a magány kéz a kézben jár, a víz és a város szövevényes kapcsolatát boncolgatják. Itt csontok zenélnek, agarak ugatnak a ventilátor zúgásába, és a "sztratoszféra ecsetlángja" sóhajfekete árnyakat vetít. Mindez azonban egyértelműen Henri sajátos világának a szüleménye. (vn)

Ahogy a nyári koncertszezon elengedhetetlen eleme a zene, úgy a Hiperkarma jelenléte is nélkülözhetetlen a hazai zenei palettán. Bérczesi Róbert dalai több generáción keresztül kísértek minket a felnőtté válás, az identitáskeresés és az igazság utáni vágyakozás kihívásaiban. A Hiperkarma korai lemezei 2024-ben sem veszítettek varázsukból, hiszen a húsz évvel ezelőtti dallamok és szövegek ma is ugyanúgy hatnak ránk. Az asszociatív, gyakran "trip-szerű" lírai világuk nem a precíz, irodalmi igényességről szól, mint például a Kispál és a Borz esetében, hanem egyfajta intenzív érzelmi tapasztalatot közvetít. Bérczesi dalai tudatfolyamszerűen festik le az élet különböző színterein megélt, nehezen megfogható érzéseket és szituációkat, így teremtve meg a mély és maradandó hatást.

A dialógus-szerű önmegszólítás visszatérő megoldás a Hiperkarma szöveguniverzumában. A dikciónak ez a módja egyszerre fenntartja, de oldja is az akár a buli mámorából, akár a visszaemlékező pozícióból fakadó bizonytalanságokat.

Akármerre mész, felejtőt találsz / eltűnsz innen, akármerre jársz / Mindig ez fogad, / Hogy belehalunk

Részben a Felejtő is értelmezhető önmegszólításként, ám itt valamivel összetettebb a képlet. Míg a szöveg elején a beszélő kifejezetten megszólít egy társaságot ("Sumák lázadók, véreresszemű senkiháziak"), néhány sorral később már közösséget vállal azzal ("mind belehalunk). Egy házibulira utaló jelenetben kívülről látunk valakit (a konyhában ül, a hamutartóból dekket szedeget stb), aki aztán szintén (vagy újra?) beleolvad a közös sors vagyis a halál által létrehozott közösségbe.

A Felejtő beszélője, akárcsak sok más Bérczesi műben, közvetítői szerepben lép elénk. Itt a titok, amely köré a történet fonódik, a mulandóság, egy olyan téma, amely a banalitás határvonalán egyensúlyoz. A legnagyobb mesterségbeli tudás pedig abban rejlik, hogy a Hiperkarmának sikerül ezt a mély üzenetet a közhelyek csapdájába esés nélkül, friss és eredeti módon bemutatnia.

A HIÚZ dalai nem megfejtésre valók. Inkább bólogatni jó rájuk, utazni velük és hagyni, hogy feltöltsenek. István Gergely és Hegyi Olivér duójának 2022 későnyarán megjelent Félig szabad című bemutatkozó lemeze ugyanis harmincnégy perc belenyugvás és derű. Hangos és sztoikus ‒ egyszerre Japandroids és Marcus Aurelius. Az Érzés klipjében a kempingbicaj csomagtartójára kötött akusztikus gitár vagy a két játékos kölyökkutya a szavaknál is pontosabban írják le a HIÚZ impresszionista útonlevés-dalainak pózok nélküli poézisét.

A zenekar tagjai 2009-ben barátkoztak össze, az Ez ennyi volt pedig a maguk mögött hagyott hosszú évtizedből mutat fel pár elmosódott Polaroidot - ezt erősíti fel a melankolikus szintivel aládúcolt, egyszerűségében tökéletes refrén: "Elteltek a tízes évek".

