SONLINE - A Rotary Club jótékonysági bálja a gyermekek gyógyulásáért is küzd, hozzájárulva ezzel a fiatalok egészségének javításához.

A jótékonysági bál mindig a legnagyobb esemény a Rotary Club Kaposvár életében, a hétvégén 180-an vettek részt a rendezvényen, még Sopronból és az ország más részeiből is érkeztek rotarysok. Az idei kaposvári bál bevételét két célra ajánlják fel - tájékoztatott erről a szervezők részéről Deák István. Az egyik célkitűzésük egy köhögtető készülék megvásárlása a Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház számára. Ez a berendezés nagyon fontos a gyermekgyógyászatban, ugyanis előfordul, hogy a a kisgyermekek elhúzódó légúti megbetegedés esetén nem tudják felköhögni a mellkasukban felgyülemlő váladékot. Ez a gép abban segít, hogy lélegezni tudjanak. A készülék ára 4-5 millió forint.

A beérkezett összegek egy másik részét a sikeresen működő ösztöndíj programjukra fordítják. E program keretében tehetséges, kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező, de nehéz körülmények között élő kaposvári középiskolásokat segítenek, jelentős anyagi támogatással. A támogatás mértéke fejenként akár 300-400 ezer forintot is elérhet. A diákok pályázatot nyújthatnak be a támogatás elnyerésére, és a bírálóbizottságban az oktatási intézmények igazgatói is részt vesznek, biztosítva ezzel a program átláthatóságát és szakmai színvonalát.

Related posts