Az idősebb, telt idomú, és gyermeket váró boszorkányok esetében nem hinném, hogy az ő jövedelmük elérhetné a férfiakét.

Fotó: Getty Images, Launchmetrics/Spotlight, montázs: Herceg Éva

Ez a történet, amely tőlünk távol, egy másik térségben játszódik, rávilágít arra, hogy nem csupán Kelet-Európában, hanem még a globális északon is, ahol az esélyegyenlőségi intézkedések valamivel előrébb tartanak, a nők óriási hátrányból indulnak. Az ő helyzetük jellemzően kevesebb támogatással és láthatósággal párosul, mint amire valójában szükség lenne, még akkor is, ha középosztálybeli és fehér nőkről van szó. Ez a magazin évről évre kiáll az egyenjogúság és az egyenlő bérért folytatott küzdelem mellett: idén különösen hangsúlyozza, hogy az év végéig kizárólag női szakemberek kapnak megbízásokat, ezzel is felhívva a figyelmet a bérkülönbségekre és az esélyegyenlőség fontosságára.

Még az Egyesült Államokban és az Európai Unió országaiban is nagyjából 13% (az EU átlag 12.7%) az átlagos bérkülönbség a női és férfi dolgozók között, és ez nemigen látszik csökkenni. Mondhatnánk, hogy csak idő kell hozzá, hiszen amikor 1963-ban megszavazták az egyenlő bérezésre vonatkozó törvényt, akkor a nők mindössze 59%-át keresték egy azonos pozícióban dolgozó férfi keresetének - az olló azonban öt évtized alatt sem zárult be.

Ráadásul egyes körülmények között, mint például a nem fehér bőrű vagy fizikai munkát végző nők esetében, ez a különbség még hangsúlyosabbá válik. Ez világosan jelzi, hogy a társadalom struktúrája folyamatosan a kivételezett csoportokat részesíti előnyben – elsősorban a fehéreket, a középosztály tagjait, és a piramis csúcsán a férfiakat. Ha már a piramisról beszélünk:

"A nők munkaerőpiaci helyzete hasonlítható egy piramishoz. Az alacsonyabb presztízsű és kevesebb jövedelmet kínáló pozíciókban a női munkavállalók túlsúlyban vannak. Ahogy azonban felfelé haladunk a foglalkoztatási ranglétrán, a nők lehetőségei egyre szűkülnek, és hiába rendelkeznek megfelelő képzettséggel és ambícióval, a karrierlehetőségeik messze elmaradnak a férfiakétól." - nyilatkozta Dr. Gulya Fruzsina, jogász és szociológus, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszék oktatója, aki a nőket érintő munkahelyi diszkrimináció és annak jogi, valamint társadalmi hatásai terén végzi kutatásait.

Az egyenlő bérezés kérdésköre gyakran vált céltáblájává a vitáknak, ahol sokan képesek lekicsinyelni ezt a problémát, álproblémának bélyegezve, feminista hisztiként, vagy éppen a kvóták iránti ellenszenvként hangoztatva. Ezen felül a túlzott politikai korrektség vádja is gyakori, mintha csak egy ördögi kórus hangját hallanánk, amely elnyomja a társadalmi egyenlőségért kiáltó hangokat. Érdekes, hogy ezek a kritikák gyakran azok szájából hangzanak el, akik valójában nem tapasztalják meg a hátrányos megkülönböztetést, mintha a problémát csak kívülről, a saját nézőpontjukból ítélnék meg, anélkül, hogy valóban éreznék a helyzet súlyát.

A megfordítós játékok gyakran demagógia terévé válnak, de nézzük meg egy kicsit más szemszögből! Képzeljük el, hogy minden férfi 13%-kal kevesebb bért kap, mint az azonos vagy hasonló pozícióban dolgozó női munkatársaik. El tudjuk ezt képzelni? Milyen furcsa és nehezen hihető lenne, igaz?

Rocío Lorenzo, a diverzitás kutatásának elkötelezett szakértője és a Boston Consulting Group igazgatósági tagja, a The Mix That Matters - Innovation Through Diversity című tanulmányában osztja meg a cég és a müncheni Technische Universität közös kutatásának eredményeit. A projekt során 2017-ben 171, majd 2018-ban már 1700 vállalat dolgozóinak sokszínűségét elemezték különböző szempontok, például nemzetiség, társadalmi nem és képzettség alapján. Az ilyen típusú kutatásokra jellemzően az a megállapítás születik, hogy a diverzitás nem csupán a vállalati kultúrára, hanem anyagi teljesítményre is pozitív hatással van.

