Kérlek, adj még belőle!

Ez a cikk nem csupán a bor szerelmeseinek szól. Mostani tervünk az, hogy ahogy a múlt héten a hívőket provokáltuk, ezen a héten a borászokkal is megküzdünk. Mert mi, amikor szép magyar borra akadunk, hajlamosak vagyunk a csillagokig emelni azt, és a magyar kultúra egyik legfényesebb ékköveként tekintünk a borkultúrára.

Természetesen! Itt van egy egyedi változat: „De.” Ez a kis szó rengeteg lehetőséget rejt magában, hiszen egy vélemény, egy érzés vagy egy ellentét kifejezésére is szolgálhat. Használhatjuk, hogy megálljt parancsoljunk egy gondolatmenetnek, vagy éppen ellenkezőleg, hogy új irányt adjunk neki. Még a legegyszerűbb szavak is mélyebb jelentést hordozhatnak, ha a megfelelő kontextusban használjuk őket.

Az ezredforduló óta, amikor elkezdtem borokkal molyolni, kóstoltam annyit, hogy azon meg tudna fordulni a Hapci hajó; ugye, tavaly heti két anyagot kellett tolnom egy bulvárlapnak a borról, az száz minta. És amikor összegeztem az évet, a két legjobbnak két külföldi bort találtam, nem magyart.

Vörösben egy Rioját, mert fekete, mint a babám szeme, nem is átlátszó, és intenzív, párázó szedres-áfonyás-szilvás-fekete ribizlis illat forog ki a pohárból, észveszejtően tömör és koncentrált, mégsem nehézkes és kilométeres a lecsengése. A Rebuzno 2019, Las Cepas pincészet bora 13 ezer froncsi körül érhető el, 96 pontot adtam rá (James Suckling, az eget verő pontszámokat könnyű kézzel okádó szakíró 93-at).

Tavaly a fehérborok között nem a hazai választásokat tartottam a legjobbnak, hanem a toszkán Bibi Graetz 2022-es Colore Biancóját. Ez a déli dűlőből származó bor mély, sárgás-almás árnyalatával és meleg karakterével azonnal magával ragadott. Illata gazdag és intenzív, ízjegyei pedig a napsütötte gyümölcsöket idézik. Fő vonzereje a lenyűgöző elegancia és harmónia, amely a pohárban szépen kibontakozik, mint egy gyönyörű rózsa. Ahogy a bor melegszik, újabb és újabb ízrétegek bontakoznak ki, beáramolva az érzékeidbe, és szinte elvarázsolva a gondolataidat. Bármennyire is koncentrált és ásványos a korty, nem válik nehézkessé, ami igazán figyelemre méltó. A Colore Bianco nem éppen a napi főzéshez való ital, hiszen ára körülbelül 80 ezer forint, de megéri az árát. Nem mindennapos fogyasztásra való, viszont egy fontos, életre szóló eseményt – legyen az esküvő vagy egy szívhez szóló búcsú – igazán felejthetetlenné varázsol.

A magyar borászat az elmúlt évtizedekben lenyűgöző átalakuláson ment keresztül. Az előző rendszer bukása óta eltelt időszakban nem csupán a hagyományok elevenedtek meg, hanem az új szabályozásoknak köszönhetően a borkészítés művészete is új dimenziókat nyert. Az eredetvédelmi intézkedések bevezetésével kiemelkedő minőségű borok születnek, és mára a tehetséges magyar borászok minden borvidéken képesek világszínvonalú tételeket alkotni. Míg azonban itthon egyre több izgalmas felfedezés vár ránk, a nemzetközi borélmények terén még van hova fejlődnünk. Gondoljunk csak bele: a szomszédos országokban egy vonatutazás során könnyedén rendelhetünk egy ízletes dzsívít vagy zöldveltelinit, és a pincér egy csodás, gyümölcsösen telt bort szolgál fel, amely minden kortyával magával ragad. Ezen a téren még van mit tanulnunk, hogy a magyar bor élményt a legmagasabb szintre emeljük!

Mi a tanulságféleség ezek után?

Egy: nem tom. Kettő: a magyar bor átlaga gyenge, valami még mindig hiányzik; a nagy bor mindenhol ritka, de igazi borországban az átlagszínvonal is magas, az alapbor is hibátlan, a kispiszkosok is korrektek. Úgy tűnik, a korszerű (magyar) bor először is tömör, egyidejűleg marha könnyed, vinous, jó ivású, gyümölcsös. Ezek persze vacak szavak, bort leírni szavakkal pont akkora ötlet, mint egy jól sikerült numera adta őrületes élményt - melynek intenzitása ahhoz hasonlatos, mint amikor az ember kiesik az ablakon - szavakkal visszaadni. De hát nincs más eszközünk arra, hogy egy újságban valamit közvetítsünk egy korty borról. Szóval a korty egyszerre tömör és egyszerre könnyed, persze jó a balansza, a szesz-sav-esetleg cukor egyensúlya, és rétegzett, azaz az idő függvényében kinyílik a pohárban, lecsengése, aftertaste-je végtelen, és jóllehet koncentrált, mégis azonnal kérsz még egy pohárral. És borkultúra ott van, ahol a kispiszkosokban is korrekt bort kapsz. Az egyrétegű alapbornak is hibátlannak kell lennie, a középső polcon pedig ilyen tömör-könnyed, színes, intenzív holmiknak kell sorakoznia, 2500-5000 froncsi között. Vannak ilyenek, de valami még mindig hiányzik, az átlag fakó és üres, nem éri el a veszterniánus borországok színvonalát; érdekesen (a sok kiváló magyar tétel mellett) feltűnően azok a legszélesebb, legélénkebb és ilyen tömör-könnyed izék, ahol osztrák-német hatás van (Gere, Heimann, Steigler, Spiegelberg, Garger, satöbbi). Azaz a bor is olyan, mint amilyennek az ország egészének kéne lennie: annál jobb, minél több Európa van benne...