Az AI hatalmas károkat idézhet elő az egyetemisták körében - a technológia generációkat tehet tönkre a tudás és a kreativitás szempontjából.

Üdvözöljük az "On the Other Hand" rovatban, a Portfolio vélemények szekciójában! Itt olyan írásokat talál, amelyek a szerzők egyéni nézőpontját tükrözik, és ezek nem mindig tükrözik a Portfolio szerkesztőségének hivatalos álláspontját. Ha szeretné megosztani gondolatait a témával kapcsolatban, várjuk cikkét a [email protected] e-mail címre. Az eddig megjelent írásokat itt böngészheti.

A helyszín egy nyugati egyetem, május végét írjuk, a negyvensok hallgatónak már nagyon más dolgokon jár az esze, de azért még megküzdünk a szemeszter utolsó órájával. Az utóbbi egy-két évben érezhetően megcsappant a diákok érdeklődése minden iránt, így a kurzus végén mindig beszélgetek velük a motivációjukról, mármint inkább annak hiányáról. A válasz szinte mindig ugyanaz, bár némileg becsomagolva, de mégiscsak ifjonti önelégültséggel éreztetik az egyszeri oktatóval, hogy hát a ChatGPT világában nekik bizony igazából már nincs is szükségük tanárokra, iskolára, hiszen a feladatokat úgyis az AI segítségével írják meg, én meg ne hepciáskodjak.

Erre a kérdésre ártatlan, csillogó szemekkel fordultam hozzájuk: vajon milyen mértékben számítanak arra, hogy a munkájuk során a feladataik hány százalékát tudják majd mesterséges intelligencia segítségével elvégezni? A válaszok szinte azonnal záporoztak: ötven, hatvan, kilencven, sőt, akár kilencvenöt százalék! A magabiztosságuk szinte tapintható volt. Mivel oktatóként tudtam, hogy a jó dramaturgia kulcsfontosságú, egy kis hatásszünetet tartottam, majd folytattam a gondolatmenetet egy újabb kérdéssel:

Ha úgy vélik, hogy a jövőbeli feladataitok jelentős részét az AI képes elvégezni, akkor mivel indokoljátok, hogy lesz még munkalehetőségetek?

Bár a diákok láthatóan megpróbálták átgondolni a felvetett témát, a gondolatok gyorsan eltűntek, ahogy visszafordultak a laptopjaikhoz. Azt ugyan elvileg nem lenne szabad használniuk az órán, de ki vagyok én, hogy a digitális világ rabjaival vitatkozzak? Ezzel együtt felmerül a kérdés: hogyan alakítja a felsőoktatást a mesterséges intelligencia robbanásszerű elterjedése? Már most is számos cikk foglalkozik az AI által kiváltott munkaerőpiaci átalakulásokkal, de talán még aggasztóbb, hogy az a generáció, amely már a mesterséges intelligencia árnyékában nőtt fel, milyen szakmai és emberi értékeket képvisel majd, amikor 5-10 év múlva belép a munka világába.

Bár személy szerint lelkesedéssel fogadom és használom a legújabb AI technológiákat, az oktatásra gyakorolt hatásuk jelenleg aggasztóan negatív. A diákok egy jelentős része már az általános és középiskolás éveik alatt elveszíti a koncentrációs képességét, amit a közösségi média platformok rövid, szórakoztató videói és a folyamatos görgetés (doomscrolling) fokoznak. Most már pedig azzal a kihívással is szembe kell néznünk, hogy az egyetemi tanulmányok során tradicionálisan elvárt feladatok elvégzéséhez elegendő csupán néhány másodpercnyi promptot beírni. (Még a témáról való írás sem történik már helyesen, tiszta magyar nyelven.)

