Ott van! A magyar női kézilabda-válogatott tizenkét év elteltével újra éremmel gazdagodott az Európa-bajnokságon!

Október 24-én, Toulonban melegítve aligha gondolták a női kézilabda-válogatottunk tagjai, hogy a következő két órának szűk két hónappal később, az Európa-bajnoki bronzmérkőzésen is jelentősége lehet. A mieink aznap tizennégy éves átkot megtörve kerekedtek felül - igaz, csak barátságos mérkőzésen, az olimpiai címvédő franciákon. Méghozzá úgy, hogy a házigazda a találkozó egyetlen percében sem vezetett. A magyar csapat izgalmas végjáték után 30-27-es győzelmet aratott, és bebizonyította, koncentrált, ám a maga módján mégiscsak felszabadult játékkal képes meglepni egy ilyen nívójú, az elmúlt évtizedben egyértelmű mumusnak számító riválist is.

Bécsben Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány azonnal a bronzcsatára összpontosított, amint értesült arról, hogy a franciák ellen kell megküzdenünk. A szombati médianapon a tréner kiemelte, hogy az októberi összecsapás során szerzett önbizalom és erő fontos támaszunk lehet a következő mérkőzéshez. Ugyanakkor a lányok tisztában vannak azzal, hogy egyetlen felkészülési győzelem önmagában nem elegendő ahhoz, hogy esélyesnek tekintsük magunkat a párharcban. Hiszen az eddigi találkozók alapján a franciák egyértelműen domináltak: az olimpiai nyitómérkőzésen 31-28-ra, az októberi barátságos meccs visszavágóján 26-22-re, valamint a Debrecenben zajló Európa-bajnokság második csoportkörében, mindössze öt nappal ezelőtt, 30-27 arányban győztek. Azonban minden eddigi mérkőzésen érezhető volt, hogy sikerült komoly kihívást támasztanunk a papíron erősebb franciák ellen.

Ha önbizalmat akartunk meríteni, az októberi győzelem mellett a történelem számos aspektusa is a mi javunkra billentette a mérleget. Az eddigi 57 összecsapásból 31 alkalommal mi diadalmaskodtunk, míg a franciák 24 győzelmet könyvelhettek el, és mindössze két döntetlennel zárták a párharcokat. Érdekes, hogy a magyar csapat eddigi teljesítményét figyelembe véve, ha valaha is bejutottunk az Európa-bajnokság négy legjobb csapata közé, még sosem estünk ki érem nélkül. A női válogatottunk történetében, valamint az 1994 óta tartó Európa-bajnoki események során ez már a hatodik alkalom, hogy a legjobbak között szerepelhettünk. A 2000-es Európa-bajnoki címünk mellett négyszer játszottunk a harmadik helyért, és az első, 1994-es esetet leszámítva mindig sikerült megszereznünk a bronzérmet. 1998-ban Ausztria (30-24), 2004-ben Oroszország (29-25), míg 2012-ben egy drámai hosszabbításos mérkőzésen Szerbia (41-38) ellen diadalmaskodtunk. E három alkalom mindegyikét megelőzte egy norvégoktól elszenvedett elődöntős vereség, amely még inkább felnagyította a bronzmeccsek jelentőségét...

Megdöbbentő érzés, hogy a csarnok zsúfolásig megtelt, és úgy vélem, vasárnap még többen fognak csatlakozni hozzánk. Ez a légkör valóban elűzi minden fáradtságunkat, csak a boldogság és az adrenalin hajt minket előre. Azokra a hatvan percre mintha eltűnne a fáradtság: előtte és utána talán megérint minket, de abban a pillanatban, amikor a játék elkezdődik, csak a lelkesedés számít.

„A csapatunk egyedi és különleges” – felelte Papp Nikoletta, a válogatott jobbátlövője, amikor szombaton arról érdeklődtek, hogy milyen állapotban van az együttes a kontinensviadal zárásához közeledve. Az alig több mint két hét alatt lejátszott nyolc mérkőzés után a kezek és lábak fáradtságát is megérezzük, de a csapategység és a motiváció továbbra is erős.

A pozitív gondolkodás természetesen nem jelenti azt, hogy Golovin csapata ne nézne szembe kihívásokkal. A mester szombaton is titokzatosan fogalmazott, amikor a debreceni mérkőzésen, ahol a franciák ellen játszottak, Szemerey Zsófi sérüléséről kérdezték. Az Európa-bajnokság első két hetében bravúrokat bravúrra halmozó kapus mellett a pénteki meccsen remekül teljesítő irányító, Vámos Petra, a norvégok ellen Szemereyt 34%-os hatékonysággal helyettesítő Janurik Kinga, valamint a már két napja kihagyó Márton Gréta triója is betegséggel küzd, így a játéka egyre inkább kérdésessé vált.

