Kardos József napokig eszméletlen állapotban hevert, mire végre rátörték az ajtót a válogatott labdarúgóra.
Kardos József, a legendás labdarúgó, aki 33 alkalommal öltötte magára a válogatott mezét, három évvel ezelőtt, július 28-án távozott az élők sorából. Az Újpest ikonikus alakja mindössze 62 évet élt, de öröksége örökre megmarad a magyar futball történetében.
Vannak emberek, akik életükbe mintha eleve beleírva lenne a sors csapása. Sőt, némelyeknek szinte egy egész tragédiakönyv jutott osztályrészül. Kardos, aki a futballpályán ragyogott, a magánéletében sajnos nem tapasztalhatta meg ezt a fényt. Elvált, és a gyermekeinek érdeklődése is elmaradt iránta; a családi kötelékek szétszakadása nyomot hagyott benne.
Egy évvel a halála előtt így fogalmazott: "A 39 éves lányomra húsz éve nem láttam, a 31 éves fiam pedig már hat éve nem kereste fel. Közeleg a karácsony, de számomra ez a nap is csupán egy a sok közül."
Rossz volt hallgatni a megrázó, felkavaró monológot. Kard, ahogy sokan becézték őt, már túl volt egy infarktuson, túl a füredi szanatóriumon, ám folyamatosan betegeskedett. S talán csak a közvéleményt akarta megnyugtatni, amikor kijelentette: "Az orvos még húsz évet jósolt nekem. Ebből eltelt hat, úgyhogy tizennégy lehet hátra."
Tévedett.
Még mindig nehéz számunkra, egykori játszótársaknak, érzelmek nélkül beszélni Kardról. Úgy tűnik, sokan alábecsülték őt. Nem csupán egy kivételes tehetségű futballista volt, hanem egy szerethető, nagyszerű ember is. Ő volt a legfiatalabb a Mezey-féle válogatottban, és sajnos ő távozott el legkorábban. Az életében pedig kódolva volt a tragédia. Magányos, visszahúzódó életet élt, pedig még csak hatvan éves sem volt. Emlékszem, egyszer összehoztuk egy doktornővel, aki csinos és kedves volt. Kard az első találkozó után felhívott, és halk hangon megjegyezte: "Antikám, én ennek a nőnek már nem tudok megfelelni." Tele volt komplexusokkal, már nem érezte magát férfinak, és szenvedett a cukorbetegségtől: az egyik veséje leállt, a másikon daganatot találtak. Ráadásul a szíve már játékos karrierje alatt sem működött tökéletesen. Soha nem felejtem el, amikor a válogatott orvosa, Mohácsi doktor, azt mondta neki: "Kardoskám, nekem meg ne halj meg a pályán, mert akkor én mehetek a börtönbe!" Azt hiszem, Kard már nem akarta tovább cipelni ezt a sok szenvedést. Valójában feladta a harcot.
Nagy Antal, a válogatott egykori csapatkapitánya nosztalgiázott barátja emlékén. Mellette állt Esterházy Márton, a másik honvédos kiválóság, aki szívhez szóló szavakkal idézte fel közös pillanataikat, elérzékenyülve osztotta meg érzéseit.
Tulajdonképpen csupán egyetlen hiányossága volt: a Dózsában játszott, nem pedig nálunk, a Honvédban. Mindig is vágytunk rá, hogy Kispestre igazoljon, de az egyenruhás elvtársak valamiért nem tudtak dűlőre jutni a klubváltással kapcsolatban. Ráadásul Verebes, a Mágus, ügyesen rábeszélte Kardot, hogy látogasson el hozzá Győrbe, az ETO-hoz. Kard el is ment, kapott egy használt Mercedest, és már éppen edzett, amikor Újpestről érkezett a híre, hogy adja vissza a kocsit, és jelentkezzen az edzésre a Megyeri úton. Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor egy Honvéd-Dózsa rangadón a Népstadionban odajött hozzám a meccs közben, és azt mondta: "Te, Marci, kérlek, szóljatok Sikesdinek, hogy ne rugdosson annyira, és ne szereljen le folyton!" - mesélte Esterházy.
Kardos, akinek állapota napról napra csak romlott, mégsem látogatott el orvoshoz. Inkább esténként néhány fröccsöt kortyolgatott, miközben a csülkös bableves ízét élvezte. Egyedül élt, így amikor az otthonában rosszul lett, és a fürdőszobában összeesett, csak napok elteltével akadtak rá.
- Segítettünk neki berendezni azt a csepeli lakást, ahol élt, és akkor megbeszéltük a szomszédokkal, ha bármi gond van vele, azonnal hívjanak. Így is történt, nagyjából három évvel ezelőtt. Karácsony előtt egyszer már rosszul lett, de akkor a lépcsőházban esett össze, és időben kórházba került. Ám az a júliusi eszméletvesztés végzetesnek bizonyult. Súlyos fejsérülést szenvedett, napok múlva rátörték az ajtót, ott feküdt eszméletlenül, s soha többet nem tért magához. Még az is lehet, hogy valamiféle megváltásként élte meg a halált - zárta gondolatait Nagy Antal.
