Magyar Péter nem a Pókember, Orbán Viktor nem a Vasember, de Lekvár Peti a hazai hős, aki mindig kéznél van, ha szükség van rá!

Zsarnok vagy megmentő? Migráns vagy menekült? Elsőre talán fel sem tűnik, de a képregények világa pontosan lefedi a valóságot, vagy legalábbis tükröt tart annak, a megrajzolt szuperhősök pedig társadalmi, politikai archetípusokat személyesítenek meg. Megjelent egy könyv az Inda Press gondozásában, a címe: Szuperhősök a politika árnyékában. Az Index munkatársa, Budai Balázs írta. A szuperhősök nyomába eredt, azt próbálta feltérképezni, hogy a képregények szuperhősei vajon mitől szuperhősök, és hogy sikerükben mennyire játszik szerepet a politika, történeteikből mennyire mutatható ki a társadalmi elvárás vagy elégedetlenség.

Budai Balázs egy izgalmas kísérletbe vágott bele, amely a politikai színtér rejtett mélységeit célozza meg. A "Szuperhősök a politika árnyékában" című művében nem csupán egy szórakoztató gondolatkísérletet kínál, hanem egy sokkal gazdagabb, ám néha felületesebb analízist is. Tóth Csaba politológus a könyv bevezetőjében egy provokatív kérdést fogalmaz meg: vajon milyen hatással vannak a modern politikai narratívákra a populáris kultúra hősei?

ki nem akarna egy olyan könyvet elolvasni, amelyben egyaránt szó esik Batmanről és Karácsony Gergelyről, Pókemberről és Magyar Péterről, Vasemberről és Orbán Viktorról?,

Viszont ha valaki belemerül a könyv lapjaiba, ne várjon konkrét válaszokat. Még a politológusok is csupán annyit mondanak, hogy talán átérzékelhetők a tartalmak.

Budai Balázs egy izgalmas utazásra invitál minket a képregények varázslatos univerzumba, ahol a szuperhősök születésének titkait tárja fel. Elemzi, hogy miként és miért formálódtak ezek a karakterek, és felfedezi azokat a mélyebb okokat, amelyek miatt könnyen azonosulunk velük vagy éppen ellenkezőleg, miért érezhetünk irántuk ellenszenvet. Balázs írása nem csupán a szuperhősök mítoszát boncolgatja, hanem rávilágít arra is, hogy ezek a figurák milyen hatással vannak a társadalmi normákra és az egyéni identitásra.

Kitér arra is, hogy - miképpen a film- és szórakoztatóipar moguljai - a kormányok, a társadalmak vezetői is hamar rájöttek arra, milyen könnyű manipulációs eszközként használni a szuperhősöket. Amerika kapitány történeteivel például nem is annyira bonyolult nyomást gyakorolni a döntéshozókra csak azért, hogy beleálljanak-e egy háborúba - vagy sem. A döntés, persze, nem egyszerű, az Amerikai Egyesült Államokban ez izzó társadalmi kérdésként jelent meg már az első, majd a második világháború előtt is, nem beszélve a vietnámiról.

A könyv alapján világossá válik, hogy a képregények kiválóan alkalmasak arra, hogy formálják a közvéleményt, befolyásolják az emberek érzéseit, és akár propagandisztikus ideológiák terjesztésére is szolgáljanak.

A "Szuperhősök a politika árnyékában" című könyvben arra is rávilágítanak, hogy a helyzet ennél is bonyolultabb. Amikor az Egyesült Államok elnöke nyilvánosan kritikát fogalmazott meg a mexikói menekültekkel kapcsolatban, a képregények világában felnőtt generáció tagjaiban újra életre kelt a tudatosság. Ekkor sokan kezdtek el reflektálni arra, hogy a hősök és antihősök történetei nem csupán szórakoztatnak, hanem képesek arra is, hogy társadalmi és politikai kérdéseket vetjenek fel.

A könyv egy rövid, de figyelemfelkeltő fejezetben foglalkozik a magyar rajzolt hősökkel. Ezzel együtt érdemes megemlíteni, hogy a magyar képregénykultúra még mindig messze elmarad a nyugati világ animált hőseinek sokszínűségétől és népszerűségétől. A hidegháború végén talán Nick Grabowski volt az, aki a leginkább megpróbálta egyesíteni a szuperhősök vonásait a Macskafogó című rajzfilmben. Azonban a karaktere inkább egy gyarló, de bátor egér, aki félelmet nem ismerve harcol a zord macskák uralma ellen.

Budai Balázs véleménye szerint Jókai Mór joggal viselheti a magyar képregény atyja címet, hiszen az általa szerkesztett Üstökös című humoros időszaki kiadvány már tartalmazott képes történeteket. Azonban az első magyar képregényhős, akit a száz éve megjelent Tündérvásár című illusztrált gyermeklapban találunk, nem más, mint Lekvár Peti. Ez a fiú egyszerűen csak éli mindennapi életét, ám körülötte mindig izgalmas események zajlanak.

A "Szuperhősök a politika árnyékában" című könyv sajnálatos módon nem mélyed el eléggé abban, hogy egyes politikai figurákhoz mennyire illeszthetők a különböző rajzolt karakterek, legyenek azok hősök vagy antihősök. Ebből akár a folytatás lehetősége is adódhat, hiszen a téma mélységei még feltáratlanok. A kötet illusztrációi is sajnos nem tükrözik a gazdag képregényes univerzum sokszínűségét; érezhetően hiányzik belőle a vizuális tartalom gazdagsága. Ráadásul, az a kérdés is, hogy mi történik, amikor a szuperhősök sötét oldalra lépnek, szintén elmarad a könyvben, pedig ez a téma izgalmas és elgondolkodtató aspektusait rejti.

Ha a könyv bármilyen kérdésre mégis választ ad, akkor itt a kulcsfontosságú felismerés: bár a szuperhősök gyakran a világ megmentőiként tűnnek fel, egy politikus, bármennyire is törekszik arra, hogy szuperhőssé váljon, végső soron mindig csak ember marad. Igazi hőssé az válik, aki tettekkel bizonyítja elhivatottságát...