Mindenki Jude Law szenvedélyes világába vágyik, ahol a vágyak és titkok egy szigeten találkoznak ebben az új filmben.

Eltűntek a paranormális jelenségeket kutató YouTube-videósok, mintha csak egy rejtélyes köd borult volna a világukra. A helyüket korábban sok izgalmas és titokzatos tartalom töltötte be, most viszont a csatornáik némán állnak, mint elhagyott kísértetjárta helyek. Mi történhetett? Talán a túlzott nyomozás, vagy a valóság kíméletlen fénye űzte el őket a képernyőről. Most a nézők várakozva figyelik a visszatérésüket, remélve, hogy a misztikum újraéled, és a titkok újra a felszínre kerülnek.

A gondolat varázsa, hogy az ember egy bőrönddel a kezében hátrahagyja a civilizációt, és egy elhagyatott szigetre költözik, ahol csak a szél zúgása és a természet érintése társai, valóban izgalmas és szívbemarkoló. Ezt az álmokat kergető utazást éli meg Dr. Friedrich Ritter, akit Jude Law alakít, és szerelme, Dore Strauch, akit Vanessa Kirby játszik. A történet 1929-ben játszódik, amikor Németország sötét árnyékba borul a fasizmus előretörése miatt. Ez a valós eseményeken alapuló film, az Éden, a radikalizáció és a feszültség elől menekülő két főszereplő drámai kalandját követi nyomon, és a magyar mozikban november 6-ától lesz látható, de már előzetes vetítéseken is felfedezhető.

Friedrich és Dore álma egy olyan civilizáció megteremtése, ahol a korrupció, féltékenység és konfliktusok nem léteznek. Floreana szigetét béke szigetévé szeretnék alakítani, azonban utópisztikus terveik hamarosan híressé válnak, és sorra érkeznek a kalandorok és kíváncsiskodók, akik megzavarják a békét. Közéjük tartozik egy német pár, Margaret (Sydney Sweeney) és férje, Heinz (Daniel Brühl), akik gyermekükkel érkeznek, valamint Eloise Bosquet de Wagner (Ana de Armas), a hedonista, aki a testőrével és mérnökével együtt a szigeten szeretne hotelt építeni, miközben a tengerparton keresgél az élvezetek után. Az őrület, amit Friedrich és Dore elől menekültek, most már a küszöbükön kopogtat, és kérdéses, hogy képesek lesznek-e megvédeni álmukat a zűrzavartól.

Persze, hogy ki hova viszi az őrületet, azon lehetne vitatkozni, Jude Law doktora már úgy önmagában egy igazi csodabogár, Friedrich a semmi közepén, a saját maga által épített viskó udvarában üldögélve hevesen ütögeti az írógépét, ahova új filozófiai irányzatának fő csapásvonalát jegyzetelgeti magának. Friedrich azonban nem annyira makulátlan, és nem annyira önzetlen módon haladó gondolkozású filozófus, mint ahogyan ő gondolja magáról. Mert hát Ana de Armas bárónője napról napra tekeri feljebb a szigeten a tébolyt és erotikát a megmozdulásaival. El is jutunk odáig, hogy kiderül, Friedrichet is csak önös érdekek hajtják.

Sydney Sweeney egy olyan feleséget alakít, aki hűségesen szolgálja férjét, csendes és visszahúzódó természete miatt. Ezzel szemben Vanessa Kirby karaktere, Dore, a lázadás szimbóluma, aki nemcsak a korszak elvárásainak mond ellent, hanem férje, Friedrich ellen is bátran kiáll. Bár Dore járni alig tud, de a harc szelleme fűti, és ezzel nemcsak saját sorsát formálja, hanem másokat is inspirál a küzdelemre.

