Középkori államfelfogás szerint II. Béla trónra lépése elképzelhetetlen lett volna.

Egy vatikáni kódex rejtélyes alakját Árpád-házi hercegnőként azonosították, ami új fényt vet a középkori történelem egy eddig homályban maradt részére.

Béla gyermekkora nem volt éppen nyugodt. Fiatal éveit apja, Álmos zaklatott árnyékában élte, aki az I. Szent László által hozott döntés következtében veszítette el koronáját. László, az utolsó pillanatban, Álmos helyett bátyját, a tudós Kálmánt választotta utódjának, aki korábban papnak készült. Álmos, a kudarc súlya alatt, képtelen volt megnyugtatni lelkét, és Kálmán megkoronázása után többször is megpróbálta visszaszerezni az elveszett trónt.

A két testvér, Álmos és Kálmán, már 1098-ban összecsapott egymással, de ez csupán egy szópárbaj volt, melyben a szenvedélyek feszültek, ám vér még nem öntözte a földet. A főurak beavatkozására végül baráti kezet nyújtottak egymásnak, és a konfliktus helyett a béke győzött.

Az öcs azonban nem tudott megnyugodni: a következő évtizedben folytatta ellenállását, és külföldi fegyveres segítséggel próbálta elragadni a trónt bátyjától.

Kálmán király katonái 1106-ban és 1108-ban lengyel, valamint német hadakkal néztek szembe. Álmos, a lázadó öccs, mindkét összecsapás során vereséget szenvedett el. Ám bátyja, miután Álmos bűnbánatot tanúsított, ismételten hajlandó volt megbocsátani neki.

A tűzszünet azonban csak ideiglenesnek bizonyult, és a helyzet annyiban bonyolódott, hogy ekkorra már mindkét fivérnek fiúörököse volt, azaz mindketten a végsőkig elszántak voltak arra, hogy fiaik számára megszerezzék a hatalmat.

Álmos fia, Béla, a 1108-as esztendő környékén látta meg a napvilágot. Kálmán, miután hosszú ideig tűrt, végül 1115-ben a türelme végleg elfogyott, amikor értesült arról, hogy öccse ismét fegyvert fog emelni a hatalom ellen.

A bosszú kegyetlensége leírhatatlan volt: a király Álmost, valamint fiát, Bélát, megfosztotta látásától. A szegény gyermek sorsa még rosszabbra fordult volna, hiszen kasztrálás is várt rá, ám a végrehajtó keze végül megremegett, és így elmaradt a szörnyű tett.

Almos elfogatása a Képes Krónikában egy izgalmas és jelentős esemény, amely a magyar történelem egyik kulcsfontosságú pillanatát tükrözi. A Képes Krónika, mint a középkori Magyarország egyik legfontosabb históriás műve, nemcsak történeti adatokat közvetít, hanem gazdag képi és narratív tartalmával is élénkíti a múltat. Almos, aki a magyar nép egyik legendás alakja, az Árpád-ház alapítója és a honfoglalás vezére volt, a krónika lapjain egy különös sorssal bír. Elfogatása nem csupán egy esemény, hanem egy szimbolikus aktus is, amely a hatalom harcait és a politikai intrikákat tükrözi. A Képes Krónika által bemutatott képek és írások révén a nézők és az olvasók egyaránt bepillantást nyernek a korabeli hatalmi viszonyokba, valamint a középkori magyar társadalom értékrendjébe. A mű által Almos karaktere nem csupán egy történelmi figura, hanem a magyar identitás szimbóluma is, hiszen az elfogatás és annak körülményei a nemzeti öntudat formálódását is szolgálják. A Képes Krónika tehát nem csupán egy egyszerű krónika, hanem egy olyan mű, amely a nemzet történetének szövevényes szálait fűzi össze, és amelynek lapjain keresztül a múlt elevenné válik.

A Képes krónika következőképpen számolt be az esetről: "...a király elfogta a herceget meg kisded fiát, Bélát, és megvakíttatta őket; azt is meghagyta, hogy a kisded Bélát heréljék ki. De aki megvakította, félt Istentől és a királyi nem kihalásától: kutyakölyköt herélt ki, annak heréit vitte a királynak."

A Kálmán- és Álmos-párt közötti több évtizedes viszály során úgy tűnt, hogy Álmos és követői végleg lemondhatnak a koronáról. 1116-ban, Kálmán halála után, István, Kálmán fia, a magyar trónra lépett, és királlyá koronázták. A megvakíttatott rokonokat István nem zaklatta, így apa és fia a dömösi kolostor falai között folytathatták életüket.

Az Álmos-párt 1125-ben újra színre lépett, miután II. Istvánt számos külpolitikai nehézség sújtotta. A halicsi hadjárat kudarca és a dalmát városok elvesztése alaposan megingatta a király tekintélyét, így a helyzet sürgette a párt fellépését.

Álmos titkos tervei azonban unokaöccse fültanúja lettek, így a lebukott herceg kétségbeesetten Bizánc felé vette az irányt, hogy megóvja életét. Fiát azonban itt kellett hagynia, akit hívei ügyesen elrejtettek István haragja elől, remélve, hogy így megmenthetik a fiatal trónörököst.

A Bizáncba távozó Álmos körül egy sereg főúr gyülekezett. A bizánci uralkodó menedéket adott nekik, mert ebben az időben a bizánci-magyar kapcsolatokat súlyos gazdasági és politikai nézeteltérések terhelték, amelyek 1127-ben háborúba torkollottak.

A gyermektelen II. István, akinek egészségi állapota egyre romlott, valószínűleg ekkor határozta el, hogy kijelöli utódját: Zsófia nevű nővére fiát, Sault. Az utód megnevezése nem csupán István számára volt lényeges, hanem az Árpád-ház Kálmán-ági leszármazottai és a Kálmán-párti főurak számára is, akik joggal aggódtak amiatt, hogy II. István halála után, a hivatalos trónörökös hiányában, a Bizánc által támogatott Álmos vagy annak fia, Béla, könnyen megszerezheti a trónt.

Related posts