A felsőoktatásban dolgozó vezetők és oktatók évek óta azon fáradoznak, hogy megtalálják a megfelelő megoldásokat a folyamatosan változó helyzet kezelésére. Az AI detektorok megjelenésekor egy rövid időre fellélegezhettünk, hiszen reméltük, hogy ezek a technológiák segítenek a helyzet kezelésében. Azonban a szöveggenerálás fejlődése felülmúlta várakozásainkat, és ma már olyan emberi hatású mondatok kialakítására is képes, ami megnehezíti a helyzetet. Ennek következtében a detektorok nem nyújtanak 100%-os megbízhatóságú eredményeket, így nem lehet pusztán ezek alapján megítélni egy dolgozat valódi értékét.

Mindemellett botorság is lenne betiltani a modern technológia használatát, ahelyett, hogy bevezetjük, mint az oktatás egy új eszközét.

A valódi kérdés az, hogy az AI megjelenése valóban új eszközöket hoz el számunkra, vagy inkább az oktatás paradigmájának végét jelzi.

Hiszen a korábbi évtizedek fejlődése, az internet vagy éppen a Wikipédia kapcsán is sokan a tudás leértékelődéséről beszéltek, aztán végül kiderült, hogy mindez inkább segítette annak elérhetőségét, mintsem akadályozta volna. Csakhogy a jelenlegi folyamatok már nem az információ megszerzését befolyásolják, hanem a gondolkodásra való igényt számolják fel.

A minőségi oktatás - jó esetben - már évtizedek óta a készségek és kompetenciák fejlesztésére irányul, amelyhez a tudásalapú információk csak az alapot, de már nem a lényeget adják. A hallgatókat nem pusztán azért kötelezzük (köteleztük) prezentációk készítésére, mert azzal megtanulták a tananyagot, hanem mert egyúttal elsajátították a hiteles információk megszerzésének, feldolgozásának, értelmezésének majd értő előadásának, a nyilvános beszédnek és a hozzá kapcsolódó szoftverek használatának készségeit is. Hasonlóképpen a beadandó esszék nem csupán a tudásról, hanem a logikus és strukturált gondolkodásról, érveléstechnikáról, fogalmazásról és a folyamatok átlátásáról tettek tanúbizonyságot.

Az AI fejlődése miatt a hallgatók számára a tudás és a különféle készségek elsajátítása egyre inkább háttérbe szorul az egyetemi képzés során, különösen azokon a szakokon, ahol a praktikus készségek nem játszanak központi szerepet. Reménykedem abban, hogy az orvostudomány és a mérnöki területek esetében az AI elterjedése nem jelent olyan mértékű veszélyt, mint amit más szakterületeken tapasztalhatunk. Mint ahogy a múlt technológiai forradalmai is megmutatták, ezúttal is számos kihívással és lehetőséggel kell szembenéznünk.

Van remény arra, hogy a jövőben a negatív hatások fokozatosan mérséklődnek, és a mesterséges intelligencia valóban hasznos, a produktivitást növelő eszközzé válik az oktatás terén. Jelenleg azonban eléggé pesszimista vagyok ezzel kapcsolatban.

Személyes tapasztalataim alapján megállapíthatom, hogy a mesterséges intelligencia hihetetlen mértékben növelheti a hatékonyságot azok számára, akik már járatosak a saját szakmájukban. Más szóval, a kellő tapasztalattal és szaktudással rendelkező munkavállalók számára az AI-t támogató eszközök nemcsak felgyorsítják, hanem egyszerűsítik is a munkafolyamatokat, legyen szó akár programozókról, könyvelőkről, vagy egyetemi oktatókról. Ugyanakkor a kezdők számára ez a technológiai fejlődés kétféle jelentős kockázatot is hordoz magában.

Azaz, míg a millenniumi vagy idősebb generációk számára az AI egy gyors mozgójárdát jelent, addig a Gen Z tagjai tömegesen és önkéntesen ülnek be egy szellemi kerekesszékbe általa.

