A magyar válogatott hőse izgalmas részleteket osztott meg a Portugália ellen aratott emlékezetes győzelemről.

Volt egy időszak az életében, amikor Lukács Dániel komolyan elgondolkodott azon, hogy a futballcipő helyett inkább hajnyíróra cseréli a sorsát. Mégis, 29 éves korára válogatott labdarúgóvá vált, és olyan legendás ellenfelekkel mérhette össze tudását, mint Cristiano Ronaldo. A Puskás Akadémia támadójának pályafutása nem volt egyenes, hanem tele volt fordulatokkal és kihívásokkal, amelyek végül a nemzeti csapat öltözőjébe vezették őt. Az Indexnek adott interjújában megosztotta tapasztalatait az önbizalom, a kitartás és a mentális erő fontosságáról, hangsúlyozva, hogy soha nem szabad lemondani az álmainkról.

"Volt már olyan, hogy én vágtam valamelyik csapattársam haját. Szóval igen, nem csak egy légből kapott állítás volt. A fodrász az a szakma, ami a labdarúgás mellett a leginkább tetszett és tetszik. De szerencsére, azt gondolom, egy darabig még nem lesz kérdés a munkahelyváltás" - felelte mosolyogva Lukács Dániel, a Puskás Akadémia és a magyar labdarúgó-válogatott támadója, amikor két edzés között meglátogatta Felcsúton az Index.

A 29 esztendős labdarúgót a sportág iránti elkötelezettséggel faggattuk, hogy vajon van-e még lehetőség időpontot egyeztetni hajvágásra, vagy a nemzeti csapatban elért - különösen sikeres - debütálása óta akkora rajongás övezi, hogy már nem tudja a fodrászati feladatokat vállalni.

Az alaptörténet szerint a futballista szeptemberben, élete első válogatott meghívójának átvételekor osztotta meg, milyen hihetetlen változás zajlik az életében.

A Rákospalotai EAC-nál nevelkedett, majd az NB I-ben épp Marco Rossi kezei alatt, a Budapest Honvédban bemutatkozott futballistát azonban keményebb fából faragták annál, mintsem ilyen egyszerűen letett volna az álmáról. Mint meséli, tizenöt-tizenhat évesen már érezte azt, hogy eljuthat olyan szintre, hogy a labdarúgásból megéljen, ezen a ponton viszont elkezdett egy még nagyobb álomról ábrándozni. A meggypiros mezről, amit a nemzeti csapat tagjai viselnek... Az útja azonban több vargabetűt is vett, mielőtt utóbbi vágy is valóra válhatott volna.

A REAC a kétezres évek közepén-végén fénykorát élte, egy rendkívül családias klubnak számított, amely az NB I-ben meglepetésre a legnagyobbakat, a Ferencvárost vagy épp az Újpestet is képes volt elkapni. A klub a 2012-ben kirobbant botrány után azonban megállíthatatlanul elkezdett lecsúszni a futballpiramis szintjei között. Megannyi tehetség hagyta ott a csapatot, amely 2014-ben az NB III Keleti-csoportjából is majdhogynem kiesett.

"Régóta nem gondoltam már vissza erre az időszakra. Őszintén szólva, az utánpótlás csapatunkat nem igazán érintette meg az esemény, mivel javarészt a Szántóföldi úti Sporttelepen edzettünk, és fiatal fejjel nem igazán foglalkoztunk azzal, hogy milyen következményekkel járhat mindez. Soha nem éreztem úgy, hogy balszerencsénk lett volna, amiért éppen a REAC-nál játszottunk akkor, de azt sem, hogy szerencsénk van, hiszen a botrány hatásai viszonylag hamar elkerülték az utánpótlást. Valószínű, hogy abban az időszakban akadtak más csapatok, amelyek jobb körülményeket kínáltak, de én mégis élveztem a játékot ott. Ugyanakkor az akkori énem nem értékelte különösebben, hogy 17 évesen bemutatkozhattam a felnőttek között; számomra ez olyan természetes volt, hogy szinte észre sem vettem."

Észak-Pestről a város másik oldalára vezetett az útja, a Budapest Honvédhoz. Itt dolgozott először együtt a később szövetségi kapitánynak kinevezett Marco Rossival. És itt ütötte először mellbe a gondolat, talán túl hamar hitte el, hogy a következő 15-20 éve a profi labdarúgás körül foroghat. Hogy lehet, szüksége lesz egy B tervre és szakmára.

