ZTE-DVSC: Lenyűgöző gól, amely Cristiano Ronaldóra emlékeztető stílusban született, a Loki pedig a téli szünetre kieső helyen zárja az évet.

Várkonyi Bence első góljával három fontos pontot szerzett a Zalaegerszeg számára az NB I-es mérkőzés során.

A fordulót kieső helyen kezdő Debrecen a Zalaegerszeg ellen zárta a 2024-es évet. A találkozó tétje nagy volt, hiszen amelyik csapat győz, az vonal felett telel. A mérkőzés debreceni helyzettel indult, majd a 22. percben Mim Gergely parádés góljával megszerezte a vezetést a ZTE. A gólszerző játékos Cristiano Ronaldót idézte a gólörömével.

A zalaegerszegiek házi gólkirályát egy perccel később könnyen kiállíthatták volna, de Dreskovics letalpalását csak sárga lappal honorálta a játékvezető. A szünetig szinte csak hazai próbálkozásokat lehetett feljegyezni, végül 1-0-val vonultak félidőre a felek.

A fordulás után Pellumbi sérülése volt az első feljegyezhető momentum, az albán védőt le is kellett cserélni. A 63. percben Dzsudzsák közeli szabadrúgását kellett Gundel-Takácsnak kitornáznia, majd a szöglet után Dreskovics fejesével egyenlített a DVSC.

A hajrára fordulva Megyerinek kellett résen lennie, egy debreceni lábról került kapura a labda, de magabiztos volt a hálóőr. A 79. percben Lagator megkapta második sárga lapját, ezért kiállították. Az emberelőnyt azonnal kihasználta a Zalaegerszeg, Várkonyi Bence fejelte be Bakti szabadrúgását Megyeri kapujába. A fiatal védő első NB I-es gólját jegyezte.

A másik oldalon Szuhodovszki került helyzetbe, de a felpattanó labdát nem tudta a kapu felé irányítani. A folytatásban nem sikerült egyenlíteni a Lokinak, pedig a végén még Megyeri Balázs is rohamozott a döntetlent érő gólért - igyekezetében egy sárga lapot is begyűjtött a kapus. 2-1-es győzelmével a Zalaegerszeg vonal felett fogja várni 2025-öt, míg a Debrecen kieső helyen telel.

Related posts