Kína utolsó császára, aki egykor a birodalom hatalmát és dicsőségét képviselte, életének végén utcaseprőként tengette napjait. A csillogó paloták és aranyozott trónok helyett a város poros utcáin találta magát, ahol a sors fintora folytán a nép egyszerű s

Pu Ji és felesége, Van Zsung 1925 körül - Fotó: Pictures From History / Universal Images Group / Getty Images

1959 telén, Peking forgalmas utcáin egy utcaseprő váratlanul megállította a járókelőket, és megszólította őket: "Pu Ji vagyok, Kína utolsó császára, a Csing-dinasztia örököse. A rokonaimnál tartózkodom, de sajnos eltévedtem, és nem találom az utat hozzájuk." A kíváncsi járókelők, meglepődve hallva a szavakat, segítettek neki a tájékozódásban, így végül sikerült hazajutnia.

Az utcaseprő szavai igaznak bizonyultak. Valóban Pu Ji volt az, aki 1908 és 1912 között Kína császári trónját foglalta el, majd 1934 és 1945 között a Mandzsukuo néven ismert északi terület uralkodója lett. Aznap, amikor eltévedt, éppen az első napját töltötte el utcaseprőként, amely új életének első lépése volt. Ezt követően kertészként dolgozott, végül pedig egy állami hivatalban kapott alacsony rangú pozíciót. Az ő története a múlt és a jelen furcsa találkozása, amely a sors iróniáját tükrözi.

Pu Ji 1906-ban született a Tiltott Városban Kuang-hszü kínai császár testvérének gyerekeként. A gyermektelen Kuang-hszü őt nevezte meg örökösének, így amikor 1908-ban meghalt, az akkor kétéves Pu Ji örökölte a trónt, és ő lett Kína császára.

Caj-feng, Pu Ji apja, régensként irányította Kínát, amely már akkor is több mint 300 millió lakosnak adott otthont. A Csing-dinasztia, amely 1644 óta uralkodott, 1911-ben komoly kihívással nézett szembe, amikor felkelés robbant ki az ország területén. A lázadás gyorsan sikeres fordulatot vett, és Caj-feng kénytelen volt még abban az évben lemondani posztjáról. Ezt követően, 1912-ben Pu Ji is lemondott a császári címéről egy megegyezés keretében. Ezzel a lépéssel véget ért a több mint háromezer éves kínai császárság kora.

Pu Ji ezután még egy ideig a Tiltott Város falai között élt, ahol a köztársaság kormánya elnézően viseltetett iránta, sőt anyagi támogatásban is részesítette. 1917 nyarán azonban Csang Hszün, egy ambiciózus kínai katonatiszt, puccskísérletbe kezdett, hogy visszaállítsa a császári rendszert. Július elsején Pu Jit újra császárrá kiáltották ki, ám a köztársasági erők hamarosan ellentámadást indítottak. Kevesebb mint két héttel később, július 12-én Pu Ji ismét a trónját vesztette el, ahogy Csang Hszün álma is szertefoszlott.

Ennek ellenére a valamikori udvartartás nagy részével 1924-ig a Tiltott Városban maradhatott, és 1922-ben, 16 éves korában összeházasították egy gazdag kínai arisztokrata lányával. A volt császárt ebben az időben Reginald Johnston skót diplomata tanította angol nyelvre, történelemre és filozófiára, Pu Ji pedig későbbi beszámolók szerint ekkoriban arról álmodozott, hogy elhagyja Kínát és beiratkozik az Oxfordi Egyetemre.

1924-ben Feng Jü-hsziang kínai hadúr egy újabb puccsal magához ragadta a hatalmat Pekingben, és a feldühödött tömegeknek tett gesztusként minden rangjától megfosztotta és száműzte Pu Jit. Az akkor 18 éves volt császár a Kína szárazföldi területén található, de akkor japán uralom alatt álló Tiencsinbe menekült. A következő években állítólag feleségével és kutyáikkal töltötte a legtöbb időt, valamint a tiencsini német, francia és angol üzletemberek társaságaiba járt el.

1931-ben a japánok megtámadták Kínát, és elfoglalták az ország északi, Mandzsúria néven ismert részét, ahol Mandzsukuo néven bábállamot hoztak létre. Pu Ji bejelentkezett náluk, hogy szívesen lenne megint kínai császár, és miután Mandzsúriába utazott, 1932-ben ki is nevezték az új ország főbiztosává, ami a köztársasági elnökhöz hasonló pozíció volt.

Miután a japánok megbizonyosodtak arról, hogy Pu Ji valóban az ő érdekeiket képviseli, 1934-ben Mandzsukuo császárává koronázták. Pu Ji abban bízott, hogy a japán támogatás révén néhány éven belül újra Kína császárává válhat. Ennek érdekében együttműködött a megszállókkal, akik azonban nem engedtek neki semmiféle beleszólást az ország irányításába.