Réges-régen, amikor még nem létezett a fiatalszabály, csak később, egy-két szezon elteltével került bevezetésre, már akkor érezhető volt Rossin, hogy figyel ránk, fiatalokra, és mindent megtesz, hogy lehetőséget adjon mindenkinek. Én is így jártam. Többször beszélgettünk, és az volt az érzésem, hogy értékeli a karakteremet. A csapatba is bekerültem, de sajnos sérülés ért. Csak egy egyszerű izomsérülésnek tűnt, ami öt hét alatt, szerencsés esetben egy hónap alatt gyógyulhatott volna. Nálam azonban a dolog nem így alakult: először három hónapra nyújtózott, majd amikor végre visszatértem, újra megfájdult, így végül öt hónap elteltével sem tudtam játszani. Ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy mint vezetőedző, ő is tehetetlen a helyzetemmel szemben. Ott voltam a csapattal, kocogtam, futkostam a pálya szélén, de a játékra nem voltam alkalmas. Így teltek el a hónapok, összesen nyolc. Ez idő alatt sok minden megkérdőjeleződött bennem, és nehéz volt elviselni a helyzetet.

Felépülése után a tartalékcsapatban játszott, de az első keretbe nem tudta visszaverekedni magát, így aztán hiába volt a klub igazolt labdarúgója, a 2016-2017-es bajnokcsapatnak sem lett tagja hivatalosan.

Kívülről nézve az eseményeket, igencsak nehéz helyzetbe kerültem. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha a háttérbe szorultam volna. Bár a fizikai állapotom helyrejött, a mentális terhem súlyos volt, ami a NB III-as teljesítményemre is rányomta a bélyegét. Nem mondhatnám, hogy kiemelkedtem volna a többiek közül; inkább úgy éreztem, hogy elvesztem a saját bőrömben, és sürgető szükségem volt a változásra. Ha nem lettem volna elég kitartó, talán már ott is véget érhetett volna a pályafutásom.

A pozitív fordulat azonban már ott várta a sarkon - csak mennie kellett egy kicsit tovább. Az egyik nap egy csapattársa elhívta egy Activity-délutánra, ahol aztán megismerte a későbbi feleségét. Mint meséli az Alexandrával való beszélgetések töltötték fel és acélozták meg annyira, hogy adjon még egy esélyt önmagának. Előtte sem élt csapongó életet, onnantól kezdve viszont ráállt egy még egészségesebb életmódra. A negatív gondolatokkal együtt száműzte a cukros ételeket és italokat az étrendjéből. Amondó, az talán túlzás, hogy a felesége megismerése előtti időszakban link lett volna, de az igaz, hogy már közel sem tett meg mindent az élvonalbeli szereplésért, ami módjában állt volna. Az előző másfél év gyötrődései után ismét céltudatossá vált. Megváltozott a hozzáállása, nem rágódott azon, miért másoknak jött össze 19-20 évesen az NB I-es berobbanás, elengedte a kérdést, "a sérülések nélkül mi lett volna, ha..."

Az újpesti és a tiszakécskei kölcsönjátéka noha nem alakult terv szerint, Kecskeméten végre megtalálta a számításait, Szabó István kezei alatt kivirágzott és NB II-es gólkirály lett. Bár pályafutása korábbi szakaszára jellemző módon a siker legnagyobb gyümölcsét nem szüretelhette már le. Még a tavasz elején megállapodott a Diósgyőrrel, hogy a következő szezontól ott folytatja a pályafutását. A DVTK akkor a tabella élén állt, míg a Kecskemét ugyan bravúrt bravúrra halmozott, hivatalosan nem szerepelt a klub céljai között a feljutás. Tavasszal aztán a kissé széteső miskolciakat Lukács góljainak is hála lehajrázta a KTE, így a Vasas mögött másodikként a lila-fehérek jutottak fel az élvonalba.

Pista bá' óriási hatással volt a pályafutásomra, megadta a bizalmat, és elkezdett új szerepeltetni. Azt mondta, higgyem el, hogy minden képességem megvan, ami csak a profi futballhoz kell, sőt, szerinte már jóval régebben is megvolt, csak nem mindenki tudta, hogyan aknázza ki. Jólesett, hogy ennyire hitt bennem - tekintett vissza.

Lukács útja bizonyítja, ha az ember a megpróbáltatásai közepette is hisz abban, hogy minden okkal történik, akkor bizony a negatív tapasztalatokat valóban képes idővel kifizetődővé tenni.