Fontos hangsúlyozni, hogy nem az a probléma, ha valaki az AI támogatásával hatékonyabban képes megoldani bizonyos mechanikus vagy ismétlődő feladatokat.

A probléma ott bontakozik ki, amikor a kritikai gondolkodás, az elemző képesség, a szövegértés és általában a mélyreható szellemi tevékenység terhe a gépre hárul. Ezzel a hallgatók, akiknek éppen e készségek elsajátítása lenne az oktatás legfontosabb feladata, elveszítik azokat a lehetőségeket, amelyek révén fejlődhetnének és önálló gondolkodókká válhatnának.

Ha nem sikerül megfelelő keretek közé szorítanunk a mesterséges intelligencia fejlődését, könnyen olyan helyzetbe kerülhetünk, ahol nem a Skynet szörnyű gépi lázadásával nézünk szembe, hanem a mindennapi életünket megkönnyítő AI egyszerűen elaltatja szellemi éberségünket azzal, hogy minden vágyunkat azonnal teljesíti. Vagyis, mindezt valójában mi magunk idézzük elő.

Ezt a kihívást természetesen néhány kiemelkedő hallgató is érzékeli, és akadnak, akik tudatosan tartózkodnak a ChatGPT és hasonló eszközök használatától, mert a saját készségeik fejlesztésére törekednek. Azonban hamarosan ráébredhetnek, hogy ezzel egyfajta versenyhátrányt vállalnak magukra – legalábbis a közeli jövőben. Hiszen ha az AI-t igénybe vevő társaik sokkal kevesebb erőfeszítéssel érik el ugyanazokat az eredményeket, akkor nem meglepő, ha az előbbiek is gyorsan megváltoztatják a véleményüket.

Külön cikket lehetne írni az AI generációk közötti egyenlőtlenségekre és feszültségekre gyakorolt hatásáról. Már eddig is sokat cikkeztek a Gen Z-re jellemző depressziós tünetekről, amelyet valószínűleg tovább erősít majd a mesterséges intelligencia elterjedése miatt köreikben különösen látványos, egyesek szerint apokaliptikus mértékű munkaerőpiaci bizonytalanság.

Ennek világpolitikai következményei már ma is láthatóak, hiszen egyre több országban robbannak ki tüntetések és zavargások e generációhoz köthetően, amelyek nagyobb társadalmi igazságosságot és egyenlőséget követelnek, pedig még el sem indult igazán a munkahelyek eltűnésének folyamata.

Igaz, egyelőre több új munkahely jön létre, mint amennyi megszűnik, de egyrészt kérdés, hogy az AI gyors fejlődése mellett ez meddig lesz így, másrészt történelmi szempontból példátlan sebességgel zajlanak a változások, azaz attól még, hogy ma jó állást kap valaki egy adott területen, nem jelenti, hogy pár év múlva ne tűnne el az egész munkakör.

A válasz elméletileg könnyen megfogalmazható, ám a valóságban sokkal összetettebb. Az egyszerűség abban rejlik, hogy már most is több kutatás áll rendelkezésre, amelyek előrejelzik, hogy a következő évtizedben milyen típusú munkavállalók iránt fog nőni a kereslet, valamint hogy milyen készségekre lesz szüksége a jövő munkaerőpiacának. E készségek között kiemelkednek a humán jellegű kompetenciák, a kreatív gondolkodás, a kritikus szemlélet, a kíváncsiság, az analitikus készség, a rugalmasság, valamint a folyamatos tanulás iránti nyitottság. Ez nagyszerű hír, hiszen ezeket a képességeket a köz- és felsőoktatás keretein belül is elsajátíthatjuk.

