Az Ökumenikus Segélyszervezet háromszáz varázslatos Mikuláscsomaggal örvendeztette meg az ukrán menekült gyermekeket, ezzel mosolyt csalva az arcukra és szívet melengetve a nehéz időkben.
A segélyszervezet az MTI-nek küldött közleményében azt írta, a diákokat az idén megnyílt, Európában is egyedülálló kéttannyelvű iskolában az Ökumenikus Segélyszervezet képviseletében Lehel László elnök-igazgató és Lévai Anikó jószolgálati nagykövet látogatta meg.
Hozzáfűzték: az advent és a karácsonyi időszak elérkeztével Lévai Anikó, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete kiemelte a segítségnyújtás és a szolidaritás jelentőségét. Ezen túl kifejezte háláját az iskolai dolgozók elhivatott munkájáért.
Emlékeztettek: az orosz-ukrán háború és a nyomában járó szenvedésre adott válaszul az Ökumenikus Segélyszervezetet történetének eddigi legnagyobb humanitárius szerepvállalását indította el.
A Magyarországra érkező menekültek támogatásáért a segélyszervezet Ukrajnai Menekülteket Támogató Központja felelős. Az Ukrajnában a háború következtében nehéz helyzetbe került emberek a segélyszervezet széleskörű, országos programjain keresztül kaphatnak segítséget. A 19 milliárd forint értékű, nemzetközi szinten is jelentős komplex segélyprogram eddig már 800 ezer rászorulón segített, mind Ukrajna 23 megyéjében, mind Magyarországon – számolt be róla a segélyszervezet.