A dráma és a katarzis összefonódása mindig is az emberi lélek mélységeit tükrözte, azonban a remény fénye sosem alszik ki. A történetek, amelyek fájdalmakkal és kihívásokkal teli utakat járnak be, végső soron mindig arra emlékeztetnek minket, hogy a nehéz
A cikk emailben való megosztásához kérjük, kattintson erre a linkre, vagy másolja ki az alábbi URL-t, és küldje el: https://demokrata.hu/velemeny/drama-katarzis-de-remeny-is-916467/
Hullámvasútként élhettük meg a magyar labdarúgó-válogatott 2024-es évét, ahogyan azt a sportsajtó is találóan megfogalmazta. Az esztendő tele volt drámai és katartikus pillanatokkal, amelyek mind-mind hozzájárultak a nemzeti csapat történetéhez. A nyári Európa-bajnokság különösen emlékezetes volt, sok szurkoló csalódottan tapasztalta, hogy a csapat nem tudta hozni a várt teljesítményt. Marco Rossi, a szövetségi kapitány szavai is árulkodtak az események súlyáról: a kontinensviadal során "rendkívül stresszes" élményekkel kellett megküzdenie, így a meccsek öröme elmaradt számára. Mégis, néhány hónap elteltével, inkább a skótok ellen vívott mérkőzésre, Varga Barnabás ijesztő sérülésére és Csoboth Kevin 100. percben szerzett győztes góljára emlékezünk, amelyek a negatív pillanatok mellett igazi fénypontjai voltak az évnek. Az évzáró találkozón a hollandok ellen is vegyes érzések kavarogtak bennünk: jól indult a meccs, ám Szalai Ádám, a csapat egykori kapitánya, jelenlegi pályaedzője rosszul lett, ami rányomta a bélyegét a játékra. A végén egy 4-0-ás vereséggel zártunk, de a németek ellen vívott összecsapásunk is tartogatott izgalmakat. Ott is jól játszottunk, de a németek szereztek vezetést, mígnem Szoboszlai Dominik a ráadás legvégén egyenlített, ezzel emlékezetessé téve a találkozót. Az év végén összességében vegyes érzelmekkel tekinthetünk vissza, hiszen a hullámvasút minden kanyara új tapasztalatokat hozott.
Teljes mértékben egyetértek Juhász Roland szavaival, amelyeket a lapunknak adott interjúban osztott meg. A sikerek és a kudarcok egyaránt megérdemlik a megfelelő értékelést, hiszen mindkettő hozzájárul a fejlődésünkhöz. Igaz, hogy néha nehéz ezt a szemléletet fenntartani, de elengedhetetlen a kiegyensúlyozott hozzáállás érdekében.
A magyar válogatott idei teljesítménye - öt győzelem, három döntetlen és öt vereség - lehetne fényesebb is. Időnként okkal érezzük úgy, például a tavalyi, veretlen évhez képest, hogy a Rossi-csapat, annak néhány kulcsjátékosa tudna ennél többet is. Ugyanakkor mit nem adtunk volna két-három évtizede azért, hogy rendre ott legyünk az Európa-bajnokságokon; hogy a legjobbak között tudjunk szerepelni egy olyan sorozatban, mint a Nemzetek Ligája; hogy újra legyen egy nemzetközileg is jól ismert játékosunk, mint amilyen most Szoboszlai Dominik. Mit nem adtunk volna azért, amikor az a furcsa, ha a magyar válogatott nem közel telt ház, hatvanezer néző előtt játszik a modern nemzeti stadionunkban; és hogy elmondhassuk, immár 13 mérkőzés óta nem kaptunk ki hazai pályán. Vagy - hogy ne csak válogatottról, hanem a klubfutballról is szót ejtsünk - mennyire távolinak és már-már elérhetetlennek tűnt, hogy az aktuális magyar bajnok, esetünkben a Ferencváros, rendre ott legyen az európai kupák csoportkörében.
"Lehet, hogy a cél még távolinak tűnik, de Öcsi bácsi hagyatéka révén soha nem veszítettük szem elől. Amikor a nevével fémjelezve futballakadémiát hoztunk létre vagy stadiont emeltünk, mindig az ő örökségét hordozva álmodtunk világbajnoki címekről, BL-döntőkről, lenyűgöző gólokról és angol-, német- vagy brazil legyőzésekről. Néha már sikerül is, és bízom benne, hogy ez a jövőben egyre gyakoribbá válik" - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Puskás Múzeum megnyitóján hétfőn. Bár a kormányfő szavai világosan az optimizmus jegyében születtek, az elmúlt másfél évtized eredményei alapján nem tűnnek túlzottan merésznek. Ezek a sikerek az infrastruktúra-fejlesztések és a szakmai programok elindításának köszönhetők, amelyeket a kormány és személyesen a miniszterelnök támogató hozzáállása segített elő, még a nehézségek ellenére is.
Bár az új Aranycsapatunk még nem alakult meg, máris jelentős lépéseket tettünk előre: a nemzeti csapatunk képes megtölteni a lelátókat, és a magyar gyermekek ezrei számára már nem csupán a külföldi sztárok nyújtanak inspirációt. Olyan tehetségek, mint Szoboszlai Dominik, Sallai Roland vagy éppen Varga Barnabás váltak példaképekké. Ez a fejlődés pedig rendkívüli sikernek számít – talán a legnagyobb mérföldkő, amit eddig elértünk.