Az értékelés folyamatát is lehet AI-mentesíteni, csak vissza kellene térni a szóbeli vizsgáztatásra, legyen szó akár évvégi vizsgáról, akár folyamatos évközi számonkérésről. Az Egyesült Államokból már érkeznek is olyan hírek, hogy korábbi évtizedekben progresszívnak számító beadandók és esszék felől elindultak visszafelé, a klasszikus kollokviumok irányába, na meg persze vannak itthon is olyan képzések, ahol ezek el sem tűntek. A probléma a tömegképzéssel van, hiszen esetenként akár több száz hallgatót szinte képtelenség szóbeliztetni egy oktató számára. Ezt a feladatot azon országok egyetemi ugorhatják meg, ahol rendelkezésre áll a megfelelő (állami) finanszírozás az egy tanárra jutó diákok számának csökkentésére, és persze a megfelelő szemléletváltásra.

Egy másik elképzelhető adaptációs irány a visszatérés a jobban differenciált felsőoktatáshoz. A bolognai folyamat bevezetése előtt érezhetőbb volt a minőségi és reputációs különbség a hazai főiskolák és a valódi egyetemi szintű képzés között. Mivel egyre több álláshirdetésből tűnnek el a végzettségre vonatkozó elvárások, lehetséges, hogy minőségi és mennyiségi szempontból is jobban szét kell választani az alap- és mesterképzést bizonyos szakok esetében, az utóbbiaknál jelentősen növelve a színvonalat és nehézséget, erősen fókuszálva a gondolkodásra való képesség fejlesztésére. Jelzésértékű, hogy már ma rohamosan nő a kereslet a filozófia szakot végzettek iránt. Az viszont bizonyos, hogy a köz- és felsőoktatás minden szintjén szükség van az olyan képességek fejlesztésére, amelyekkel nem csupán használni tudja majd a hallgató az AI-t, hanem versenyezni is tud majd vele a mesterséges intelligencia számára nehezen elfoglalható területeken.

Fontos lenne, hogy hazánkban fokozott figyelmet fordítsunk a vállalkozói ismeretek oktatásának erősítésére, valamint a vállalkozói szellem népszerűsítésére. Jelenleg a magyar felsőoktatásban tanuló hallgatók csupán 7,3%-a vállalkozik aktívan, míg 27,2%-uk csupán tervezgeti, hogy saját üzletbe kezd. Ezzel szemben az Egyesült Államokban ezek a számok 54,6% és 63,8% körül mozognak. Bár hazánk a középmezőnyben helyezkedik el e téren, mégis sürgető a vállalkozói kedv növelése, különösen figyelembe véve, hogy a mesterséges intelligencia térnyerésével a munkahelyek száma jelentősen csökkenhet. Ahhoz, hogy a jövő kihívásainak megfeleljünk, elengedhetetlen, hogy támogassuk a fiatalokat saját vállalkozásaik elindításában és a kreatív, innovatív gondolkodás fejlesztésében.

Mindez nem csupán a felsőoktatás vagy a munkaerőpiac szempontjából fontos, hanem tágabb társadalmi hatásai miatt is. Bár sokan úgy képzelik a jövőt, hogy a mesterséges intelligencia, robotika és automatizáció, azaz a 4. ipari forradalom majd elhozza azt a jövőt, ahol az embereknek már nem kell dolgozni, és csupán a hobbijuknak szentelhetik majd az életüket, ez az utópisztikus elképzelés nem túl valószínű. Még, ha meg is valósulna, az átmenet évtizedei zűrzavarosak lesznek, és utána sem tűnik reálisnak, hogy milliók találnák meg életcéljukat a festészetben vagy a kertészkedésben.

Valószínűbbnek tűnik, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek tovább fognak növekedni azokban az országokban, ahol az alkalmazkodásra való képesség nem elég gyors. A fokozódó kilátástalanság újabb lökést adhat a már amúgy is egyre inkább felerősödő populista politikai mozgalmaknak, amelyek bel- és külpolitikai feszültségeket generálhatnak. Mint ahogy számos társadalmi kihívás esetében, itt is az oktatás kulcsszerepet játszhat a probléma megelőzésében vagy legalábbis kezelésében.