Fedezd fel a titkokkal teli földalatti világot, ahol a szovjetek titkos nukleáris bázisa rejtőzik. Itt, a sötét alagút rendszerek mélyén, a múlt szele kísérti a falakat, és a huszadik század feszültségei még mindig érezhetők. A vastag betonfalak mögött, k

A természet csendes nyugalmában, ahol a nyírfák és a balti fenyők lágyan hajladoznak a szellőben, egykoron a világvégét jelképező forgatókönyv íródott. Litvánia nyugati szegletében, a Zemaitija Nemzeti Park festői tavai és ősi falvai között rejtőzik a hidegháború egyik legmegrázóbb emléke: a Plokstine rakétabázis. Ez a hely ma a világ egyik legfurcsább múzeumaként működik, ahol a történelem sötét árnyai és a béke üzenete találkozik.

A CNN beszámolója alapján ez a titokzatos komplexum, amely három évtizeddel ezelőtt a Szovjetunió legszigorúbban védett katonai titkai közé sorolták, mára a park legnépszerűbb turistacélpontjává vált.

2024-ben harmincötezer látogató érkezett a világ minden tájáról, hogy felfedezze ezt a misztikus földalatti világot, amely mélyen, százötven méternél is lejjebb húzódik a föld gyomrában. A létesítmény bejáratánál több sor szögesdrót áll, mint egy figyelmeztető jel, ami az érkezőket fogadja, majd a zöld erdő mélyén négy fehér kupola emelkedik ki - ezek a bunkerek, amelyek egykor titkos tömegpusztító fegyvereket rejtettek el.

A bázis története kiválóan megjeleníti a hidegháború komplexitását és a nukleáris fegyverkezési verseny szürreális aspektusait. Nyugat-Litvánia, amely akkoriban a Szovjetunió Litván Szocialista Köztársaságának része volt, tökéletes választásnak bizonyult a NATO-tagországok ellen irányuló robbanófejek tárolására.

A Baltikum határain túli, Skandináviával szemben elhelyezkedő Litvánia mára komoly katonai jelenléttel bíró térséggé alakult, tele rakétabázisokkal, katonai városokkal és helyőrségekkel. Hasonlóképpen, a szomszédos Lettország és Észtország is hasonló sorsra jutott, amikor a történelem ezen fordulópontján a biztonsági helyzet megváltozott.

A plokstinei erdőség ideális feltételeket kínált egy titkos földalatti komplexum építéséhez. A közeli Plateliai-tó, amely közel hét négyzetkilométer kiterjedésű, vizet biztosított a hűtőrendszerekhez, a környező falvak lakossága csekély volt, a puha, homokos földet pedig könnyű volt kitermelni.

A rakétabázis 1962-re készült el, miután két évig tartó intenzív építkezés zajlott, amelyben több mint tízezer munkás fáradozott. Ez a monumentális projekt természetesen nem kerülhette el a helyi lakosság figyelmét, hiszen a környék életében jelentős hatást gyakorolt.

"Az emberek nem tudták, milyen fegyvereket tárolnak ott, de tudtunk erről a helyről" - mondja Ausra Brazdeikyte, a Hidegháborús Múzeum idegenvezetője, aki a bázis közelében lévő faluban született, és egész életét a térségben töltötte.

A katonák a helyi közösség mindennapi életének elválaszthatatlan részévé lettek, és a nehéz gépek zúgása, amelyek katonai felszerelést szállítottak, már-már megszokott háttérzajnak számított. "A kollektív gazdaságokban együtt dolgoztunk szovjet katonákkal, de soha nem érintettük a katonai kérdéseket" - idézi fel emlékeit Brazdeikyte.

A komplexum rendkívül jól biztosított volt, körülötte három kilométer hosszú elektromos kerítés állt, amely megnehezítette a bejutást. A sűrű erdő, amely övezte, még inkább fokozta a megközelítés nehézségeit, így a helyi lakosok soha nem kísérelték meg, hogy közelítsenek hozzá.

