SZOLJON - Csámpai Rozi, a roma származású festőművész, egy különleges és szívhez szóló ajándékkal lepte meg szülőfaluját, amely mélyen érinti a közösséget.
Életfolyam címmel nyílt meg Csámpai Rozi kiállítása november 20-án szülőfalujában, Pusztamonostoron. A roma származású festőművész csodálatos képeiből érzelemgazdaság, az élet szeretete és a lélek mély rezdülése árad. Kiállításaival bejárta Magyarországot és Európát. Évtizedek óta Budapesten él, de soha nem feledte gyökereit, családja és a faluközösség szeretetét. Hálából a művészetét bemutató tárlat képanyagát Pusztamonostornak ajándékozta.
A szülői ház iránti kötődés, Dankó Pista hegedűje, a Szénási család hagyományai, a pipacsos táj szépsége és az üdvösség fogalma - mindezek csak néhány varázslatos elem Szénási Rozália, művésznevén Csámpai Rozi roma származású festőművész különleges alkotásaiból. Ezek a művek most a felújított Balázsovich Oszkár Közösségi Színtér impozáns nagytermének falain kapnak helyet. Milyen különös és szép véletlen, hogy Rozi festményei éppen abban az egykori kastélyban találhatóak, ahol a nagypapája, Szénási Gábor egykor zenélt. E találkozás révén betekintést nyerhetünk a muzsikus cigány család gazdag történetébe és Csámpai Rozi egyedi művészetébe, ahol a múlt és a jelen harmonikusan egyesül.
A nagyszüleim a festői Hatvan városából származtak. Pusztamonostoron élt a neves Waldeck gróf, aki különösen kedvelte a nagypapám zenei tehetségét. Egy napon felkérte őt, hogy családjával együtt költözzön át Hatvanból Pusztamonostorra. A gróf ígéretet tett, hogy minden szükséges dolgot biztosít számukra: egy kényelmes házat, elegendő élelmiszert és tűzifát a hideg téli hónapokra. A család gyorsan megegyezett a feltételekben, és így a kilenc fős család: papa, mama és gyermekeik – Gábor, Béla, Rudolf, Géza, József, Amálka, valamint Mária – elindult a Hatvanhoz közeli településre. Ezt a mesés családi történetet idézte fel Csámpai Rozi, aki a hagyomány őrzője volt.
Nagypapám szenvedélyesen tanította hegedülni, cimbalmon és nagybőgőn játszani az öt fiát. Halála után a fiúk vállukra vették a zenei örökséget, és tovább vitték a család hagyományait. Édesapám, Szénási József, már tizennégy évesen zenekarvezető lett, a Szénási testvérek zenéje pedig hamarosan az egész falu és környéke szívébe belopta magát. A faluközösség olyan közelségben élt velünk, mint egy hatalmas család, ahol mindenki támogatta egymást. Ahogy teltek az évek, apámék egy bálon muzsikáltak, ahol találkozott édesanyámmal, Horváth Rozáliával, aki Jászfényszaruról érkezett. Közöttük hatalmas szerelem szövődött, és házasságukból kilenc gyermek látta meg a napvilágot. Én másodikként, 1956. július 9-én születtem. Gyönyörű gyermekkorom volt, tele boldog pillanatokkal, a család és a faluközösség szeretete körülölelt minket - emlékezett vissza a művész.
