Venezuela rejtett kincse: a mézbogyó A venezuelai táj varázslatos szépségei között egy különleges gyümölcs található, amely nemcsak ízletes, hanem a helyi kultúra és hagyományok szerves része is: a mézbogyó. E zöldellő vidéken, ahol a trópusi klíma és a

A lenyűgöző megjelenésű mézbogyófát egyre többen választják a kertjük árnyékolására, míg mások a különleges ízű és formájú gyümölcse miatt ültetik el.

Gesztenyebarna fája különösen kemény, mégis könnyűszerrel megmunkálható, ezért a bútorgyártásra is tökéletesen alkalmas.

A mézbogyó, tudományos nevén Meliococcus bijugatus, a szappanfafélék családjába tartozó különleges trópusi növény, amely eredetileg Dél-Amerika északi tájain, például Venezuelában és Kolumbiában honos. Ma már azonban elterjedt az egész Dél-Amerikában, sőt, a Karib-térségben is népszerűen termesztik. Érdekes módon az Egyesült Államok legdélebbi csücskében, a Florida Keys szigetcsoportján is megtalálható, ahol a helyi klíma kedvez a fejlődésének.

A mézbogyó, a gyümölcs varázslatos íze miatt a legnagyobb népszerűségnek örvend, de nem csupán emiatt kedvelt: elegáns formája, dús, átlátható koronája és remek árnyékoló tulajdonságai miatt sok kertész is nagyra értékeli. Frissen a legfinomabb, és a gyümölcs élvezetéhez először a vékony, bőrszerű héjat kell ügyesen felhasítani foggal vagy körömmel, majd lehúzni. Ezt követően a gyümölcshús ízletes magját lehet élvezni, amit a magról könnyedén le lehet szopogatni.

A kocsonyaszerű gyümölcshús íze édes és enyhén savanykás, a maghoz közel pedig kissé fanyar jegyeket mutat. Fontos, hogy a nagy magot ne nyeljük le, mert ez fulladáshoz vezethet, különösen a kisgyermekek esetében. A gyümölcshús élvezete után ne felejtsük el kiköpni a magot, mert az ízélmény nem ér véget a mag jelenlétében.

A mézbogyó virágai Jamaicában, Kubában, a Dominikai Köztársaságban és Venezuelában a méhek egyik fő táplálék- és nektárforrásának számítanak, az idősebb fák intenzív ízű nektárjával táplálkoznak. A mézbogyó virágából készült méz meglehetősen sötét, és kissé savanykás, de kellemes ízű.

A fa színe a halványsárgától a halványbarnáig változhat, finom szemcsézettségű és közepes sűrűségű, átlagosan 790 kilogrammos (köbméterenként). A fa természetes ellenállása a korhadással, a rothadással és a fát károsító rovarokkal szemben alacsony, ezért a nem tartós keményfák közé tartozik. Nagyobb rönkjeiből bútorokat és szekrényeket lehet készíteni.

A mézbogyó jellemzően fagymentes, mérsékelten nedves trópusi monszun- és szavanna éghajlati övezetekben található, ahol az évi hőmérséklet 19-25 °C és 27-35 °C között ingadozik. Ezeken a területeken az éves csapadéknak 900-3000 mm-t is elérheti, míg a száraz időszak 3-7 hónapig tarthat. Olyan vidékeken, ahol a leghidegebb hónap átlaghőmérséklete 12 °C alá süllyed, a fák nem képesek virágozni vagy csupán gyengén fejlődnek.

Az új növények legtöbbször magról kerülnek a földbe. Érdekes módon a kicsiny csemeték csupán körülbelül tízéves korukban kezdik el a gyümölcsöt hozni. Ezzel ellentétben, a nemesítési folyamat révén létrejött fák már négy-öt év elteltével megkezdik termésüket.

A legideálisabb környezetet a közepesen savanyú vagy lúgos tulajdonságokkal bíró talajok biztosítják, amelyek pH-értéke általában 5,5 és 8,0 között mozog. Ezek a talajtípusok – legyen szó agyagról, vályogról vagy homokról – kiváló vízáteresztő képességgel rendelkeznek, ami különösen fontos a növények egészséges fejlődéséhez. Ezen kívül a teljes vagy részleges napsütötte helyszínek is kedveznek a növekedésüknek. Emellett ez a növényfajta jól alkalmazkodik a szárazabb körülményekhez és a meszes talajokhoz is, ami tovább növeli a termesztési lehetőségeket.

A mézbogyó magjait a madarak és denevérek szórják szét az élőhelyén, ám egyes helyeken gyomnövényként is kezelik ezt a különleges növényt.