Felfedeztünk egy titokzatos gépet régi magyar fényképeken.

Az 1930-as és 1940-es évek fotóin egy igazán különleges járműtípus tűnik fel, amelynek párját nemigen találni a korabeli magyar utakon. Ezek a képek egy olyan egyedi konstrukciót örökítenek meg, amely a korszak technikai újításait és a kreatív gondolkodást tükrözi.

A történeti emlékek között kutatva leginkább akkor talál az ember valami váratlanul meglepőt, amikor nem célzottan azt keres. A Fortepan archívuma kiváltképp ilyen forrás, mindig akadnak meglepő, érdekes képek, amelyekre nem számítok. A heti Arcanum Újságok gyűjteményén alapuló visszatekintő cikkünkhöz gyakran gyűjtök ebből a felbecsülhetetlen értéket képviselő fotótárból képeket.

Most pedig egy egészen eltérő téma nyomába eredve bukkantam rá erre a különös jelenségre:

Hirtelen nehezen tudtam felfogni a formát, a típust és magát az autót. Nehezen hittem el, hogy ilyesmi már létezett az 1930-as években. Ezért úgy döntöttem, utánanézek a típus történetének, és meglepve tapasztaltam, hogy annyira izgalmas, mint maga a látványos megjelenés.

A Vidal Tempo G1200, a második világháború előtti időszak egyik legizgalmasabb járműve, egy négykerék-meghajtású terepjáró, amelynek fejlesztése 1936-ban vette kezdetét. Az ötletgazda Otto Daus, a hamburgi Vidal & Sohn cég mérnöke, hobbiként kezdte el a projektet. Az első prototípus tesztelése során egy váratlan mechanikai hiba sújtotta a járművet, ami a teljes összetöréshez vezetett. Azonban a problémák gyors megoldásának köszönhetően a különleges jármű hamarosan felkeltette a Tempo-Werke gyár figyelmét, így 1936 végére a sorozatgyártás is megkezdődhetett, amely egészen 1943-ig tartott.

A G1200 egyedülállósága a hajtásrendszerében rejlik: a járművet két külön motorral látták el, amelyeket az ILO-Werke készített. Minden tengely saját, teljes hajtáslánccal rendelkezik, beleértve a sebességváltót, a végáttételt és a differenciálművet. A sofőrnek lehetősége van arra, hogy válasszon: üzemelheti csak az első motort, csak a hátsót, vagy a terepviszonyoknak megfelelően mindkettőt is aktiválhatja. Ez a sokoldalúság lehetővé teszi, hogy a G1200 minden körülmények között kiváló teljesítményt nyújtson.

Az első motor a lengőtengellyel együtt mozgott, így a terepen való manőverezés során jobbra-balra dülöngélt, de ez nem befolyásolta a kezelőszervek működését. Ezzel szemben a hátsó motor szilárdan, masszívan rögzítve volt az alvázhoz. Az első felfüggesztés különlegességét a belső oldalra elhelyezett rugóstag adta, ami miatt a kerék szinte csak a hajtótengellyel kötődött az autóhoz. Ez a megoldás olyan hatást keltett, mintha a jármű egy földönkívüli technológia terméke lenne, egyedülállónak tűnt a hagyományos járművek között.

A jármű egyik leginnovatívabb jellemzője a kapcsolható négykerék-kormányzás volt. Szűk terekben a hátsó kerekek is irányíthatóvá váltak, ami jelentősen csökkentette a fordulókört, ezáltal komoly előnyt biztosítva a nehéz terepen való manőverezéshez. Normál közúti használat során a hátsókerék-kormányzás könnyedén deaktiválható volt.

A német hadsereg, a Wehrmacht, amely híres a gyors és hatékony fejlesztéseiről, szemet vetett egy ilyen különleges képességekkel rendelkező járműre. Azonban végül nem játszott jelentős szerepet a hadviselésben. A kritikusok megjegyezték, hogy a jármű költséges volt, bonyolult mechanikai felépítése miatt nehezen karbantartható, és nem rendelkezett a szükséges robusztussággal ahhoz, hogy a harctéren megállja a helyét, különösen a Wehrmacht Einheits-Pkw program járműveivel összehasonlítva.

Ennek következtében a körülbelül 1335 készült példány jelentős hányadát külföldi vásárlókhoz juttatták el. 1936 és 1939 között számos ország fegyveres ereje is érdeklődött a termék iránt, többek között Románia, Dánia, Mexikó, Finnország és Svédország is beszerzett belőle.

Bár magáncélra is kínálták, magas ára és korlátozott használhatósága miatt a polgári piacon nem lett sikeres. Magyarországon azonban több példány is gazdára talált: a Budapesti Elektromos Művek is vásárolt belőle, ez látható a fotókon.

1938-ban a Tempo gyár Magyarországon is képviseletet nyitott a Vehiculum Automobilipari Vállalat keretein belül. A vállalkozásba belépett Nagy Géza, a korszak neves karosszériakészítője, aki meglátta a lehetőséget a Tempo járművek egyedi felépítményeinek megalkotásában. Azonban, néhány karosszéria elkészítése után - valószínűleg a nagyobb, például katonai megrendelések hiánya miatt - kiszállt az üzletből.

A formabontó elképzelés nem veszett el nyomtalanul; emlékezetes példa erre a dupla motorral rendelkező Citroën 2CV Sahara. Ez a modell is különleges hajtásláncot kapott a hátsó tengelyhez, így sikeresen megvalósította az összkerékhajtást, ami igazi innovációt jelentett a terepjárók világában.