Talán ennyiből is látszik, hogy bizonyos szempontból az erős karakterek, köztük az erős női szereplők viszik el a hátukon az Édent, ami irtózatosan érdekes alapötletre épít. A rendező, Ron Howard a Galápagos-szigeteken nyaralt, amikor fekete-fehér felvételekre, képekre bukkant a helyi múzeumban, s a szélsőjobboldal térhódítása elől menekülő, mini-társadalmat alapító Friedrichék úgy levették a lábáról, hogy megkérte az ugyancsak elég szövevényes, valós drámát feldolgozó Tetris íróját, Noah Pinket, hogy ezt az ugyancsak megtörtént történetet ugyan vésse már papírra.

Mindez csupán annyira egyszerű, mint hogy mindenki a saját vágyait követi. A Friedrichként egyre inkább megőrülő Jude Law, aki már olyan értelmetlen szavakat kezd el gépelni, hogy Jack Torrance a Ragyogásból is elpirulna, hírességgel vágyakozik betölteni a teret. Közben Ana de Armas elbűvölő nemes hölgyként minden férfi figyelmét magára vonja, és szívesen fektetné festett körmeit a szigetre is. De nem csupán ők, hiszen Sydney Sweeney és Vanessa Kirby karakterei is hozzájárulnak ahhoz, hogy a filmben egyfajta nemek közötti összecsapás bontakozzon ki, ami különös feszültséget teremt a történetben.

Elkerülhetetlen. Ahol férfiak és nők találkoznak, ott mindig ott lebeg a szexuális feszültség, az indulatok, sőt, akár gyilkos szenvedélyek is. Különösen igaz ez egy elzárt helyszínen, mint például egy lakatlan sziget, ahol a menekülés lehetősége teljesen kizárt, és az ember csupán néhány dologgal tudja elütni az időt. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a helyzet hamarosan robbanásközeli állapotba kerül. És valóban, ez meg is történik, mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül.

Ron Howard legújabb filmje, az Éden, sajnos nem tudja maradéktalanul kihasználni az izgalmas alapsztori adta lehetőségeket. Körülbelül félóra elteltével a film szépen lassan elveszíti a fókuszt. A sakktábla folyamatosan új figurákkal gazdagodik, és bár a rendezőpáros ügyesen mozgathatja őket, a történet fokozatosan szétfeszül. Az Éden egyfajta mozaikszerűséggel bír, ahol a jelenetek egymásra dobálása miatt nehezen követhető, hogy éppen melyik karakterrel tartunk. A szálak egyre kuszábbak lesznek, és hiába a lenyűgöző szereplőgárda, akiket a kamera előtt látunk szenvedni, néha mégis úgy tűnik, hogy a karakterek kidolgozottsága hiányos. A remek színészek, mint Jude Law, Ana de Armas és Vanessa Kirby, valóban képesek elvarázsolni a nézőt, de éppen ez teszi dühítővé a filmet. Míg ők kapnak néhány emlékezetes pillanatot, a mellékszereplők, mint Daniel Brühl és Felix Kammerer, sajnos háttérbe szorulnak, holott Kammerert a Nyugaton a helyzet változatlan című háborús drámában kifejezetten kiemelkedőnek találtam. Az Éden tehát nem tudja maradéktalanul kiaknázni a benne rejlő potenciált, és ez a film legtöbb aspektusára rányomja a bélyegét.

Sydney Sweeney, Ana de Armas lelkesen mutogatják magukat, még Jude Law is ledobja magáról a textilt, a földi paradicsomot azonban hiába ígérik be maguknak a karakterek, még mi, nézők is hoppon maradunk a vászon előtt.

A film végkifejlete sajnos nem tudja elkerülni a klisék csapdáját, hiszen archív felvételek és szöveges feliratok formájában tárja elénk a szereplők sorsát. Ez a megoldás már ezerszer elhangzott, és Ron Howardtól sokkal többet vártam. Egy olyan formabontó és meglepő igaz történet feldolgozásakor, mint ez, igazán indokolt lett volna valami merészebb megközelítés.