Három fiatal gyerek kifosztott egy 71 éves, kerekesszékben ülő asszonyt.
Kolozsváron, január 3-án, három fiatal, akik 11 és 13 év közöttiek, egy 71 éves kerekesszékes asszonyt fosztottak ki. Az eset megrázta a helyi közösséget, hiszen egy ilyen súlyos bűncselekmény elkövetése ilyen fiatalok részéről különösen aggasztó.
Az esetről a kolozsvári rendőrség tájékoztatta a sajtót, mint részletezték, a nyílt utcán történt rablásról a 112-s segélyhívó számon érkezett bejelentés. A három gyerek letépte az idős nőről hátizsákját, majd elrohantak vele. Az rablás következtében a nő felborult a kerekesszékével.
Szerencséjére egy a közelben tartózkodó járókelő észlelte az eseményeket, és gyorsan közbelépett: sikerült megfogni a gyerekeket, és visszaszerezni az áldozat hátizsákját.
A hivatalos tájékoztatás alapján a rendőrség nyomozást kezdeményezett, és január 4-én sikerült azonosítaniuk a három elkövetőt. Kiderült, hogy a fiúk 11 és 13 év közöttiek, és Kolozsváron élnek. A hatóságok minősített rablás gyanújával indították el az eljárást.