Így vagy úgy, de végül a szakmai stáb minden alapembert össze tudott drótozni, így végül az említettek közül mindenki ott lehetett a keretben, a kapusok közül Böde-Bíró Blanka, a mezőnyjátékosokból pedig Juhász Gréta és Petrus Mirtill maradt végül a lelátón.

A magyar szurkolók ezúttal is életre keltették Debrecen szellemét, már a csapatok pályára lépésekor olyan hangulatot varázsoltak, mintha hazai pályán lennének. Az újságíró kollégákkal együtt figyeltük a Himnuszt, és egy rendkívül felemelő pillanatban osztoztunk, amikor a szurkolótábor tagjai hirtelen belekezdtek a "Hozz rá víg esztendőt!" sorokba. Ez a hátborzongató élmény mélyen megérintett minket.

A mérkőzés kimenetele viszonylag gyorsan körvonalazódott, hiszen a francia csapat, aki a kezdődobást is végrehajtotta, hamar megszerezte az első gólt. A mieink a harmadik percben egyenlítettek, miután Szemerey bravúrja után Kuczora Csenge találatát hatalmas üdvrivalgás fogadta, a Wiener Stadthalle karzata szinte megremegett az óriási hangorkántól (1-1). A negyedik percben Klujber Katrin is feliratkozott a gólszerzők listájára; miután a norvégok két nappal korábban remekül semlegesítették őt, most láthatóan duplán motiváltan lépett pályára (1-2). A következő percekben mindkét csapatnak akadtak elhibázott helyzetei, noha a franciák egyenlítettek, utána közel három percig gólcsend következett. Támadásban kissé idegesnek tűntünk, és a francia játékosok is hasonlóan érezhették magukat. Az olimpiai ezüstérmesek kezeinek remegése jól mutatja, mennyire komolyan vették ezt a bronzcsatát mindkét fél.

"Álé, álé, Magyarországé álé!" - zengte a csarnok, miközben a kapufa Lucie Granier jobb szélről érkező lövését a kapunkba segítette, ellenben Győri-Lukács Viktória balról elengedett labdáját kifelé pattintotta a túloldalon (4-3). Tíz perc után a franciák mintha kezdtek volna lehiggadni, Szemerey újabb bravúrja nélkül meg is léphettek volna. Golovin időt kért, mi pedig a következő akcióból kiharcoltunk, Klujber balosával pedig értékesítettük is (5-4).

A Metz 30 esztendős magyarja már az első negyedórában bejelentkezett a meccs embere díjra, tíz kapujára tartó lövésből ötöt megfogva. Eközben a társak sem tétlenkedtek, Szöllősi-Schatzl Nadine kétszer is beköszönt balról, így fordítottunk (5-6). A franciák erőlködtek, de rengeteg eladott labdával játszottak, annak ellenére sem tudták visszaszerezni a vezetést, hogy a magyar válogatott több mint ötperces gólcsendbe süppedt. Kuczora menet közben majdnem kettétörte a keresztlécet az egyik bombájával, de ez sem szegte kedvét az átlövéseket illetően, a 21. perce fordulva akkora löketet eresztett meg, alighanem a francia kapus keze bánta volna, ha valahogy odaér a jobb felsőhöz. Az ember érzése az volt, ha picit több szerencsénk van, nemhogy vezetünk, mostanra el is léphettünk volna az olimpiai ezüstérmestől. 9-7-es hátrányban valami ilyesmit érezhetett a francia kapitány, Sébastien Gardillou is, aki az időkérés mellett döntött.

Csakhogy Szemereyre nem tudtak kitalálni semmit a meccs ezen szakaszában: a magyar kapus 14 lövés után is ötven százalékon állt, a mieink pedig nemcsak jól védekeztek, de Onacia Ondono kiállítása miatt két percre emberfórba is kerültek nem sokkal az időkérés után. Ezt kihasználva Győri-Lukács a mérkőzésen először háromgólosra növelte az előnyünket (7-10). Ez a fór ugyan törékeny tüneménynek bizonyult, a franciák két hetesnek is köszönhetően a játékrész hajrájára felzárkóztak egy találatra (9-10), így is előnnyel fordulhattunk. Igaz, csak a legminimálisabbal: 13-12-es vezetés mellett.

