A résztvevők arra kértek, hogy... | ma7.sk
Micsoda különleges időszakok voltak régebben! Április elsején mindig megtréfáltuk egymást, május elsején pedig vidáman vonultunk végig az utcákon, június elsején a gyerekeké volt a főszerep, míg július elsejétől kezdődött a várva várt szünidő! Különösen május elseje ragadta meg a figyelmünket, hiszen ez a munka ünnepe, a nemzetközi munkásmozgalmak harcának gyümölcse. Sok országban máig hivatalos állami szabadnapként ünneplik, ami még különlegesebbé teszi ezt a napot!
A fiatalabb generációk számára sajnos teljesen ismeretlen a május elseje igazi varázsa, hiszen számukra a szünnap csupán egy szabadnapot jelent, nem pedig egy ünnepi eseményt. Pedig régen ez a nap egy igazi fesztivál volt, tele színes felvonulásokkal, vidám zenével és közösségi összejövetelekkel. Micsoda élmények! A régi május elsejei ünnepségeken a munkásosztály büszkén vonult fel, zászlókkal és transzparensekkel díszítve, miközben a levegőben a tavasz illata keveredett a boldogság érzésével. Az emberek együtt énekeltek, táncoltak, és megosztották egymással az élet apró örömeit. Képzeljétek el, ahogy a gyerekek színes lufikkal a kezükben futkároznak a felnőttek között, akik jókedvűen beszélgetnek és nevetnek. A régi május elsejei piknikek sült kolbásszal, friss salátával és házi készítésű süteményekkel voltak tele, miközben a zene és a nevetés betöltötte a teret. Micsoda emlékek születtek ezekből a napokból! De ma már csak foszlányokban élnek tovább ezek a régi hagyományok, és a fiatalok talán sosem fogják igazán megérteni, mit is jelentett ez a nap valójában.
Kétnapos ünneplés várt ránk! Május 1. előestéjén egy különleges lampionos felvonulás zajlott az iskolák részvételével, amely során egy új útvonalat kellett követni a főtérhez. Gyerekként ez az egész igazi kalandnak tűnt, hiszen sötétedés után szülői felügyelet nélkül lehettünk kint. A sötétben ragyogó lampionok látványa még inkább fokozta az izgalmat. Minden lampion belsejében egy fémből készült, hajlítható gyertyatartó rejtőzött, amelybe vékony gyertyák voltak elhelyezve. Ezeket vezényszóra gyújtottuk meg, közvetlenül az indulás előtt. Ahogy meneteltünk, a hő hatására a ragasztóval rögzített gyertyatartók kezdtek meglazulni, és a gyertyák eldőltek. A papír lampionok lángra kaptak, és néha a előttünk haladó lányok hosszú hajába is belekaptak a lángok, ami néhányuknak kellemetlen pillanatokat okozott. Én magam is átéltem egy hasonló balesetet, amikor a tűzijáték alatt egy pernye a szemembe hullott, ami nem volt éppen kellemes élmény. A főtérre érve azonban minden feledésbe merült, hiszen következett az este fénypontja: a tűzijáték, amelyet a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet katonák szolgáltattak. A színek és fények varázslatos látványa mindenkit magával ragadott, és a feledhetetlen élmények között örökre bevésődött a szívünkbe.
Másnap kötelezően vár ránk egy spontán, közös felvonulás, amelyhez legalább két órás várakozás dukál. A tanárok kávéspoharaikban kávés rummal próbálják elviselni a helyzetet, míg a diáksorok folyamatosan szétesnek és újra rendeződnek. Az idegesség szinte tapintható, mindenki azon töpreng, vajon elegendő volt-e az egy hónapos menetgyakorlat, és hogy nem vár-e ránk számonkérés a lelkesedés és az önfeledtség hiányosságai miatt. Miután órák telnek el a várakozásban, a felvonulás mindössze öt perc alatt lezajlik...
Közben olyan lelkesedéssel kiabáltuk egyszerre, hogy "örök időkre a Szovjetunióval" és "éljen május elseje, dolgozó nép ünnepe, hurrá, hurrá, hurrá", "éljen a csehszlovák-szovjet barátság!" Önfeledten, minél hangosabban, mert ha nem volt elég üdvrivalgó a szónoklatunk, másnap az igazgató a felelősségre vonásra várt. A felvonulás végén nem szabadultunk meg az óriási szellemtábláktól, vissza kellett őket vinni az iskolába. Egyszer nekem Engels jutott! Kicsit kedvetlenül gondoltam arra, hogy ő csak a harmadik nagy név, éppen hogy dobogós helyezett; a szerencsésebbeknek ugyanis Marx vagy Lenin akadt!
