Leclerc célja, hogy a dobogóra álljon: "Agresszív stratégiát választok, hiszen nincs mit veszítenem!" | M4 Sport

Talpra állt Charles Leclerc és a Ferrari Austinban. A monacói úgy érzi, Max Vertappen miatt maradt le az első sorról. Most véget vetne a dobogó nélküli időszakuknak.

Charles Leclerc austini időmérő edzése igazi érzelmi hullámvasútnak bizonyult, de végül sikerült magasan zárnia. Már a Q1 során nyilvánvalóvá vált, hogy sokkal magabiztosabb, mint pénteken, amikor Lewis Hamilton egyértelműen gyorsabb tempót mutatott. "Tettünk néhány apró módosítást, de nem voltak drámai változások. Inkább csak finomhangoltuk a beállításokat. Az egyik módosítás különösen kedvezett a vezetési stílusomnak, és ez valóban segített" - osztotta meg Leclerc.

Stabilnak így sem volt nevezhető a teljesítménye. Miután a Q2-t Max Verstappen mögött másodikként zárta, a Q3-as első körének végén piruettezett egyet az utolsó kanyar kijáratánál, így komoly időeredmény nélkül, a 10. helyről várta a végjátékot.

- mondta Leclerc.

Bármennyire is jó eredmény a harmadik rajtkocka, a ferraris felhívta rá a figyelmet: "Azt viszont még mindig meg kell értenünk, miért hullámzik ennyire a teljesítményünk. Erősebb volt a szél, és tudjuk, hogy az autónknak ez erőssége. Talán ez segített ma. De nagyok a kilengések a teljesítményben, és ezt meg kell értenünk."

Egy éve Leclerc nyerte az Amerikai Nagydíjat a Ferrarival - idén ettől azért még távolabb áll. Megkérdezték, mi változott tavalyhoz képest. "Nem nagy a különbség, csak az alapteljesítményünk nagyon gyenge. Az időmérős és versenytempónk hasonló, mint tavaly volt: a versenytempónk egészen erős, de az időmérőn nincs meg a tapadásunk, ami másoknak. Főleg az első szektorban szenvedünk a tapadáshiánnyal, és ez sok időnkbe került."

Leclerc célja a hétvége előtt a dobogóra való visszatérés volt, és a harmadik hely remek kiindulási pontot jelent számára. Az, hogy meg tudja-e tartani ezt a pozíciót, már egy másik kérdés. "Fogalmam sincs. Ha olyan jó rajtot tudnék venni, mint tavaly, az talán segíthetne, hiszen a szabad levegő előnyös lehet. De nem hiszem, hogy az autóban megvan a szükséges tempó. De soha ne mondd, hogy soha. Tavaly meglepődtünk, milyen jól teljesített az autó, amint szabad út állt előtte. Talán holnap is érhet minket egy váratlan fordulat, de jelen pillanatban ez elég valószínűtlennek tűnik."

Leclerc a sprinten agresszív kezdéssel nyert pozíciókat, de később Carlos Sainz támadása közben kicsúszott és pozíciót vesztett Lewis Hamiltonnal szemben. Ez azonban nem tántorítja el attól, hogy vasárnap is ilyen stílusban versenyezzen. "Agresszív leszek. Nincs vesztenivalóm. Csak szeretnék jó eredményeket szállítani az év végéig" - bocsátotta előre.

Related posts