Nem lenne bölcs dolog a múltban kavarogni, azon lamentálva, hogy esetleg más döntésekkel a válogatott közelébe kerülhettem volna, ha nem írom alá a miskolci szerződést. Valószínű, hogy a DVTK ajánlatát tízből kilenc játékos elfogadta volna a helyemben, és bár a megállapodást követő hónapok nem mindig alakultak a legjobban, egyáltalán nem bánom, ahogy a dolgok történtek. A Kecskeméttel közösen óriási sikert értünk el, és egy évvel később a Diósgyőrrel is megvalósítottuk a feljutást. Miskolcon játszani igazi élmény volt: olyan hangulatban futballozhattam, amit talán csak az Újpest-Ferencváros rangadón tapasztaltam korábban. Persze akadtak nehezebb időszakok is, amikor a gólok nem jöttek úgy, ahogy szerettem volna, de ezekből a kihívásokból is próbáltam tanulni.

A Borsod megyei csapatnál játszva kezdett ráébredni, hogy eljött az idő, hogy egy szakértő segítségét kérje, aki a mentális felkészülését egy új dimenzióba emelheti.

A szeptemberi Magyarország-Portugália mérkőzés izgalma már jóval a kezdés előtt magával ragadta, hiszen minden egyes pillanatát alaposan megálmodta. Elképzelte, ahogy a 60 ezer fős nézősereg előtt melegít, a Himnusz hangjai közepette lélegzetelállító pillanatokra készül, és végül szembenéz gyerekkori példaképével, Cristiano Ronaldóval. A pályán való mozgásait, a taktikákat, a kulcspillanatokra való felkészülést sorra végigpörgette a fejében. A felkészülés nem volt hiábavaló: habár nem minden mozdulata volt tökéletesen precíz, az elképzelései valóra váltak. Kevesebb izgulással, bátran vállalta a párharcokat és az elmozgásokat. A játékának köszönhetően bő félórát töltött a pályán, amely alatt kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A csúcspontja pedig az egyenlítő gól előtti lapos beadás volt, ami a szakmai stáb és a szurkolók számára egyaránt örömteli és biztató pillanatot jelentett.

Nem csoda, hogy a mezt, amelyben bemutatkozott, aláíratta a többi kerettaggal, és nagy becsben őrzi. Bár azt még nem találta ki, pontosan hová is kerüljön a bekereteztetés után. Az örmények elleni szerelés sorsa egészen más lett: egy a DVTK színeiben megismert barátjának ajándékozta még a Puskás Arénában.

Ahogyan régen a REAC-nál a bemutatkozás során, úgy most is természetesnek találta, hogy bátorsággal, ha ezt így lehet mondani, "teljes odaadással" lép a pályára Portugália ellen. Mindkét találkozón.

Egy pillanatra sem gondoltam, hogy kérdéses lenne a helyzet, tudtam, hogy ha lehetőséget kapok a nemzeti csapatban, függetlenül attól, hogy öt percet vagy hosszabb időt töltök a pályán, mindent bele fogok adni. Csak ez járt a fejemben, amikor először léptem pályára itthon Portugália ellen, és ugyanez kísért, amikor Lisszabonban becseréltek. Akkor is ott motoszkált bennem a gondolat, hogy nem lehet, hogy kétszer is ennyire közel kerüljünk a bravúrhoz, és végül ne szerezzünk egy pontot sem. Úgy érzem, hogy már itthon is megérdemeltük volna a döntetlent, kint pedig még jobban teljesítettünk. Igazságtalan lett volna, ha legalább az iksz nem jön össze.

Tudtam, hogy milyen jó portugál válogatott ellen játszunk, de nem érdekelt. Úgy álltam be, az a minimum, hogy kikényszerítek belőlük néhány olyan versenyfutást, hogy kapkodniuk kelljen a végén a levegőt.

Végül az egyik ilyen versenyfutás egy lapos centerezésben, a középen érkező Varga Barna átlépős csele után Szoboszlai Dominik góljában csúcsosodott ki. Lukács kulisszatitokként azért megjegyzi, Lisszabonban, amikor vizualizálta a meccsjeleneteket még egy saját gólt képzelt el a szélről befelé húzva, de a találat után érzett öröméből mit sem vont le az, hogy végül előkészítőként jeleskedett.

