Márai Sándor egész életén át fáradhatatlanul őrizte és hirdette a polgári értékeket, megalkuvás nélkül állt ki azok mellett.

Az állambiztonság is beszervezte a cseh kocsmák íróját, Bohumil Hrabalt

Felvidéki szászok (cipszerek) leszármazottjaként 1900. április 11-én született egy kassai polgárcsaládban, Grosschmid Sándor néven. Egyik öccse a filmrendező Radványi Géza volt.

A gimnáziumi tanulmányait Kassán és Eperjesen folytatta. Tizenhat éves korában debütált írói pályafutása a Pesti Hírlap hasábjain, majd mindössze két év elteltével már a Budapesti Napló szerkesztőségének irányítójaként tevékenykedett.

1919-ben jelentős szerepet játszott a Tanácsköztársaság idején, ami miatt a proletárdiktatúra összeomlása után Németországba emigrált. Lipcsében, majd Berlinben folytatta egyetemi tanulmányait, miközben cikkei a legnevesebb magyar és német folyóiratokban láttak napvilágot. 1923-ban megnősült, és Párizsba költözött, ahonnan 1928-ban tért vissza Magyarországra.

Az ifjú Márai 1904-ben, a magyar irodalom színpadán kezdte meg fényes pályafutását, amely később nemcsak hazájában, hanem nemzetközi szinten is elismertté tette. Ekkoriban még csak a jövő lehetőségei előtt állt, tele ambíciókkal és kreatív ötletekkel, amelyek hamarosan formálni kezdték a magyar irodalom arculatát. Az évek során a gondolatai és írásai mély nyomot hagytak a kultúrában, miközben saját maga is folyamatosan fejlődött és formálódott.

Első regénye, A mészáros, 1924-ben látott napvilágot Bécsben. Ezt követően, 1925-től, az induló Újság című napilap rendszeres tudósítójaként tevékenykedett, ahol írásaival a polgári liberális eszmék hatékony képviselőjévé vált.

1933-ban Berlinbe utazott, ahol szoros figyelemmel kísérte Hitler hatalomra jutását, és bátor, hiteles beszámolóival világosan feltárta a fasizmus valóságos arcát.

1934-ben jelent meg önéletrajzi ihletésű művének, az európai polgárság sorsát nyomon követő az Egy polgár vallomásainak első kötete, amellyel egyszeriben a magyar próza élvonalába került.

1935-ben a második kötet is megjelent, de egy ellene indított per miatt át kellett dolgoznia művét, amely az eredeti szöveggel csak 2013 novemberében kerülhetett újra az olvasók elé.

1936-ban a Pesti Hírlap munkatársa lett, a lap hasábjain Vasárnapi krónika címmel megjelenő írásai nagy népszerűségnek örvendtek. 1940-es Szindbád hazamegy című regényével egyik mestere, Krúdy emléke előtt tisztelgett. 1942-ben jelent meg egyik legnépszerűbb regénye, A gyertyák csonkig égnek, amelyből színpadi és filmváltozat is készült.

1942-ben Márait az MTA levelező tagjává választották, majd három évvel később rendes tagnak is elismerték. 1943-ban kezdett hozzá élete végéig íródó Naplójához, amely mindennapjainak részletes krónikáját nyújtja. Ebben a művében folyamatosan reagált a szellemi élet eseményeire, tükrözve a korabeli társadalmi és kulturális viszonyokat.

A második világháború végét követően, 1948-ban a közelgő diktatúra elől menekülni kényszerült, és családjával együtt elhagyta hazáját. Eleinte Olaszországban kerestek menedéket, majd 1952-ben New York városában találtak új otthonra. Az amerikai állampolgárságot 1957-ben nyerte el. Az 1956-os forradalom kitörésekor Münchenbe utazott, ahol a hazai eseményeket a Szabad Európa rádióban kommentálta. Candidus álnéven 1968-ig dolgozott a rádió levelezőjeként, folyamatosan tájékoztatva a világot a történésekről.

1967 óta az olasz Salernóban élt, majd 1980-ban visszatért a tengerentúlra, ezúttal a kaliforniai San Diegóba költözve. A nyugati magyar közösség irodalmi csoportjaiban nem vállalt szerepet, utolsó éveit pedig teljes elvonultságban töltötte, távol a nyilvánosság világától.

Személyes életének fájdalmas eseményei mélyen befolyásolták mindennapjait: elvesztette testvéreit, 1986-ban a feleségét, majd 1987-ben nevelt fiát is. 1989. január 15-én írta utolsó naplóbejegyzését, amelyben így fogalmazott: "Várom a behívót, nem siettetem, de el sem halasztom. Itt az idő."

Kassa városában áll egy különleges emlékszobor, melyet Gáspár Péter alkotott. Ez a műalkotás nem csupán a város kulturális örökségét gazdagítja, hanem mély érzelmeket is közvetít. Az emlékszobor formálása és részletei tükrözik a helyi történelem és identitás gazdagságát, miközben a látogatók számára egyedi élményt nyújt. Gáspár Péter keze nyomán a szobor életre kelti a múltat, és emlékeztet minket azokra az értékekre, amelyek a közösségünket formálják. Kassa e műalkotásával nemcsak a művészet, hanem a hely szelleme is megjelenik, így egy új dimenziót adva a város felfedezéséhez.

Február 21-én San Diegóban tragikus módon vetett véget életének. Az emigráció következtében megszűnt akadémiai tagságát halála után állították helyre, és 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat nyert el.

Márai Kassától a Csendes-óceán partjaira kalandozott, de a magyar nyelv mindig is a szívének legkedvesebb otthona maradt, hiszen minden írását anyanyelvén alkotta meg. Gondolkodásmódja, világképe és értékrendje a polgári liberális hagyományban gyökerezett, amelyet élete során fáradhatatlanul és kompromisszumok nélkül védett.

Költői pályafutását kezdte, ám regényei, elbeszélései és esszéi révén a magyar próza kiemelkedő alakjává nőtte ki magát. Színművei és hangjátékai szintén jelentős elismerésnek örvendtek, bizonyítva sokoldalúságát és tehetségét.

Márai határozottan kijelentette, hogy művei nem láthatják meg a napvilágot szülőföldjén mindaddig, amíg az orosz hadsereg jelen van az ország területén. Ennek ellenére könyvei mégis eljutottak hazánkba, és hatásuk érezhető volt, mivel a hivatalos cenzúrát kijátszva, kanadai és müncheni kiadások formájában terjedtek el.

A rendszerváltozás óta Márai Sándor írásai folyamatosan látnak napvilágot, és 1995 óta nevét egy rangos irodalmi díj fémjelzi. Szobrai Kassán és Budapesten találhatók, és 2011-ben létrejött a Márai Sándor Emlékkörút, amely lehetőséget biztosít az érdeklődők számára, hogy felfedezzék az író és családja életéhez köthető nevezetes helyszíneket e két városban. 2013-ban debütált Márai eddig nem publikált műve, a Hallgatni akartam, amely az Egy polgár vallomásai harmadik részének tekinthető esszéregény.