A következő években formálisan császárként uralkodott, a gyakorlatban azonban házi őrizetben tartották, ahol a japán katonák folyamatosan ellenőrizték és különböző megaláztatásoknak tették ki. Mandzsukuóba uralkodása alatt több mint egymillió japán vándorolt be, az ország lakosságát pedig egymással párhuzamosan terrorizálták a japán megszállók és az ópiumkereskedelemből élő gengszterek.

Pu Ji harmadik császársága végül tragikus fordulattal zárult, amikor Japán 1945-ben sorsdöntő vereséget szenvedett el a Szovjetunió és az Egyesült Államok ellen. A japánok a front összeomlása után még megpróbálták átcsempészni a császárt az ország határain belül, de végül a szovjet hadsereg fogságába estek, megpecsételve ezzel a császári dinasztia sorsát.

Egy szibériai szanatórium falai között találta magát, ahol kezdetben meglepően kedvező bánásmódban részesült. Azonban 1946-ban a második világháború távol-keleti bűnöseinek elszámoltatását célzó tokiói perben tanúként lépett a nyilvánosság elé. Ekkor különféle manipulációkkal próbálta elferdíteni a valóságot, hogy saját szerepét minimálisra csökkentse, miközben a felelősséget a japánokra hárította. A legfőbb vádlottak sorába, Hirohito japán császár társaságában, azonban nem került be.

A következő években szovjet fogságban élt, majd 1949-ben, amikor a kommunisták átvették a hatalmat Kínában, a két ország közötti megállapodás keretében visszaszállították szülőhazájába. A volt császár ezt követően egy háborús bűnösök számára fenntartott börtöncellában találta magát, ahol marxizmus-leninizmust és Mao Zedong eszméit kellett tanulmányoznia. Az átnevelési program részeként időnként szembesítették az általa uralkodása alatt elkövetett szörnyűségek áldozataival. Fogvatartói szerint az idő múlásával megbánást tanúsított, és többször is bocsánatot kért azoktól, akiket fájdalommal sújtott a trónon töltött évei alatt.

Pu Jit 1959-ben Mao személyes utasítására átneveltnek minősítették és kiengedték a háborús bűnösök börtönéből, majd egyik testvérével együtt egy pekingi lakásban helyezték el. Edward Behr újságíró róla szóló, Az utolsó császár című 1987-es könyve szerint Pu Ji első pekingi munkanapján történt meg vele az eltévedős eset, amikor is járókelők mutatták meg neki a hazavezető utat.

Behr könyve szerint Pu Ji egyik első útja a Tiltott Városba vezetett, ahol azzal vagánykodott a turistáknak, hogy a kiállított tárgyak egy részét ő használta fiatal korában. Később egy pekingi botanikus kertben dolgozott kertészként, ami saját bevallása szerint nagyobb boldogságot szerzett neki, mint korábban az uralkodás. Később áthelyezték a Kínai Népi Politikai Tanácsadói Konferencia elnevezésű állami szervhez, ahol az irodalmi részlegen dolgozhatott beosztott szerkesztőként. Havi fizetése nagyjából 100 jüan körül alakult.

Pu Ji ebben az időszakban már lelkesen támogatta a kommunista eszmét, akár saját meggyőződésből, akár a külvilág nyomására. Nyilatkozatai és interjúi során határozottan kiállt Mao politikai rendszerének mellett. Életrajzi művében, amely Az életem első fele címet viseli, részletesen beszámolt uralkodásairól és arról a mély átalakulásról, amelyen az élete során keresztülment. Behr könyvéből kiderül, hogy ekkoriban annyira alázatos volt, hogy a buszokra is mindig az utolsó pillanatban szállt fel, lehetőséget adva ezzel másoknak, hogy ha nem férnek már fel, akkor ő ne zavarja meg őket.

Az 1966-ban induló, zavargásokkal kísért kulturális forradalom idején a forrongó vörösgárdisták a régi elit és az értelmiség tagjaival együtt Pu Jit is ellenségüknek tekintették, lakását kifosztották és felgyújtották. Pu Ji egészsége ekkoriban már gyorsan romlott, és 1967-ben meghalt. Az akkori kínai törvények értelmében elhamvasztották, majd egy pártfunkcionáriusoknak fenntartott temetőbe temették, ahonnan 1995-ben helyezték át a császári család temetőjébe.

Bernardo Bertolucci 1987-ben bemutatta Az utolsó császár című filmjét, amely Pu Ji, Kína utolsó császárának életét dolgozza fel.

Related posts