Újabb izgalmas felfedezés látott napvilágot: a legfrissebb kutatások szerint a nők hosszabb életének hátterében nem csupán életmódbeli tényezők állnak, hanem mélyebb evolúciós okok is rejlenek.
Az evolúció és a társas viselkedés együttesen formálják meg az életünk menetét és határozzák meg, meddig tart a létünk.
A nők és férfiak közötti életkorbeli eltérés régóta foglalkoztatja a tudósokat, hiszen a nők világszerte átlagosan 5,4 évvel hosszabb életet élnek. A legtöbben ezt a jelenséget a mindennapi szokásokra, stresszkezelésre, étrendre, dohányzási szokásokra vagy éppen a kockázatkereső magatartásra vezetik vissza. Az orvosi adatok is megerősítik, hogy a férfiak hajlamosabbak a kockázatvállalásra, ritkábban keresik fel az egészségügyi szűréseket, és gyakrabban szenvednek szív- és érrendszeri problémáktól. Ugyanakkor érdekes megjegyezni, hogy ez a jelenség nem csupán az emberi fajra jellemző.
Egy friss, átfogó kutatás eredményei szerint a nők hosszabb életének hátterében mélyebb evolúciós okok húzódnak meg. A jelenség nem csupán az emberi fajra, hanem más emlősökre is kiterjed, így a különbségek szélesebb perspektívába helyezhetők. A legújabb tanulmány, amely a Science Advances folyóiratban jelent meg, több mint 1176 faj adatainak elemzésével próbálja feltárni, miért élnek a nők tovább, mint férfiak.
A kutatás arra jutott, hogy az élettartam különbsége nem csupán a viselkedés, hanem a genetika, sőt az evolúciós stratégia kérdése is. Más szóval: a válasz nem (csak) abban rejlik, ki dohányzik vagy sportol többet. Inkább abban, melyik nem milyen genetikai "lapokat" kapott a természet kezéből.
A kutatás élén Johanna Stärk, a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet primatológusa állt, aki több mint 1176 különböző emlős- és madárfaj adatainak alapos elemzését végezte el. Az eredmények figyelemre méltó tendenciákat tártak fel: a vizsgált emlősök körében a nőstények 72 százaléka hosszabb életű volt a hímekhez képest, átlagosan 12 százalékkal felülmúlva őket életkorban.
A titok nyitja a nemi kromoszómákban keresendő. Az emlősök esetében a nőstények rendelkeznek két X kromoszómával, míg a hímek egy X és egy Y kromoszómát örökölnek. Így a hímek heterogametikus nemnek számítanak, mivel két eltérő kromoszómát viselnek magukban.
A genetikai eltérések, úgy tűnik, alapvetően befolyásolják az élet hosszát: az a nem, amelyik rendelkezik két eltérő kromoszómával, jellemzően rövidebb életű. Tudósok szerint az X kromoszómák „biztonsági tartalékai” védelmet nyújthatnak a genetikai rendellenességekkel szemben, míg az Y (vagy W) kromoszóma hiánya a szervezetet sebezhetőbbé teheti a különféle egészségügyi problémákkal szemben.
A kutatás érdekessége abban rejlik, hogy nem csupán állatkerti, hanem vadon élő populációkat is elemeztek. Az állatkerti adatokkal összehasonlítva a természetes környezetben tapasztalt eltérések még hangsúlyosabbak voltak: az emlősöknél a nőstények előnye másfél szeresére nőtt, míg a madarak esetében a hímek előnye ötszörösére emelkedett.
A vadonban több a kockázat - ragadozók, betegségek, versengés és környezeti stressz -, ezért az élettartam nagyobb szórást mutat. Mégis, az, hogy a különbségek az állatkertek védett, szabályozott környezetében is megmaradtak, arra utal, hogy a nemi kromoszómák biológiai hatása önmagában is meghatározó tényező.
Az élettartamot a genetikai és a környezeti tényezők összjátéka formálja. A kutatók szerint bár az eredmények részben alátámasztják a "heterogametikus nem" hipotézist, vagyis hogy az eltérő kromoszómájú nem rövidebb életű, ez önmagában nem magyarázza az összes különbséget.
A kutatás egyik érdekes megállapítása az, hogy a társas viselkedés, a párkapcsolati struktúrák és az utódnevelési szokások jelentős hatással bírnak az élettartamra. Azoknál a fajoknál, ahol monogám párkapcsolatok jellemzőek, és a hímek aktívan részt vesznek a kicsik gondozásában, a nemek közötti élettartam eltérése kisebb. Ezzel ellentétben a poligám fajokban, ahol a hímek között erős versengés zajlik a nőstényekért, gyakrabban fordul elő, hogy a hímek korábban távoznak az életből.
Figyelemre méltó módon megállapítást nyert, hogy azok az állatok, akik aktívan részt vesznek utódaik nevelésében, általában hosszabb életet élnek. Különösen a nőstény főemlősök esetében, akik évekig gondoskodnak kicsinyeikről, nem csupán a fajúk túlélését biztosítják, hanem saját élettartamukat is jelentősen megnövelik.
Másképp megfogalmazva: a nők hosszabb élettartama nem csupán társadalmi tényezők következménye, hanem evolúciós hagyaték is. A természet törvényei szerint az életben maradás szempontjából a gondoskodóbb és stabilabb nem képviselőit jobban óvja az idő múlása.
