A történelem folyamán számos csodálatos és bölcs nő formálta a világot, akiknek öröksége ma is velünk él.

A világ legveszélyesebb kertjébe kizárólag saját felelősségedre és kísérő társaságában léphetsz be.

A filozófusnők már az ókori világban is jelen voltak, még ha a városok és a poliszok férfiak által domináltak is. Időnként azonban feltűnt egy-egy erősebb nő, aki bátran hirdette gondolatait. Ilyen figura volt Aszpászia, akit az antikvitás egyik legkiemelkedőbb női gondolkodójaként tartanak számon. Periklész szeretője (esetleg felesége) volt, és híres volt nemcsak szépségéről, hanem éles eszéről is. Szókratész tanítványaként és retorika tanáraként is tevékenykedett, sőt, a pletykák szerint Periklész beszédeit is ő fogalmazta meg, annyira lehengerlő volt a szellemi képessége.

Plutarkhosz műveiben Kleá, a Delphoi jósda papnője, mint egy rendkívüli intellektusú nő tűnik fel. Beszélgetéseik mély hatást gyakoroltak a történetíróra, és ezek az eszmecserék váltak a hajtóerejévé a halál, az erkölcs és a vallás lényegét kutató írásainak. Kleá bölcsessége és tudása a jövőbe tekintés misztériumaival ötvözve inspiráló alapanyagként szolgált Plutarkhosz számára, segítve őt abban, hogy elmélyítse gondolatait és kifejezze nézeteit az élet legfontosabb kérdéseiről.

Hipparchiát, a nagy ókori gondolkodók egyikeként tartják számon, aki a cinikus iskola filozófusaként élt. Férje egy földönfutó, akivel a közös életük során sok izgalmas kalandban vettek részt. Bár írásai nem maradtak ránk, néhány gondolata és cselekedete mégis megőrződött az utókor számára. Állítólag nem egy, a férfiak számára rendezett symposionon, azaz ivós-evős mulatságon tűnt fel a férje oldalán, ahol partner lookba öltözve, azaz hasonló tógákat viselve jelent meg. Ezzel a gesztussal nemcsak a társadalmi normákat feszegette, hanem a házasság és a közösségi élet új értelmezését is megteremtette.

Diotima, Mantinea papnője, a legendák szerint Szókratészt tanította a szerelem mélyebb értelmezésére, ám ennek a női alaknak a valósága kérdéses. Csak Platón A lakoma című művében találkozunk vele, míg Szókratészről nem maradtak fenn írásos nyomok. Emlékezetünkben felidézhetjük a delphoi jósda híres feliratát: „Ismerd meg önmagad”, amely tökéletesen összhangban áll a filozófiai keresés és a szerelem mélységeinek felfedezésével.

Egy női elme rejtelmeit egy újabb történet tükrözi: Aszpazia, Periklész szeretője, akiről sokan úgy vélik, hogy Platón Lakomájának egyik inspiráló szereplője. Vajon Diotima figura nem is más, mint Aszpazia megtestesülése? A kérdés válasza talán sosem fog kiderülni, de az kétségtelen, hogy Szókratész is találkozott a gyönyörű és okos milétoszi nővel. Lehetséges, hogy a két filozófus között intimebb kötelék is létezett, mielőtt Aszpazia végleg Periklész oldalán kötelezte el magát.

Alexandriai Hüpatia, a Kr. u. 4-5. században élt kivételes csillagász és filozófus, olyan ragyogó elmével rendelkezett, hogy egyszerűen csak "A filozófus" néven emlegették. Politikai vezetők is gyakran fordultak hozzá tanácsért, hiszen bölcsessége széleskörűen elismert volt. Tragikus sorsa azonban sötét árnyékot vetett életére: boszorkánysággal és tömeghipnózissal vádolták meg, ami végül szörnyű halálához vezetett. Kegyetlen módon megkövezték, testét szétvágták és darabjait szétszórták, miközben matematikai műveit lángra lobbantották, ezzel örökségét is próbálva eltüntetni.

A középkor időszakában a női miszticizmus a klasszikus női filozófiát háttérbe szorította, miközben olyan kiemelkedő alakok, mint Szent Hildegárd, Sienai Szent Katalin, Norwichi Julianna és Genovai Katalin, elindultak saját spirituális és művészi útjukra. E nők nem csupán utaztak, hanem írtak, énekeltek és alkottak, vízióik és kinyilatkoztatásaik révén formálták meg a szeretetről, szabadságról, Istennel való kapcsolatról és a barátságról szóló gondolataikat. Bár rendkívül értékes gondolkodók és irodalmi tehetségek voltak, a középkori szellemi életben a nők szerepe sajnos marginális maradt, így sokszor háttérbe szorultak a férfiak dominálta diskurzusban.