"Nagyon meghatódtunk a feleségemmel, amikor megtudtuk, hogy Marco Rossi számít rám a szeptemberi selejtezőkön - idézte fel a pillanatot, amikor megérkezett a kerethirdetést megelőző telefonhívás, ami Lukács elmondása szerint ma már csak az újoncoknak jár. Az már csak hab volt a tortán, hogy a Honvédnál és a KTE-nél töltött közös évek alatt az egyik legjobb barátjává váló, a szezont a Paksban szintén remekül kezdő Tóth Barna ugyancsak bekerült a csapatba, így bátoríthatták is egymást. - Őszintén mondom, hogy sosem tettem le erről az álomról, makacs módon ragaszkodtam hozzá, de közben igyekeztem nem görcsölni rajta. Elfogadtam, hogy a hosszabb út vár rám, és azt is, hogy meglehet, minden erőfeszítésem ellenére sem jutok végül idáig. Szabó Pistánál Kecskeméten mindig voltak ilyen nagy körasztalos beszélgetések. Leültünk és mindenki elmondhatta, mi az, ami a szívét nyomja, mi az a cél, aminek a beteljesülésére leginkább vágyik. És akkor azt mondtam, hogy ez a cél nekem a válogatottság. Tudtam, hogy nem lesz egyik napról a másikra reális, de azt is, hogy az álmok épp attól jó álmok, hogy nem lehet csak úgy, egyszerűen valóra váltani őket."

Ekkor már 27 éves volt. Egy FIFA által végzett kutatás alapján, ha egy labdarúgó húszéves korára hazája első osztályában debütál, akkor körülbelül 9% a valószínűsége annak, hogy legalább egyszer válogatottá váljon. Ha azonban 25 éves koráig ez nem történik meg, és nem is szerepelt utánpótlás-válogatottban, az esélyei drámaian lecsökkennek, és már inkább ezrelékekben mérhető számokká alakulnak.

"Az ilyen lehetőségekkel egyetlen gyerek sem foglalkozik. Az én generációmban szinte mindenki, aki eljutott odáig, hogy a REAC U17-es csapatában játszhasson, már csak ábrándozott arról, milyen izgalmas lenne egyszer Cristiano Ronaldo ellen futballozni. Én viszont mindig is próbáltam megőrizni ezt az álmot, makacsságom révén minél tovább" - mesélte Lukács, aki abban reménykedik, hogy ezzel a határozott elszántsággal és saját történetével inspirációt nyújthat minden olyan játékosnak, aki pályafutása során valaha úgy érezte, hogy a háttérbe szorították.

Ha nem jött volna össze, biztos vagyok benne, hogy a feleségem és a családom támogatásával új álmokat találtam volna, amelyek éppen úgy örömet szerezhetnek. Nem tudom, milyen fodrászként alakult volna a sorsom, de örülök, hogy egyelőre nem kell ezzel foglalkoznunk.

Ehelyett egy újabb elképzelést osztunk meg vele. Mit gondol arról a vízióról, hogy a magyar labdarúgó-válogatott Lukács Dániel kiemelkedő teljesítményével egy sikeres világbajnoki pótselejtezőt követően jövő tavasszal repülőjegyet vásárol Észak-Amerikába?

"Nagyon jól hangzik, és nem mondom, hogy nem ábrándoztam el ilyesmin az elmúlt másfél hónapban, de tudom, hogy két lábbal a földön kell maradjak. A szeptemberi meccs után ugyan azt éreztem, jól sikerült a bemutatkozásom, de egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy októberben is meghívnak. A Puskással kevésbé teljesítettünk jól, és egyéni szinten is elmaradtak tőlem a gólok. Hiába tudtam, hogy Varga Barni eltiltása miatt kellhet egy plusz csatár, csak bízni mertem abban, hogy én lehetek majd az egyik a keretben. Nem vettem készpénznek. Ez most is így van, bár talán valamivel nyugodtabb vagyok. Örülök, hogy a Zalaegerszeg ellen győztes gólt tudtam lőni, most pedig az MTK elleni bajnokira fókuszálok (az interjút még az NB I 11. fordulója előtt vettük fel - a szerk. megjegyzése). Majd eljön az ideje annak is, hogy elkezdjek azon izgulni, a novemberi kerethirdetéskor Marco Rossi vajon kimondja-e az én nevemet is vagy sem, addig viszont bőven van feladatom és bizonyítandóm."

Tehát, a jelentős gól, amelyet Örményország ellen szerzett, valamint az 1956 óta Lisszabonban nem tapasztalt döntetlent érő assziszt után sem szeretné, ha elbizakodottá válna. Nem akarja azt a hibát elkövetni, hogy biztosra vegye, innentől kezdve automatikusan megkapja a válogatott meghívót a vb-selejtezőkre.