Ennyi volt? Dehogy, ez a dal ugyanis korántsem csak nosztalgia: az utolsó strófa indie-siratóból posztspleen-himnusszá varázsolja ugyanis. Amúgy a verzékben is apró csodákra lelhetünk. A "Nem értem, hogy mitől, / de még mindig felemel, / ahogy a lehugyozott padkán / várjuk, hogy múljon az idő" például egyszerre becketti, örkényi és kafkai. Sűrű. Ha az első sort kitakarom, pár szótag híján egy Közép-Európát hibátlanul leíró haikut kapok. És, hát mennyire közép-európai az is, hogy nem stimmelnek a szótagok. (vn)

Az 50-es listára fel lehetett kerülni egy dalregénnyel! Az animációs rendező, Hegyi Olivér, HOLI Roadmovie című dala ösztönös naivitással kezd bele az elbeszélésbe:

"Az életem legutóbbi 15 évének

Csak elenyésző mértékben alkotják az aktív élmények a teljes képet.

Olyan pillanatok, amikor a dolgoknak mély és valóságos jelentősége van.

Vagy valakivel egynek érzem magam egy adott pillanatban".

Ennél a dalnál jobban semmi sem reagált a közösségi médiában található oversharingre, vagyis a túlzott megosztásra. Nem elég, hogy a dal pillanatáig azt sem tudtuk, ki HOLI, de ha végighallgattuk a 18 percet, akkor már mindent értünk. Naplóírás, merengés, emlékezés a dal témája, ami így együtt mégis egyfajta teremtés is.

A Roadmovie-nak a narrátora már tizenöt éve bolyong egyedül, de ezt a magányt egyfajta melankolikus boldogsággal öleli magához. A körülötte zajló élet és az ingerek tengerében csak itt, ebben a kaotikus környezetben érzi igazán a magány ízét. Ezt a szélsőséges, de mégis otthonos érzést zavarja meg a következő találkozás: "Zsófi, a tipikus bölcsész, akinek valóban ez a világ: magyar szak, ELTE."

Egy dallam, de egy regény mélységei nem fedhetők fel csupán szavakkal. A fordulatokban gazdag szövevényes cselekmény közepette megjelenik Kiss Tibi, akinek ölelése olyan hosszú, hogy az idő szinte megáll. Zsófi, a titokzatos lány, hirtelen kinyitja a táskáját, és előhúz egy szintit, amelynek billentyűin a világ minden érzelme megelevenedik. Sokan azt hihetnék, hogy a végső cél mindig a megnyugvás, de HOLI, a zenei álmodozó, először egy szürreális álomképpel, majd egy színes trippen keresztül fonja össze a történéseket, ahol a valóság határvonalai elmosódnak, és minden dallam új értelmet nyer.

"Mintha a felhők között lebegnék, zöld és lila fények táncolnak a szemem előtt."

De nem szeretnék belemerülni egy ilyen pikáns erotikus történetbe.

Elindulunk bedrogozva a lila és zöld fénybe

Találunk egy klassz dombot, ledőlünk egy nagy fa keresztnél

Rossz érzéseket nem találok, pedig én keresnék

Egy velencei díszlet varázslatos hátterében terülünk el, miközben a csillagokkal teli égbolt szívünk fölött ragyog.

Jóéjt puszit ad az arcunkra az örvénylő végtelen..."

"HOLI egy ponton így fogalmaz: 'A lelkem a mű' – ezzel a dal egy izgalmas párhuzamot von az utóbbi évtized irodalmi irányzataival, különösen az autofikcióval. Ez a stílus elmosódott határokat teremt a fikció és a valóság között, a szerzőt pedig a narratíva középpontjába helyezi."

Szűcs Krisztián pályájának első lépcsőfoka a Remember John Lennon című dal, amelyet unokatestvérével közösen alkottak. Ez a kezdeti lépés jól tükrözi, hogy hősünk fiatal éveit egy különleges Beatles-lemez formálta, amelyet az édesanyjától kapott ajándékba.

A legtöbben talán a Heaven Street Seven zenekar dalszerző-frontembereként ismerik, de pályafutása során számos más művésznek is írt szöveget. Olyan nevek mellett tette le a voksát, mint a Budapest Bár, a Carbonfools, a NEO, Péterfy Borinak, Soerii & Pooleknek, a Supernemnek és Yonderboinak. Emellett rögzített lemezt a The Twist és a NAZA társaságában is, valamint zenésítette meg és alakította át Háy János és Szálinger Balázs verseit. Neki köszönhetjük a Rühös Foxi számos figyelemre méltó dalát is. 2022-ben pedig megjelent első szólóalbuma, Vízválasztó címmel, amely új színt hozott zenei életébe.