A 17. században a gondolkodó nők száma folyamatosan növekedett, és ebben a kontextusban kiemelkedő szerepet játszott Erzsébet pfalzi hercegnő. Ő, a trónfosztott cseh király lánya, jelentős hatással volt René Descartes filozófiai munkásságára. A filozófus számára írt levelei nem csupán a morális kérdésekről szóltak, hanem segítettek neki újragondolni a lélek és a test kapcsolatát is. Erzsébet véleménye és kérdései révén Descartes kénytelen volt módosítani a lélek és a test lényegi egyesüléséről szóló elképzeléseit. Számára a filozófia nem csupán elméleti spekuláció, hanem a valóság mélyebb megértésének eszköze volt, amelyben a női észjárás és intuíció is jelentős szerepet játszott.

Erzsébet kortársa, Marie de Gournay művelt nemesi sarj volt, aki eredetiben olvasta az antik római és görög filozófusok műveit, fordított és a kor legnagyobb gondolkodójának, Montaigne hagyatékának gondozója volt. De sokat írt maga is, például a nők oktatásáról, önnállóságáról.

Mary Wollstonecraft, a brit származású író és filozófus, a francia földre való átkelése előtt éles kritikát fogalmazott meg a női szerepekről, amelyeket a társadalom rájuk kényszerített. Ahelyett, hogy aktívan részt vehettek volna a közéletben, sok nő csupán "csinos babák" szerepében élt, ami szerinte nevetséges és elgondolkodtató. Wollstonecraft nem csupán a nők helyzetét bírálta, hanem az oktatás fontosságát is hangsúlyozta, szorgalmazva a nők szellemi fejlődését és emancipációját, hogy kiemelkedhessenek a korlátozó hagyományok árnyékából.

A francia forradalom új kapukat nyitott az egyenlőség és az emancipáció iránti vágyakozás világába. E korszakban sok nőben felébredt a gondolkodáshoz való jog iránti igény, és a női filozófusok politikai szereplőkké váltak az 1789-es eszmék nyomán. Ez a változás nem csupán a társadalmi struktúrákat formálta át, hanem új utakat is kínált a nők számára a politika és a tudomány világában.

A 20. századi filozófusnők sokszínűen közelítették meg a női érvényesülés kérdéseit, de nem mindenki foglalkozott ezzel a témával. Például Hannah Arendt, aki a politikai gondolkodás egyik kiemelkedő alakja, nem a női identitás vagy a női szerepek vizsgálatára összpontosított. Számára sokkal fontosabbak voltak a jogállamiság, az emberi méltóság, a menekültek helyzete és a jogegyenlőség kérdései. Arendt munkássága így inkább a társadalmi és politikai struktúrák mélyebb megértésére irányult, mintsem a nők helyzetének közvetlen elemzésére.

Simone Weilnek csupán 34 év jutott itt a Földön, de ebbe belefért a kommunizmus, az ateizmus és a vallásos miszticizmus is. Elsősorban neoplatonista gondolkodó volt, aki misztikus meglátásait is filozófiai kategóriákban fogalmazta meg, mélyen foglalkoztatta az emberi szenvedés, a jó és rossz kategóriái, az együttérzés, a büntetés, a bosszúállás - megannyi bibliai kérdéskör. Nem véletlen, hogy itthoni fő terjesztője és rajongója Pilinszky János lett.

Simone de Beauvoir, a francia filozófus, aki a női emancipáció terén végzett munkájával vált híressé, a „A második nem” című művében látványosan egyesítette a filozófiai gondolkodást a nők jogaiért folytatott küzdelemmel. Olyan mélyreható és időtálló megállapításokat tett, amelyek a mai napig inspirálják a feminista diskurzust, és segítenek megérteni a nemek közötti egyenlőség fontosságát.

A házasság gyakran csapdának tűnik, amikor két ember úgy dönt, hogy összefonódik, ám ehhez előbb saját identitásuk egy részét fel kell áldozniuk. Az igazi házasság azonban nem egy menedék vagy hódítás, hanem két független lélek szabad választásból való egyesülése. Nem lehet orvosság a magányra, hanem inkább egy közös út, ahol a felek egymást gazdagítják, nem pedig megkötik egymást.

A 20. századi nők számára fontos üzenetet közvetített, hogy a női identitás nem a születéssel adott, hanem egy folyamat, amely során az egyén saját magát formálja. A magyar filozófia egyik legkiemelkedőbb alakja, a 2019-ben elhunyt Heller Ágnes, aki bár nem sorolta magát a feministák közé, mégis határozottan megfogalmazta, hogy az ötvenes évek Magyarországán a társadalom általános véleménye szerint a nők szerepe csupán annyira terjedt ki, hogy a férfiak udvaroljanak nekik. Heller Ágnes gazdag életművében foglalkozott az álmok mély pszichológiai jelentésével, a Biblia tanításaival, a gonosz fogalmával, és Shakespeare műveinek elemzésével is, így széles spektrumon keresztül járta körül az emberi létezés bonyolultságát.