"Majd, ha jön az értesítés, akkor elhiszem. Kedvesek voltak az újságírók is, kérdezték az örmény meccs után, hogy akkor ezzel kiszorítottam-e Vargát? Jólesett a kérdésbe csomagolt bók, de szerintem mindenki tudja, hogy ez nincs így. Más típusú játékosok vagyunk, még akkor is, ha az utunkban az közös lehet, hogy 25-26 éves korunkban kevesen mondták volna azt nekünk, hogy reális vágy a válogatottba kerülés. Remélem, hogy az övé után az én történetem is erőt adhat az idősebb játékosoknak, hogy tényleg, soha nem szabad feladni."

Hogyan birkózik meg a hirtelen rátörő népszerűséggel?

Erre a dologra nem igazán számítottam korábban. Nem ez volt az, ami igazán ösztönzött. Meg kell szoknom, hogy Érden, ahol a családommal élek, sokkal többen ismernek fel az utcán. Az élmény alapvetően kellemes, hiszen sokan kérnek közös képet vagy aláírást. Az Instagramon is hirtelen több mint ezerötszáz új követőm lett, így érzem, hogy megnövekedett a figyelem körülöttem. Még sosem adtam ennyi interjút! Az egyik legmeghatóbb történet talán az, amikor egy kedvenc reggeliző helyünkre látogattam. Vártak már rám, gratuláltak, és meghívtak a következő szendvicsemre. Lehet, hogy másoknak ez csupán apróság, de nekem rendkívül jól esett.

Ahogy ő fogalmazott, szerencsére csak ritkán kaptam negatív visszajelzéseket. Ugyanakkor egy volt csapattársa figyelmeztette, hogy érdemes felkészülni a kritikus véleményekre is.

"Egy dolog volt, amit a feleségem mesélt, és megmaradt bennem. Az egyik kommentelő állítólag beszólt a bajszomra, hogy olyan, mintha a Carson Comától jöttem volna, és igazán levágathatnám... Nevettünk egy jót. A feleségem pontosan tudja, mennyire szeretem a bajuszomat, úgyhogy ennek a kritikának nem tudok eleget tenni."

A hasonlóság csupán véletlen műve, tette hozzá mosolyogva. Elmondása szerint nem az a típus, aki gyakran látogatja a nagyobb koncerteket. Szabadidejében inkább a családi összejövetelekre összpontosít, ahol a társasjátékok varázslatos világában merül el. Hetente két-három alkalommal, mindig pontosan egy órás időkerettel, leül a számítógép elé, és ilyenkor a Battlefield videójáték-sorozat izgalmas kihívásait veszi célba.

Ha a lövöldözős játékok világáról beszélünk, úgy tűnik, hogy a Call of Duty valóban nagyobb népszerűségnek örvend a rajongók körében, de számomra egy kicsit más élmény nyújt. Én inkább azokat a sorozatokat részesítem előnyben, különösen az animációs műfajban, amelyek képesek igazán kikapcsolni és elrepíteni egy másik világba.

A klasszikus japán animékben különösen vonzó számomra, hogy egyetlen epizód sem haladja meg a 20-22 perces időtartamot. Jelenleg a Netflix kínálatában elérhető "Dorohedoro" a legnagyobb kedvencem, de emellett más, talán kevésbé ismert, mégis izgalmas sorozatok is helyet kaptak a szívemben.

"Meccsek után, főleg, ha esti időpontról van szó, nagyon nehezen szoktam tudni elaludni. Ilyenkor segít egy rész kikapcsolódni. Az idegenbeli mérkőzéseknél ritkábban nézek animét, most is inkább kártyáztunk hazafelé a buszon, így már úgy értem haza, hogy kiment az adrenalin. Győzelem után könnyebb elaludni."

Búcsúzásul csak annyit kívánhattunk a 29 éves labdarúgónak - ha Marco Rossitól megkapja az újabb bizonyítási lehetőséget -, Jerevánból hazafelé a lehető legkevesebb sorozat kerüljön elő a telefonján: a játékpercektől megfáradva, az eredménnyel elégedetten aludjon csak egy jót a repülőúton.

A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezősorozata novemberben egy izgalmas örményországi túrával veszi kezdetét, amelyet hazai pályán egy ígéretes, telt házas mérkőzés követ az ír csapat ellen. Ez a két találkozó kulcsfontosságú lesz a válogatott számára, hiszen a szurkolók lelkesedése és a csapat teljesítménye egyaránt nagyban befolyásolhatja a jövőt.