A Tarnazsadányban található Teleházat mostantól átmeneti szálláshelyként üzemel, amely új lehetőségeket kínál a helyi közösség számára.

Senkit sem hagynak magára a zord időjárásban. Folyamatosan szemmel tartják, hogy hol akadhat lehetőség a segítségnyújtásra.

Botos Péter Adrián, Tarnazsadány polgármestere és a képviselő-testület tagjai számos kezdeményezést indítottak el annak érdekében, hogy egyrészt tudatosítsák a közösségben a szerhasználat kockázatait, másrészt pedig támogassák a téli hónapokban a rászorulókat. E törekvéseik révén igyekeznek erősíteni a helyi közösség összetartását és biztonságát.

Úgy gondolom, hogy egy település vezetője mindig támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek a helyi közösség érdekeit szolgálják. Én magam a civil kezdeményezések erejében és hitelességében bízom, hiszen ezek a tevékenységek kulcsszerepet játszanak a közös céljaink elérésében. A küzdelem és a prevenció különböző lépéseit már jó ideje tervezzük, és most örömmel értesítem Önöket, hogy nemrégiben sikerült csatlakoznunk egy olyan programhoz, amely aktív és hatékony támogatást nyújt a problémák kezelésében. A program részleteinek kidolgozását a lakosság bevonásával hamarosan megkezdjük. A pályázat keretein belül lehetőségünk nyílik prevenciós, tájékoztató, figyelemfelhívó, valamint készség- és képességfejlesztő programok megvalósítására, továbbá vagyonvédelmi eszközök beszerzésére is.

Az egyik leglényegesebb feladatunk, függetlenül politikai nézeteinktől, hogy a kommunikációnk és a tetteink összhangban legyenek, így biztosítva a rendet Tarnazsadányban. Hangsúlyozom, hogy minden egyes bűncselekményt, beleértve a drogokkal és más szerhasználattal kapcsolatos eseteket is, határozottan elítélek. Elkötelezett vagyok amellett, hogy Tarnazsadányban hatékonyan lépjünk fel a bűncselekmények ellen, és ezt a jövőben is támogatni fogom – fogalmazta meg véleményét.

Tarnazsadány polgármestereként, az időjárási viszonyok figyelembevételével, két rászoruló számára átmeneti szálláshelyet hoztak létre, akik sajnos jelenleg hajléktalanok. Ezt a kezdeményezést a képviselő-testület egyhangúlag támogatta.

Senki nem maradhat fagyban, senkit nem hagyunk magára. A zord téli napok megkönnyítésére közel 3300 köbméter fát osztottunk ki majdnem 300 család számára. A Házi Segítségnyújtás keretében, mint a település polgármestere, rendszeresen látogatom az idősebb lakókat, és ahol csak tudunk, segítünk nekik. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a házak kéményeit, hogy ezzel is biztosítsuk mindenki biztonságát a téli hónapok során – hangsúlyozta.

Related posts