A Mol lenyűgöző teljesítményt mutatott be, ám a háttérben sötét felhők gyülekeznek, amelyek viharos változásokat sejtetnek.

Ma hajnalban közzétette a 2025. évi harmadik negyedéves gyorsjelentését a Mol: ahogy arra előzetesen számítani lehetett, a kedvező iparági környezetben remek teljesítményt rakott le az asztalra a hazai olajcég, főleg a feldolgozással és kereskedelemmel foglalkozó Downstream üzletág és a Fogyasztói Szolgáltatások szegmense húzták az eredményt. Az örömbe azonban némi üröm is vegyül, hiszen "az új kihívások tükrében" lefelé módosítótta a Mol az év végi eredmény-elvárását, és egyúttal az is kiderült, hogy mekkora kár érte az olajcéget a százhalombattai tűzeset miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk következő befektetési konferenciánkon, november 18-án jön a Portfolio Investment Day, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

Már a gyorsjelentést beharangozó elemzésünkben is megírtuk, hogy az idei harmadik negyedévben nagyrészt kedvezően alakuló iparági környezettel nézett szembe a Mol. A következő erők hatottak a legnagyobb mértékben az olajcég teljesítményére a nemrég lezárt időszakban:

A finomítói marzsok emelkedése, valamint a kiemelkedően magas termékértékesítési szint jelentős mértékben hozzájárult a Downstream üzletág teljesítményének javulásához.

Az oldalazó olaj- és gázárak, valamint a csökkentett kitermelés következtében az Upstream teljesítménye nem tudott figyelemre méltó eredményeket produkálni.

A Fogyasztói Szolgáltatások területén kiemelkedő teljesítményről beszélhetünk, amit a magas üzemanyag-margók, a növekvő értékesítési volumen és a nem üzemanyag alapú eladások dinamikus növekedése is elősegített. Ez a szegmens elképesztő új rekordot állított fel, ami miatt ismételten át kellett alakítanunk a grafikonunkat.

Összességében elmondható, hogy...

az elemzői várakozásokat is jelentősen felülmúlta, és az elmúlt időszakokhoz képest bivalyerős negyedévet zárt a Mol.

Related posts