Győri-Lukács harmadik találatával vette kezdetét a második félidő, amelynek első öt percében 3-1-re diadalmaskodtunk. Ekkor egyértelműen mi uraltuk a játékot, bár jelentős előnyre nem tudtunk szert tenni, a 16-13-as állás kifejezetten biztatónak tűnt. Azonban, ahogyan az első félidő során, most is bekövetkezett egy hosszú, több mint öt perces gólcsend, amely lehetőséget adott a franciáknak a felzárkózásra. A 41. percben – 7-7 óta először – ismét döntetlent mutatott az eredményjelző, amikor Orlane Kanor betalált, ráadásul a passzív játék miatt a moldáv játékvezetői kettős már rég elvehette volna tőlük a labdát.

Egyelőre nem kerültünk komolyabb nehézségbe, ám a következő akciónál a magyar csapat hetest és emberelőnyt harcolt ki. Klujber ezúttal is magabiztosan értékesítette a büntetőt (16-17). Gardillou azonban észrevette a lehetőséget, és ismét időt kért, remélve, hogy ezúttal sikerül jobban kihasználniuk a szituációt, és a hajrá kezdetére sikerül fordítaniuk. Azok a labdák, amelyek a meccs elején Szemereyben megakadtak, most már egytől egyig a gólvonalon túlra pattogtak, de a döntetlent követően is folyamatosan lépéselőnybe kerültünk. A 47. percben Klujber harmadik, higgadtan végrehajtott büntetőjével már 19-18-ra vezettünk.

A hajrá kezdetén újra feléledtek a Szemerey-bravúrok: Grace Zaadi hetesét Szemerey kiválóan hárította, majd Győri-Lukács a mérkőzés felénél, több mint tíz perc elteltével, újra kétgólos előnyre növelte csapata fölényét (20-18). "Itthon vagyunk, itthon vagyunk!" - zúgott a Stadthalle lelátója, a szurkolók töretlen lelkesedéssel biztatták kedvenceiket. Azonban a franciák továbbra is ellenálltak, és ahogy az utolsó tíz perchez érkeztek, ismét sikerült kiegyenlíteniük (20-20).

Hiába lőtt Márton Gréta két gólt is a következő két magyar akcióból, utóbbiba a játékvezetők belefújtak, így 21-21-es állásnál 6-6 óta először labdát kaptak a vezetés megszerzéséhez is a fehér mezesek. Az olimpiai második ezúttal élt is a lehetőséggel, Zaadi juttatta több mint negyven perc után ismét vezetéshez a francia csapatot (22-21). Lehetetlennek tűnt megmondani, ki jöhet ki jobban a végjátékra végletekig kiéleződő küzdelemből. Noha arra komolyabb összeget mertünk volna tenni, ha Szemerey vissza tudja tornászni a védési hatékonyságát 35 százalék fölé, akkor meglehet a bronz.

A Metz magyarja azonnal belelendült, és mindössze két perc alatt két kulcsfontosságú védést mutatott be, így a neve mellé máris felkerült néhány figyelemre méltó statisztikai adat. A 24. perc elején pedig újra a mieink kerültek előnybe, Simon Petra pedig először talált be a mérkőzés során (22-23). Micsoda remek időzítés volt ez!

Bordás Réka kiállítása miatt főhetett a fejünk az utolsó négy minutumhoz érkezve, 23-23-nál emberhátrányban támadva el is veszítettük a labdát, de a visszazáró Klujber hatalmas mentésének hála Pauletta Foppa félpályán túli lövéséből nem kaptunk újabb találatot. "Harcoljatok! Harcoljatok" - skandálták a magyarok ellentmondást nem tűrően. Válogatottunk pedig teljesítette a kérést, még le sem járt a kiállítás, újabb heteshez jutottunk, Klujber pedig ötből az ötödik lövését értékesítette a büntetővonalról (24-23).

Másfél perc van hátra, és Chloé Valentini nem volt hajlandó ziccert hibázni a bal szélről. Ennek ellenére, ha sikerülne betalálnunk, úgy tűnt, hogy a rendes játékidőben már nem csúszhatunk el a győzelem kapujából. Az olimpiai negyeddöntő Lille-ben szerzett tapasztalatára támaszkodva bízva a sikerben, mindenképpen jó eséllyel indultunk a hajrában. Klujber óriási védést mutatott be passzív szituációban, majd Győri-Lukács, a francia védelem átlépve, higgadtan betalált, ezzel megcsillantva a reménysugár a magyar csapat számára (25-24).

Jött a menetrend szerinti francia időkérés, a gallok óriási füttykoncert kíséretében támadták végig szinte az egész időt. Gólt szerezni viszont nem engedtük őket! Tíz másodperccel a vége előtt úgy tűnt, belemenésért még a labdát is visszakapjuk, kisebb kavarodás következett a pályán, a lényeg azonban nem változott, az egygólos magyar előny a végsőkig kitartott.