A tüntetés elmaradt, de a BYD már a parkolóban is megtiltotta a sajtó képviselőinek a belépést.

Probléma lépett fel az épülő szegedi BYD gyár körül. Információink szerint ezúttal alvállalkozók terveztek demonstrációt, a hétfő reggeli megmozdulás azonban végül elmaradt. A sajtót viszont már a bárki számára szabadon megközelíthető parkolóból is kitiltották.

Információink szerint tüntetést szerveztek hétfő reggelre alvállalkozók a szegedi BYD gyár elé. Nem ez lett volna az első ilyen eset: augusztusban történt már egy demonstráció, akkor néhány munkavállaló fejezte ki elégedetlenségét az új munkaszerződésével kapcsoltban. Akkor a cég PR-menedzsere, Erhardt Péter lapunknak elmondta, az érintett kínai munkavállalók az elsők között kezdtek el dolgozni az építkezésen. Akkoriban még a szerződést havi fix munkabérre kötötte meg velük a BYD alvállalkozója, később azonban már minden munkavállalót úgy vett fel a cég, hogy a bérezésük teljesítményalapú. Ez az iparágban egyébként teljesen elfogadott eljárás. A 35 ember régi szerződése július 31-én lejárt, annak meghosszabbítását pedig a többi több száz munkáshoz hasonlóan szintén teljesítményalapú bérezéssel ajánlotta fel a cég. Ezt azonban ők nem akarták elfogadni. Nyomásgyakorlásul azonban sikertelen volt, néhány napon belül pedig el is hagyták az országot.

A BYD szegedi gyárának parkolójából a sajtó képviselőit is kizárták.

Megkérdeztük, mi áll a mostani tüntetés mögött, hány embert érintett, és milyen alvállalkozókat vonzott. A problémáik megoldódása, illetve a megmozdulás elmaradása kapcsán viszont nem kaptunk egyértelmű választ. A cég PR menedzsere, Erhardt Péter elmondta, hogy a szegedi BYD gyár építésével megbízott fővállalkozó egyik alvállalkozójánál merült fel egy kifizetési probléma. - Az érintett cég rendezte az elmaradást, és a felek megállapodtak a további lépésekről. A vita részleteivel kapcsolatban azonban nem áll rendelkezésünkre további információ - tette hozzá.

Demonstráció tehát emiatt nem volt, a reggel megjelenő sajtóra viszont árgus szemekkel figyelt a biztonsági személyzet: abban a pillanatban, amint az egyik kolléga elővette fényképezőgépét, már ott is termett egy őr és megtiltotta a fotózást. Ezt követően az autóikig is utána ment a távozni készülő sajtómunkásoknak és mindenkinek egyesével felhívta a figyelmét, hogy a továbbiakban a parkolóba sem léphetünk be, mert az magánterület.

Related posts