A "Húszezer éjszakás kaland" című daláért 2015-ben Szűcs Krisztián elnyerte az év könnyűzenei szövegírója címet az Artisjus-díjak keretében. Szövegei gyakran filmszerű élményt nyújtanak, mély érzelmeket hordoznak, és nem riadnak vissza a kihívásoktól. Az (ön)irónia is szerves része a munkásságának, így a hallgatók mindig találhatnak benne valami különlegeset és meglepőt.

A 2012-ben megjelent, eddig utolsó Felkeltem a reggelt című Heaven Street Seven-album záródala, az Úristen, különleges helyet foglal el a zenekar életművében. Ez a szám nem csupán a már jól ismert popzenei toposzokat, mint az extázis, álom, szerelem és csalódás tárgyalja, hanem egy merőben eltérő perspektívából közelíti meg a reggel fogalmát. Míg a hagyományos ábrázolások gyakran az éjszaka varázsát és titkait ünneplik, ez a dal a másnaposság küzdelmeivel és azok következményeivel foglalkozik, így adva új értelmet a nap első óráinak. Az akusztikus gitár lágy kísérete alatt a reggel "gyönyörűsége" bontakozik ki, amelyben a mitológiai archetípusok, bár felsejlenek, inkább az éjszaka harcait idézik meg, mintsem hogy uralnák a narratívát. Az Úristen szövege inkább a megújulás békéjét és a kezdetek frissességét hangsúlyozza, így teremtve meg a hallgató számára egy olyan élményt, amely a remény és a felfrissülés érzésével tölti el a nap első fényei között.

Mielőtt a dal végén a visszatérő kezdősor mantraszerű ismétlésével a transzcendens dimenzióba vezetné a (rá)ébredést, Szűcs Krisztián egyfajta szelíd belenyugvással dekonstruálja a rocksztár imázsát: "Egy láthatatlan hadsereg szelíd katonája szerettem volna lenni. / Nagymamám kisunokája vagyok." Vajon ez egy irónikus megközelítés is? (vn)

Pálinkás Tamás dalszövegei egyedülálló módon keltenek mély érzelmeket, gazdag képi világukkal varázsolva el minket. A "leányzó fekvése" ott veszi kezdetét, ahol "elfogy a bánatpénz", és "múlik a fáradtság", majd fokozatosan építkezik, elvezetve minket a csúcspontig, amely a hangszerelés szempontjából is egyre energikusabbá válik. Az ének gazdag érzelmi palettája és dinamikus ritmusai együtt egy valódi zenei élményt nyújtanak.

Az Isten Háta Mögött együttes 1999 és 2015 között a magyar könnyűzene színes palettájának egyik meghatározó szereplője volt. Eredeti, nehezen kategorizálható stílusuk révén nem csupán az alternatív rock híveit vonzották, hanem a metal és pop kedvelőknek is emlékezetes élményeket nyújtottak. Daluk, amely a listára került, nem csupán figyelemfelkeltő címe miatt érdemli meg a figyelmet, hanem a mögötte rejlő mély gondolatok és lenyűgöző képi világ miatt is. Az utolsó sorokban így fogalmaznak: "Ha a véred ellen mész, / hogy nyernél teret már / ez a lány csak annyit kér / hogy használd de ésszel / és ha vérzel abból neki is adj / mert a kettő is csak egyekből áll." E szavak mélysége és érzelmi töltete rávilágít a dal sokrétű üzenetére.

A cím alapján talán egy vidámabb hangvételre is számíthatnánk, ám a melankolikus sorok és a zenei atmoszféra inkább azt sugallják, hogy "a földünk pokoljárt". Az ellentmondásos érzelmek mélyebb rétegeket rejtenek, és a szöveg sötét tónusai rávilágítanak a világunkban zajló nehézségekre és fájdalmunkra.