Mindez a titkolózás megtérült. Az amerikai hírszerzés csak 1978-ban fedezte fel a bázist műholdas felderítés révén. Ekkor azonban a szovjetek már leszerelték a létesítményt a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti rakétaleszerelési megállapodások részeként. A létesítmény bejárata egy földbe vájt lyukon keresztül közelíthető meg.

"Kérem, törölje meg a lábát" - áll oroszul egy tábla a hermetikusan lezárt ajtó felett. A tisztaság fontos egy munkahelyen, különösen ha valaki titkos földalatti létesítményben dolgozik nukleáris robbanófejekkel.

A Plokstine rakétabázis kifinomult katonai projekt volt, a maga nemében példamutató létesítmény a Szovjetunióban.

A középpontban egy titkos, földalatti parancsnoki központ helyezkedett el, amelyet bonyolult folyosórendszer kötött össze. Négy mély, egyenként 45 méteres akna rejtette el az R-12 Dvina föld-föld rakétákat, mint egy ősi kincsek őrzői. Ezen kívül egy földalatti erőmű is működött a mélyben, amely vészhelyzet esetén képes volt energiát termelni, biztosítva ezzel a központ folyamatos működését.

Miután Litvánia 1990-ben kinyilvánította függetlenségét a Szovjetuniótól, és a vasfüggöny leomlott, a helyi katonai bázis teljesen elnéptelenedett, sőt, komoly kifosztásnak is áldozatul esett.

Az Európai Unió támogatásának révén a helyi hatóságok egy igazán különleges múzeumot hoztak létre, amely 2012-ben nyitotta meg kapuit. Ez a múzeum nem csupán a parancsnoki központot, hanem az elektromos üzemet és egy silót is bemutat, lehetőséget adva a látogatóknak, hogy felfedezzék a régió történelmét és ipari örökségét.

A homályos földalatti labirintusban való barangolás különös, kísérteties hangulatot áraszt, hiszen a falakat szovjet relikviák díszítik: Lenin és Sztálin szobrai, katonai kitüntetések, sarló-kalapácsos kerámiák és zászlók sorakoznak a létesítményben, mintha a múlt árnyai éppen itt, ebben a titokzatos helyen élnének tovább.

A látogatók izgalmas, tematikus interaktív helyszíneken kalandoznak, ahol a hidegháború különböző korszakait fedezhetik fel. Ezen a különleges utazáson bepillantást nyernek a huszadik század második felének viharos évtizedeiben készült figyelemfelkeltő propagandába, amely tükrözi a kor politikai és társadalmi feszültségeit.

A leglenyűgözőbb látnivalók között a katonai technológia elhagyott emlékei állnak. Az egykori elektromos üzem romjai tökéletes díszletet nyújtanak egy számítógépes játék világához. Képzelj el egy hatalmas csarnokot, ahol egykor a rakéták üzemanyagát rejtő titkos tartályok sorakoztak. Az elhagyott falak és rozsdás gépek között a múlt titkai suttognak, és a hely atmoszférája magával ragadja a látogatót.

A középpontban álló siló igazi titkokat rejt. Noha soha nem indítottak el innen rakétákat pusztító célokra, az évek múlásával mégis akadtak áldozatok. "Egy katonát halálra ítélt a balsors, amikor a biztonsági öve elszakadt egy rutinszerű szervizellenőrzés közben" - meséli Brazdeikyte, hangjában a sötétség súlya érződik, mintha a múlt szellemei keringenének körülöttük.

"Két másik bajtársam életét követelte a salétromsav, amikor megkíséreltük feltölteni a rakétát" - fűzi hozzá.

A négy silótól csupán pár lépés választja el a titokzatos kísértetvárost, amelynek neve sohasem volt. Eredetileg körülbelül háromszáz katona és tiszt kapott itt szállást, akik a rakétabázis működésén fáradoztak.

Furcsa módon, miután a plokstinei bázis leszerelésére sor került, a város néhány adminisztratív épületét gyermekek nyári táborává transformálták. A Zuvedra néven ismert tábor, amelynek neve magyarul "sirályt" jelent, 1979-től egészen 1990-ig működött.

A bejárati kapu mögött közvetlenül található buszmegálló színes falfestménnyel van díszítve, amelyen egy virágot tartó törpe látható egy gombán ülve.