Egy friss kutatás, amelyet svájci, német, osztrák, amerikai, kínai, brazil, francia és indiai vállalatok körében végeztek, azt mutatja, hogy ha egy cég női munkavállalóinak aránya meghaladja a 20%-ot, akkor az innovációs teljesítménye és piaci bevételei 1-3%-kal magasabbak a nőket ilyen arányban nem foglalkoztató cégekéhez képest. Ez a tendencia nemcsak a politikai korrektség és a liberális jogvédők elvárásainak felel meg, hanem a piaci elvárásoknak is, amelyek a sokszínűséget jutalmazzák. Mégis, úgy tűnik, hogy ezek az értékek nem érik el a cégek mindennapi kultúráját, és nem integrálódnak olyan mértékben, ahogyan azt várnánk.

Az egyik oldalon ott van a számos kampány, kutatás, cikk és felhívás az egyenlő bérezés és úgy általában a munkahelyi egyenlőség mellett, aminek ráadásul a kiváltó okait és a lehetséges megoldásait is ismerjük - a másik oldalon viszont ott van az érinthetetlen férfikultúra, ami az anyagi és társadalmi privilégiumok évszázados előnyével indul. A férfikultúra és az egyenlőtlen bérezés persze nemcsak a beágyazott előnyök és privilégiumok, hanem a társadalmi előítéletek és szimbólumok sajátos működése miatt is nehezen mozdítható.

Amikor egy lány olyan környezetben nő fel, ahol a nőiesség és a lányos érdeklődés nem kapja meg a megérdemelt figyelmet a társadalom vagy a tudomány világában, és amikor azt tapasztalja, hogy a politikai, kulturális vagy sportvezetői pozíciókban alig találhatóak női példaképek, akkor rendkívül nehéz folyamatosan szembeszállni mindazzal, amit a külvilág sugall. A 21. században, amikor még mindig jelen van a nőies és férfias témák közötti éles elválasztás, elengedhetetlen, hogy létezzenek olyan intézményi, vállalati és állami kezdeményezések, amelyek képesek megváltoztatni ezt a helyzetet, és lehetőséget teremteni a lányok és nők számára, hogy valósággá váljanak az álmaik.

Ugyancsak fontos azonban, hogy legyenek kevésbé ismert, szellemes, szimbolikus vállalkozások, amelyek pedig alulról bontják meg az örökérvényű társadalmi hierarchiát. Ilyen például a WhiteFeather Christie Hunter néven alkotó kanadai művész és kutató 2024-es doktori projektje, amelyet a University of Western Australia dizájniskolájának biológiai művészetekkel foglalkozó központjában készült, a címe pedig The Witch in the Lab Coat; Doubling, Doubling Toiling and Troubling the Narratives and Methodologies of Standard Scientific Research Practices.

Ez a szöveg világosan utal arra, hogy a női testhez, a nők tudományos és kutatási szerepéhez, valamint a boszorkánysághoz kapcsolódó hagyományos sztereotípiák együttesen jelennek meg. A nyilvánosan hozzáférhető disszertáció célja az, hogy feltárja, miként integrálhatók a női reprodukcióval összefüggő testi jelenségek a mesterséges anyagok előállításába. Ez a megközelítés egy technofeminista biomérnöki nézőpontot képvisel, amely a női testhez fűződő tabukat újraértelmezi és újrahasznosítja, szó szerint és metaforikusan egyaránt.

A dolgozat tézisében található leírás szerint a projekt célja, hogy a testet mint alapvető erőforrást és a menstruációval összefüggő kreatív anyagként fogja fel. A kutatás során feromonokat, hüvelyi mikrobiom adatokat, szérumot és sejteket alkalmaznak laboratóriumi kísérletekben és innovatív művészeti kimenetek létrehozásában. Ezzel a megközelítéssel kívánják elősegíteni a testi autonómia biopolitikai elveit, amelyeket gyakran összekapcsolnak a boszorkányság fogalmával is.

Mihail Bahtyin, az orosz-szovjet irodalomkutató, egy figyelemre méltó anekdotában arra hívja fel a figyelmet, hogy ha valaki egy meztelen, idős, várandós boszorkányt képzel el, akkor szembesül a társadalom legmélyebb tabujaival. Érdekes módon azonban nem említi, hogy ezt a boszorkányt úgy is el kellene képzelni, mint egy olyan nőt, aki nemcsak hogy túlsúlyos, hanem a férfiakkal egyenlő bérért dolgozik. Ezzel a gondolattal a nyilvánvaló társadalmi igazságtalanságokat és a női szerepek komplexitását is boncolgatja.