Jakab Péter művészete nem könnyen bontható különböző szövegekre, hiszen stílusainak gazdag kaleidoszkópja egyenletesen magas színvonalon bontakozik ki. Azonban a "Lepke" dal kiemelkedik a sokszínűségből, nem csupán a Jazzékiel repertoárjának egyik legszebb darabja, hanem a címe és a tartalma is hűen tükrözi a szövegíró-frontember egyedi világát. Hegyi Áron zongorafutamai vagy Czitrom Ádám gitárjátékának varázsával összevetve, a "Lepke" nemcsak hallgatásra, hanem a költői imagináció felfedezésére is invitál, egy olyan univerzális élményt kínálva, amely azonnal megérint és magával ragad.

Jakab dalszövegei egy izgalmas metamorfózison keresztül mutatják meg önmagukat, ahol a szüntelen átalakulás képe dominál. Az eddigi életművén belül azonban egy olyan irányvonal is kirajzolódik, amely inkább a lepkévé válás ellentéteként értelmezhető. Az első másfél presszó hip-hopos album vibráló szárnyalásától eljutunk a sötét siratókon és absztrakt balladákon át a bezárkózás bábjává válás felé. A magány minden Jazzékiel-dalban állandó kísérőnk, ám az egyre komorabb hangzás mögül (mintha csak éjjeli molyok falnák föl a gondolatokat) a szavak lassan eltűnnek.

"Gyújtsunk rá egy cigarettára!"

Akarat nélküli létezés.

Viszek neked egy különleges hálót:

Fogj madarat,

Kirepült belőlem, mint egy szabad madár, aki megtalálta a saját útját az égbolt végtelen kékjében.

Feketén, mint a legmélyebb éjszaka sötétje.

Hajnal hasad, az óra fél hatot üt, a világ lassan ébred, a csendben csak a madarak csicsergése hallatszik.

"És ott volt egy színpompás lepke, amely a lány körül táncolt."

- szavalja a szóban forgó számban Jakab Péter félszegen. És ez a takarékos, sűrű sorokból építkező, a Másokat szeretni című 2015-ös lemezen hallható versszak könnycseppként hordozza magában az óceánt. Meggyőzően mutatja, miként képes Jakab Péter parázsló rémálmokból, derengő délibábokból, lélektan-marionettből és légies Kassák-allúziókból ácsolni össze a senki másra nem hasonlító akasztófa-szikár, látnoki lírikát. (vn)

A Kaukázus zenekar története tele van kihívásokkal és átalakulásokkal, hiszen több szünetet és egy szinte teljes tagcserét is megélt. Noha nem tekinthető egyedülálló produkciónak, a zenekar lényegét, hangzását egyértelműen az énekes-dalszerző, Kardos-Horváth János határozza meg. Jellegzetes hangzásával és melankolikus, olykor ironikus szövegeivel azonnal magával ragadja a hallgatóságot. Talán legnagyobb slágerük a 2008-as Szalai Éva, amely a mai napig szerves része minden alter bulinak. Ezen kívül a 2006-os Teszkó is jelentős népszerűségnek örvendett, és a keserű iróniája ellenére rádiósláger lett. Az Amerikai nem hazudik című albumon található Rézcső című szám is említésre méltó. Ahogyan az album egészét, ezt a dalt is a visszafogott hangszerelés és a tömör, szuggesztív költői képek jellemzik. A szöveg mantraszerű felépítése Weöres Sándor verseit idézi, a körforgás és a változékony állandóság élménye mellett a mulandóság csendes tudomásulvételét is megjeleníti. Az elbeszélő szeme előtt a hétköznapokban láthatatlan tárgyak, mint például a rézcső, képesek jelentést közvetíteni – ebben az esetben a mulandóság üzenetét. A szöveg különféle élmények, tárgyak és benyomások mentén rögzíti az idő múlását, miközben nem feledkezik meg a megújulás és az újrakezdés lehetőségeiről sem: "Az a gyár, ami kifüstölte magát, termelhet újra / Az a gép, ami egyszer felszállt, mehet még egy útra".

A refrénként visszatérő sorpár azonban nem hagy kétséget a lassú erózió belénk kódolt, mindannyiunkat felemésztő erejéről: "Az a ránc, ami előbukkan, soha nem megy vissza / Az az ősz, ami veled hullik, a hajszálvékony titka". (zsb)

Egy pillanatig sem volt kétséges számunkra, hogy a Kispál és a Borz helyet kap a listánkon. Az viszont már messze nem volt egyszerű feladat, hogy eldöntsük, Lovasi András melyik szövegét válasszuk ki. Az biztos, hogy a Tiszai pu. kezdősora az egyik legmaradandóbb dalnyitásaik közé tartozik. "Jó nagyfarkú négerekkel állni a szélbe / Vagy védhetetlen gólt lőni a tv-be" - ezek a sorok hangzanak el, és a lendületes dalban felbukkan minden, ami a popkultúrában emlékezetes: James Dean, a MÁV, és még a márciusi Malév is, nem beszélve Schobert Norbiról.

A Pécsett született zenekar 1987 óta hódítja meg az alternatív rock rajongóinak szívét. Noha 2010-ben bejelentették, hogy véget ér a közös útjuk, és a Sziget Fesztiválon 45 ezer fős közönség előtt búcsúztak el, 2022-ben újra színpadra léptek, ezzel visszanyerve régi varázsukat.

"Vagyok olyan erős, mint egy erős ember / Megmentelek kicsi világ / Zuhanok de szárnyam lesz ez a kabát" - énekli Lovasi a rockos hangzásvilágú Tiszai pu. klipjében, amit 20 évvel később is bármikor szívesen lejátszunk, ha egy kis világvégére vágynánk. (bs)

Kollár-Klemencz László zenei világa egyedülálló és sokszínű, amelyben a klezmer, sramli, ska, cigányzene és a régizene izgalmas keveredése elevenedik meg. E sokszínűség hátterében ott találhatók olyan ikonikus hatások, mint a Sex Pistols punk öröksége, valamint a szentendrei neoavantgárd mozgalom szellemisége, továbbá a Muzsikás dalai és az újhartyáni lagzis zenei élmények. Képzeljük el, milyen különleges pillanat lehetett, amikor az énekes, dalszerző és író néhány évvel ezelőtt, egy könyvbemutató keretében, az általa tisztelt Öreg Banda utódzenekarával együtt előadta a Szájbergyereket – egy olyan élmény, amely a múlt és jelen találkozásának varázsát hordozza magában.

A Boann nevű gimnáziumi formáció után a kilencvenes évek budapesti kultzenekarának, az Andersennek a tagjaként tevékenykedett Kollár-Klemencz, aki hosszú időn át az animáció és a rajzolás világában mozgott. Ám egy sárga, szertelen és rajzolt borjú, aki nem más, mint a Kistehén, újra rávette őt, hogy a zene világába térjen vissza.

Lenyűgöző volt nyomon követni, ahogy az ovisoknak szóló lakodalmas rocktól kezdve a melankóliával átszőtt vidéki abszurd tánczenéken keresztül Kollár-Klemencz időtlen balladái, zsiványfohászai, siratói és bordalai sorakoznak fel. Ez a zenei utazás fokozatosan a kisközösségek összetartó erejére és az erdő rejtett energiáira irányítja a figyelmet, miközben a szövegek egyre mélyebb rétegeket tárnak fel.

A 2016 őszén megjelent Rengeteg című lemez nyitódala, a Csak a szavak pointillista kocsmakesergőként nyargalja be a Szentendrei járás emberi jelenlétről tanúskodó zárványait. Váratlan vakuvillanásoknak, vagy inkább a térséget jól ismerő, gumicsizmás sztalker imbolygó zseblámpafényének hatnak a tűz pattogását idéző sorok. És ebbe az egyszerre naturalista és látnoki indulóba még az is belefér, hogy a hallgatóra kacsintva befejezésként, az alább olvasható, kétszer elismételt, hétszótagos sorokból építkező passzusban a dal szellemesen világítson rá önnön működésmódjára is: